A sztárt egyébként azzal soha nem lehetett megvádolni, hogy unalmas lenne, a mindig forrásponton izzó játékából olykor drámai alakítások születnek, máskor csak féktelen ripacskodások, de a maga módján utóbbiak élvezhetővé teszik a legrosszabb filmjeit is. A szörfösben pedig igazán kitombolhatja magát, a szétfeszített gesztusai tökéletesen illeszkednek a tébolyult karakteréhez.
Ugyanakkor, amikor épp nem a kezünkbe temetjük az arcunkat a szekunder szégyenünkben a mások és saját maga által is megalázott férfi vergődését nézve, akkor nehéz választ találni arra, miről is szól ez az ámokfutás. A szituációk több ponton is Michael Douglas Összeomlására emlékeztetnek, csak míg ott az alkotók egy erős társadalomkritikát fogalmaztak meg, addig itt ugyan odaszúrnak egyet a bankrendszernek, de egyébként egy nem általános érvényű és nem is túl valószerű problémára helyeződik a hangsúly. Szőrmentén megfogalmazódik az apai szerep kudarca, a családfőként elkövetett hibák helyrehozhatatlansága, illetve a megszégyenüléstől való fóbia – amelyre brutális eszközökkel játszik rá a film –, de a rendező nem találja meg azt az egyensúlyt a szórakoztatás és a szorongás témakörének körbejárása között, mint például a közelmúltban Ari Aster az Amitől félünk esetében vagy Kristoffer Borgli a szintén Nicolas Cage főszereplésével készült Álmaid hősében, a folyamatosan sokkolás eltereli a fókuszt a magvasabb gondolatokról.
Borítókép: A szörfös (Forrás: Fórum Hungary)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!