– Különleges élmény volt a Magyar Zene Házában játszani, a legjobb helyszín volt a Fellázad a semmibe vett öröklét című lemezünk bemutatására – mondta Grandpierre Atilla a Vágtázó Halottkémek lemezbemutató koncertje kapcsán. – Úgy érzem, a lelkierő és az értelmi erő ezen a lemezen az eddigieknél is erősebb. Változatosabb, eredetibb, átütőbb, és ezen hallható a VHK-s őserő legteljesebb kifejeződése – tette hozzá, majd a koncertre való felkészüléssel kapcsolatos kérdésre elmondta, hogy mint mindig, három napig most is alkotótáborba vonultak együtt, ahol zenéltek, beszélgettek, hogy megérezzék, ami kikívánkozik belőlük.

A Vágtázó Halottkémek zenekar útja
– Ahhoz, hogy ez a lemez ilyen lett, erős érzelmi összehangoltságra volt szükség. Teljesen váratlan zenék is születtek, például az Apám emléke című dal, amit nehéz lenne bármihez hasonlítani. Az egyik éjjel álmomban hallottam azt a különös dallamot, amit aztán a gitárosok eljátszottak – és ahogy erősödött a benne rejlő drámaiság, ott a stúdióban előtört az énekdallam is. A szöveg csak később jött, utólag énekeltem fel – tette hozzá az énekes. Az ötvenéves jubileum alkalmából a zenekar megalakulásától kezdve idéztük fel a történetüket.
– Amikor megalakultunk a hetvenes években, azt a vastörvényt szabtam a zenekar tagjainak, hogy mindenki szívvel-lélekkel vegyen részt benne és arra törekedjen, hogy a legjobbat hozza ki magából. Nem volt más mérce. Ez egy különlegesen erős baráti társaság volt abban az időben. És így is lett.
A nyolcvanas években sok olyan koncert volt, hogy hol azt mondták, hogy én vittem el a bulit, hol Czakó Sándor, hol Soós Lajos Szónusz, Ipacs László is éppúgy részt vett a zene irányításában. Ennek nagyon örültem, mert az volt a célom a zenekarral, hogy mindenki ki tudjon teljesedni. Így teljesedik a zenekar is a legjobban. Az évtizedek alatt sokat változtunk.
Míg a nyolcvanas években az elemi erő volt a jellemző, a kilencvenes években a zene varázsereje került előtérbe. Így született az Éden ciklus –
emlékezett vissza Grandpierre Atilla. Mint elmondta, a VHK életében a Naptánc! című lemez után megszűnt az a különleges lelki erőtér, amely addig éltette a csapatot. Ezért 2000-ben először Molnár Lajos Lujó és Balatoni Boli Endre, majd Atilla is kilépett, ez pedig az együttes feloszlásához vezetett.