Közel egy évtized után, május 28-án nyílt kiállítása A brutalista sztárjának a New York-i Eden Galériában. A tárlat – amely a Made in America címet viseli – a művész nagy méretű, vegyes technikával készült festményeit vonultatja fel, hanginstallációkkal kiegésztve, interaktív élményt biztosítva.
A kiállítás újabb jelentős mérföldkövet jelent Adrien Brody folyamatosan fejlődő képzőművészeti pályafutásában. Művészi ambíciói egészen korán kibontakoztak, pontosabban kibontakoztak volna, ha felveszik a kiszemelt művészeti iskolába.
Ha felvettek volna, most valószínűleg éhező művész lennék
– mondta az artnet portálnak, de azért hozzátette, hogy sok művét ma már hat számjegyű összegért árulják. Kíváncsiak voltunk, hogy az Eden Galériában kiállított művek milyen árban vannak. „Ez például kilencvenezer dollár (kb. 31 millió forint)” – mondta a galéria munkatársa, rámutatva a színész-képzőművész egyik nagy méretű, sajátlagos alkotására.
A színész művészi stílusát olyan sikeres alkotókéhoz hasonlítják, mint KAWS és Banksy; Annie Armstrong műkritikus szerint képei a „red chip art” kategóriájába sorolhatók. (A red chip a művészeti világban az érték és az elismerés különböző szintjeinek leírására használt kifejezés, általában a red chip műtárgyakat olcsóbban lehet megvásárolni, mint a blue chip műtárgyakat). Brody legitim piacot talált festményeinek, annak ellenére, hogy néhány kritikus gúnyolódik a munkáin. Az Amerikai AIDS-kutatási Alapítvány (amfAR) rendezvényén bemutatott Marilyn Monroe-t ábrázoló műalkotásának például nem volt túl pozitív a fogadtatása.
Brody a kiállítás megnyitóján New York-i gyökereiről, művészi hatásairól és arról az alkotói szabadságról beszélt: „Nagyfokú alkotói autonómiát és szabadságot találok a kézzelfogható, vizuális művészetben” – jelentette ki, ezzel is megerősítve elkötelezettségét a festészet iránt, ami sokkal többet jelent neki egyszerű hobbinál. Legutóbb Cannes-ban például így fogalmazott az Oscar-díjas színész:
A festészet nálam megelőzi a színészetet.
A red chip művészet nagy része a hírességek ikonográfiájára támaszkodik, Brody műveinek különlegességét az adja, hogy képein gyakran feltűnik ő maga is, pontosabban a papírmasé változata a vászonra ragasztva. Az alkotásokon, mint elmondta egy interjúban, gyerekkora fő helyszíne, a 80-as évek New Yorkja, az utcák energiája köszön vissza. Valamint azok a meghatározó élmények, melyek fotós édesanyja, Sylvia Plachy mellett érték, aki akkoriban a Village Voice hetilapnak dolgozott.
– Gyorséttermi logók, harsány feliratok, sötétbe burkolózó, kifordított rajzfilmes ábrándok. Brody vásznai felforgatják a megszokottat, hogy felfedjék a képzelet mögött rejlő furcsa és baljós igazságokat
– olvasható a galéria falán. Dagobert bácsi egy AK–47-essel a kezében, Tapsi Hapsi, a Simpson család, Basquiat (ezt a fotót egyébként édesanyja készítette a híres neoexpresszionista művészről), van itt minden, és egy furcsa kaland az élmény zárásaként: a galéria egyik sarkában egy nagy asztalon különböző ízesítésű rágógumikból választhatunk, mellette a „Stick it to the Gum Wall” felirat olvasható, azaz „Ragaszd a rágógumifalra!”. Egy kollázsról van szó, ezúttal központi rajzfilmfigura nélkül, a falszöveg pedig arra kéri a nézőt, hogy „rágjon meg, majd ragasszon fel” egy rágógumit a kollázsra, mint a „lázadás és a hanyatlás kifejeződését”. Ha Adrien Brody művészetéhez ily módon hozzájárulhatunk, hát legyen. Rágunk, ragasztunk.
