Az előbbi azért, mert irodalmunk legizgalmasabb szövegeit így, ilyen kontextusban még nem hallottuk, az utóbbi pedig azért, mert Kertész Imre műve letaglózó és kijózanító volt egyszerre. Kelemen Hanna és Szabó Sebestyén László előadása, hangja és a zenei aláfestés elementáris erővel hatott. Szinte tapintani lehetett a feszültséget, a fájdalmat, a lemondást a teremben.
A kamarazenélés tényleg akkor jó, ha a közönségre is hat mindaz, amit a zenészek átélnek a darabok előadásakor. Ha érezzük a harmóniát, azt, hogy együtt lélegeznek, együtt áramolnak a zenével. Abban a három napban, amit a Winterfesten töltöttünk, éreztük ezt. Sőt, egyfajta lelki megtisztulást is átélhettünk.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!