– Különleges élmény volt a Magyar Zene Házában játszani, a legjobb helyszín volt a Fellázad a semmibe vett öröklét című lemezünk bemutatására – mondta Grandpierre Atilla a Vágtázó Halottkémek lemezbemutató koncertje kapcsán. – Úgy érzem, a lelkierő és az értelmi erő ezen a lemezen az eddigieknél is erősebb. Változatosabb, eredetibb, átütőbb, és ezen hallható a VHK-s őserő legteljesebb kifejeződése – tette hozzá, majd a koncertre való felkészüléssel kapcsolatos kérdésre elmondta, hogy mint mindig, három napig most is alkotótáborba vonultak együtt, ahol zenéltek, beszélgettek, hogy megérezzék, ami kikívánkozik belőlük.
A Vágtázó Halottkémek zenekar útja
– Ahhoz, hogy ez a lemez ilyen lett, erős érzelmi összehangoltságra volt szükség. Teljesen váratlan zenék is születtek, például az Apám emléke című dal, amit nehéz lenne bármihez hasonlítani. Az egyik éjjel álmomban hallottam azt a különös dallamot, amit aztán a gitárosok eljátszottak – és ahogy erősödött a benne rejlő drámaiság, ott a stúdióban előtört az énekdallam is. A szöveg csak később jött, utólag énekeltem fel – tette hozzá az énekes. Az ötvenéves jubileum alkalmából a zenekar megalakulásától kezdve idéztük fel a történetüket.
– Amikor megalakultunk a hetvenes években, azt a vastörvényt szabtam a zenekar tagjainak, hogy mindenki szívvel-lélekkel vegyen részt benne és arra törekedjen, hogy a legjobbat hozza ki magából. Nem volt más mérce. Ez egy különlegesen erős baráti társaság volt abban az időben. És így is lett.
A nyolcvanas években sok olyan koncert volt, hogy hol azt mondták, hogy én vittem el a bulit, hol Czakó Sándor, hol Soós Lajos Szónusz, Ipacs László is éppúgy részt vett a zene irányításában. Ennek nagyon örültem, mert az volt a célom a zenekarral, hogy mindenki ki tudjon teljesedni. Így teljesedik a zenekar is a legjobban. Az évtizedek alatt sokat változtunk.
Míg a nyolcvanas években az elemi erő volt a jellemző, a kilencvenes években a zene varázsereje került előtérbe. Így született az Éden ciklus –
emlékezett vissza Grandpierre Atilla. Mint elmondta, a VHK életében a Naptánc! című lemez után megszűnt az a különleges lelki erőtér, amely addig éltette a csapatot. Ezért 2000-ben először Molnár Lajos Lujó és Balatoni Boli Endre, majd Atilla is kilépett, ez pedig az együttes feloszlásához vezetett.
A Vágtázó Csodaszarvast 2005-ben régi terve szerint teljesen új felállással, népzenészekkel hozta létre Grandpierre Atilla. A magyar népzene legősibb rétegét, az eurázsiai lovasnépek zenéjét hagyományos, akusztikus hangszerekkel elevenítik fel. Eközben a VHK korábbi zenészei felvetették, hogy keltsék életre ismét a zenekart és 2009-ben Vágtázó Életerőként újjáalakultak. Ezt a nevet viszont nem tudta a közönség igazán megszokni, úgyhogy 2012-től ismét VHK-ként folytatták.
Zenénk a kozmikus életerő világából jön, ahol az őserő és a zene kozmikus varázsereje egymást segítik. A legelragadóbb álmokból, a legmélyebb sejtésekből, ösztönösen születik, a próbákon és a koncerteken tovább fejlődik, éli az életét. Folyamatos útkeresés zajlott ötven éven keresztül. Minden lemezre készülve tovább erősödött bennem, hogy olyan zenét szeretnék, ami évtizedek múlva is maradandó érték. Aztán jött az Életzuhatag lemez, amit úgy éreztem, nem lehet felülmúlni
– mondta.
Grandpierre Atilla élete egyik legnagyobb ajándékának tekinti, hogy az író, gondolkodó Kolozsvári Grandpierre Endre fiaként született. Az édesapja olyan eszmékre hívta fel a figyelmét az élet alapvető kérdéseire vonatkozóan, amelyek gyújtó erővel hatottak rá. Arra is ő mutatott rá, hogy az összes zene közül a népzene az, ami örök, a műzene csak néhány ezer éves. – A népzenét természeti, vagyis kozmikus, elemi erő hajtja előre, és ez időtlen, örök erő, ahogy édesapám mondta. A kozmikus életerő a legteljesebb teremtőerő, ez a legteljesebb értékű zene, az őserejű népzene forrása, áthatja a Mindenséget, a néplélekben és az emberiség közös kollektív tudatalattijában él. Mindannyiunkban benne rejlik, de más irányú neveltetésünk, társadalmunk miatt rendszerint csak a passzív szókincshez hasonlóan, lappangó állapotban. Az a zene érdekelt, ami örökértékű, ami a lélek legmélyét élteti, ami a kozmikus életerőből születik. Így született újjá a magyar népzene őserejű válfaja, amit aztán a VHK-val és a Vágtázó Csodaszarvas zenekarral tudtam megszólaltatni – foglalta össze a zenekar frontembere.
A jubileumi koncerten fellép a Platon Karataev is. Megtudtuk, hogy a két zenekar közötti kapcsolat szoros, szinte generációs jellegű.
A Platon Karataev egyik alapító-frontembere, Czakó-Kuraly Sebestyén a VHK egyik alapító tagjának, Czakó Sándornak a fia. Ez a zenei örökség valahol mélyen megjelenik a Platon Karataev munkásságában is, akik többek közt egy dupla feldolgozással (Halló, mindenség és Aláírhatatlan történelem) tisztelegtek a kultikus zenekar előtt. Mindkét formáció dalai a személyes és egyetemes létezés legmélyebb kérdéseit feszegetik, csak másként.
A VHK és a Platon Karataev közös estéje nemcsak egy zenei program, hanem egy generációs, kulturális és filozófiai párbeszéd is lesz, amely az ötvenéves VHK és az új lemezét a Nap köré építő Platon Karataev történetének is kiemelkedő mérföldköve.
