„A legnagyobb király. Röviden ennyi.”

A világhírű hegedűművész, Roby Lakatos a Gypsy Jazz Band formációval koncertezik november 16-án az Óbudai Társaskörben. Az együttes rendszeresen invitál előadásaira vendégművészt – ezúttal az ikonikus énekes, Charlie csatlakozik hozzájuk.

2024. 10. 28. 18:00
Charlie és Roby Lakaton egy színpadon Fotó: MTI/Czeglédy Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Gypsy Jazz Band változatos koncertprogramjának egyik záloga egy-egy ismert vendégénekes meghívása – a zenei élet emblematikus egyéniségei minden alkalommal új színt adnak a műsornak. Ezúttal a Liszt-díjas énekes, Horváth Charlie lesz a vendég, aki régi barátságot ápol Roby Lakatossal

Roby Lakatos. Fotó: Fazekas István

Abból az időszakból ismerem Charlie-t, amikor még Fogarasi János jazz-zongoristával muzsikáltam, azaz tizenhárom éves korom óta… Brüsszeli éveim alatt is tudtunk egymásról, sőt egyszer felhívott, hogy elújságolja: a japán turnéján mindenütt az én képeimet, plakátjaimat látta. Több alkalommal hazahívott fellépni, amióta pedig ismét itthon élek, minden szerdán találkozunk – ez persze a barátság része. Nagyon örülök, hogy most először lehetőségem nyílt a színpadra is meghívni őt. Hogy mi a szakmai véleményem róla? A legnagyobb király. Röviden ennyi

– nyilatkozta Roby Lakatos.

A Django Reinhardt-stílus

Mindkét művészt egyéni stílus jellemzi. Charlie a blues, a jazz és a soul mestere, Roby Lakatos a brüsszeli Les Ateliers de la Grand Ile színpadán eltöltött tizenkét éve alatt alakította ki saját játékmódját, amely a klasszikus zenét, a cigányzenét és a jazzt ötvözi. A Gypsy Jazz Band Kárpáti Róbert gitárművész vezetésével és Roby Lakatos mentorálásával 2018-ban robbant be a zenei életbe, s mára a jazz manouche egyik leghitelesebb képviselője a hazai színtéren. Roby Lakatos mint a műfaj avatott ismerője segíti a repertoár összeállítását és a Django Reinhardt-stílust egyedi módon tolmácsolja körükben, ötvözve az általa kifejlesztett „unortodox cigány fúziós” stílussal – ezzel a jazz manouchét magyar jellegzetességekkel ruházzák fel.

Jazz manouche

Roby Lakatos lapunknak elmondta: Charlie karcos bluesa könnyedén összesimul majd a Gypsy Jazz Band stílusával. Mint mondja, a koncerten három gitár szólal meg, lesz zongora is, a dob hiánya pedig a régies hangzást segíti elő. Azzal kapcsolatban, hogy mit takar a jazz manouche, a zenész így fogalmaz: 

„Ez a stílus az 1920-as, 30-as években indult el Párizsban, a Django Reinhardt  és Stéphane Grappelli nevéhez köthető Hot Club de France nevű kvintettel, amellyel bejárták Európát. Abban az időben táncoltak még erre a zenére, ami az utóbbi négy évben visszajött Nyugat-Európában. Azt tapasztalom, hogy a külföldi jazzklubokban táncparkettet is kialakítanak, a hallgatóknak ugyanis igényük van arra, hogy megmozduljanak erre a zenére. Érdekes, hogy annak idején a zenészek szerették volna „felvinni” a színpadra ezt a stílust, ez sikerült is, nagykoncerteken játszották, most pedig újra „lekerült” a táncparkettre”

– fogalmaz Roby Lakatos, hozzátéve: fülbemászó dallamokról, könnyen emészthető zenéről van szó, így a koncertet véleménye szerint nagyon fogja szeretni a közönség.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.