Hiperrealizmus, blaszfémia és heves botrányok – Jézus öt különböző ábrázolásmódja filmklasszikusokban

A filmtörténetben számtalan módon mutatták be Krisztust, és olykor még a Szentírást leghűségesebben követő feldolgozások is vitákat gerjesztettek. Jézus történetének öt különböző megközelítését gyűjtöttük össze, öt legendás rendező nem kevésbé legendás filmjét vizsgálva.

A passió - Jézus szenvedéseinek hiperrealista ábrázolása

Brian élete (1979)

Az említett alkotások visszhangja után cseppet sem meglepő, hogy a Brian élete sem nyerte el mindenki tetszését, 1990-ig Olaszországban nem is került forgalomba, Írországban nyolc, még Norvégiában egy évig nem vetíthették – utóbbi miatt Svédországban úgy reklámozták a filmet, hogy olyan vicces, hogy Norvégiában betiltották.

És érezte az eredeti gyártó is, kényes ez a téma, ezért kiszállt a produkciókból, végül a Beatles-tag, George Harrison cége mentette meg, aki amúgy is nagy Monty Py­thon-rajongó. A vígjáték egyébként egy viccből indult, egy újságíró megkérdezte Eric Idle-t, mivel rukkol elő a társulat legközelebb, és ő azt felelte, egy Jézus Krisztus, avagy a dicsvágy című komédiával, aztán a poén valószínűleg elkezdett csírázni az alkotók fejében. És bár a Brian élete a sajátos angol humorával végigmegy a bibliai történeten, mégsem rosszindulatú gúnyolódásnak érződik, hanem kifejezetten releváns, örök érvényű vagy éppen a maga korában aktuális társadalmi és tudatipari kérdéseken élcelődik.

És érdekes módon nem elsősorban a hívőket sértette meg a film, újbaloldali politikai mozgalmak is úgy érezték, meg vannak szólítva, miután a folyton ügyetlenkedő Júdeai Nemzeti Népfrontban magukra ismertek, de sokan azt is sérelmezték, hogy kinevetik benne a beszédhibás embereket.

Krisztus utolsó megkísértése (1988)

Martin Scorsese munkáiban visszatérő témát jelent a vallás, az 1997-es Kundunban a 14. dalai láma életét mutatja be, a Némaságban a tizenhetedik századi Japán keresztényüldözést, de a gengszterfilmjeiben is általában hangsúlyos elem a hit megélése. A Krisztus utolsó megkísértése esetében ment el azonban a legtovább az életművében.

Már a nyolcvanas években is kényesnek számított a témája, érezte a stúdió, hogy Níkosz Kazandzákisz azonos című regényének feldolgozása enyhén szólva is kockázatos, anyagi szempontból is (végül csak úgy adtak pénzt a rendezőnek, hogy előtte ígéretet kellett tenni, a következő alkotása rentábilis lesz, így született A rettegés foka című thriller), és a botrány is borítékolható volt. Egy mélyen hívő ember számára már az felháborító, ha csak annyit hall a történetről, hogy Jézusnak szexuális vágyai támadnak benne, sokan tüntettek is a bemutató idején, Párizsban pedig egy mozit is felgyújtottak, és miként Scorsese – aki számos halálos fenyegetést kapott, ezért testőrökkel kellett védenie magát évekig – visszaemlékezett, egyszer egy demonstrálót beinvitált a vetítésre, hogy nézze meg a saját szemével, és rájön, nem arról van szó, mint amit elképzel, de a fickó nem volt hajlandó, arra hivatkozva, hogy ez az alkotás az ördög műve.

Pedig tagadhatatlan, hogy a film bár nem követi hűen a Szentírást, de nem is annak destrukciós szándékával született. Krisztust egy esendő, vívódó emberként ábrázolja, akiben benne van a vágy, hogy átlagos életét éljen, megrémisztik a saját csodatételei, a kiválasztottság és az isteni küldetés terhe alatt őrlődik. Ugyanakkor ezzel a pszichológiai gondolatkísérlettel az általa véghez vitt tettek csak még inkább felnagyítódnak, így nem beszélhetünk egyértelműen blaszfémiáról, de ha mégis ragaszkodunk hozzá, akkor sem az istenkáromlás érződik a történetben.

Jézus szerepében Willem Dafoe tökéletes választás volt, a szőke hajával, a kék szemével megidézte a klasszikus Krisztus-képet, ugyanakkor a karakteres vonásaival, az aggodalommal teli tekintetével mégis eltért a freskók ábrázolásmódjától.

A Passió (2004)

A 2000-es évek elején még nem a szuperhős-adaptációk uralták a piacot, de nem volt sokkal jobb a helyzet, olyan produkciók termelték a legtöbb pénzt, mint a Harry Potter- vagy A Karib-tenger kalózai-franchise, a Pixar-filmek, de a Pókember-trilógia már előrevetítette a jövőt. De korábbi korszakokban sem jósolta volna meg senki, hogy Krisztus utolsó napjainak feldolgozása az adott év egyik legnagyobb sikere lehet, pláne úgy, hogy arámi, latin és héber nyelven forgatták, márpedig az amerikai közönség nagyon nem szeret feliratot olvasni.

A Passió diadalmenetéhez azonban a korábban említett alkotásokhoz hasonlóan a botrányok is hozzájárultak. Mel Gibsont antiszemitizmussal vádolták meg, de még nagyobb vihart kavart, hogy a film hiperrealistán, elképesztően brutálisan ábrázolja Jézus szenvedését – a rendező azt akarta, hogy a kellemetlen képsorok láttán átéljük, Krisztus min ment keresztül a megváltásért. Mindez öncélúnak tűnhet, de amikor II. János Pál pápa bekérte a filmet DVD-n, a megtekintése után annyit mondott: ,,Pont így történt.”

Kiemelt kép: A Passió. Forrás: Budapest Film