„Minden zene célja […], hogy Isten dicsőségét zengje, és kikapcsolódást nyújtson a lélek számára; ahol ezt nem tartják szem előtt, ott nem zene szól, csak pokoli lárma” – vallotta Johann Sebastian Bach, a barokk zene kiemelkedő alakja. A hétvégén utóbbiban szerencsére nem, ám előbbiben annál inkább volt részünk a lillafüredi Palotaszállóban, amely ismét otthont adott a Winterfestnek.
Mi a kamarazenélés titka?
Ha röviden szeretnénk jellemezni mindazt, amit átéltünk, azt mondanánk: zenei (és lelki) varázslat.
Kokas Katalin és Kelemen Barnabás művészházaspár, a Fesztivál Akadémia Budapest alapítói, művészeti vezetői mertek nagyot álmodni, és elhozták a kamarazene semmihez sem fogható élményét Lillafüredre, ahol három napon át a klasszikus, a cigány- és a népzene töltötte be a tereket.
Emellett Mácsai János zenetörténész értő, elemző előadásainak köszönhetően elmélyedhettünk egy-egy mű hátterében, valamint Bach és a számmisztika rejtélyében is. A telt házas koncerteken pedig átélhettük a mélységeket és a magasságokat. Az aperitifek, köztük Vigh Andrea hárfaművész, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművész játéka segített ráhangolódni egy-egy nagyobb lélegzetvételű műre. Ezek a koncertek könnyedségükkel, meditációszerű játékosságukkal, míg mások komolyságukkal nyűgöztek le. De ámulatba ejtett a mindössze tizenhat éves Kelemen Gáspár hegedűjátéka is, aki egyenrangú társa volt a többi művésznek.
A kamarazenélés nagyon bensőséges és őszinte dolog, amelynek titka a művészek összehangolt játéka.
A Winterfesten fellépő előadók mindig tudták a saját szólamuk jelentőségét, bátran kibontakoztak a szólórészeknél, de kellő alázattal vissza is tudtak vonulni. Nemcsak átélték, hanem át is adták a zenét – és mindazt, amit e művek jelentenek a számukra. Leginkább Schönberg Megdicsőült éj, Mozart Kis éj zene című művében és Mendelssohn a-moll vonósnégyesében fedeztük fel ezt a különlegességet, de az összhang ott volt Eredics Salamon és Kelemen Barnabás virtuóz népi kólójában is, amit másnap közkívánatra megismételtek.
A zenei ínyencségek mellett Bezerédi Zoltán Bagatelle című verses előadása és a Kertész Intézet produkciója, a Kaddis a meg nem született gyermekért is igazi kuriózumnak számított.
Az előbbi azért, mert irodalmunk legizgalmasabb szövegeit így, ilyen kontextusban még nem hallottuk, az utóbbi pedig azért, mert Kertész Imre műve letaglózó és kijózanító volt egyszerre. Kelemen Hanna és Szabó Sebestyén László előadása, hangja és a zenei aláfestés elementáris erővel hatott. Szinte tapintani lehetett a feszültséget, a fájdalmat, a lemondást a teremben.
A kamarazenélés tényleg akkor jó, ha a közönségre is hat mindaz, amit a zenészek átélnek a darabok előadásakor. Ha érezzük a harmóniát, azt, hogy együtt lélegeznek, együtt áramolnak a zenével. Abban a három napban, amit a Winterfesten töltöttünk, éreztük ezt. Sőt, egyfajta lelki megtisztulást is átélhettünk.
