Kapcsolat, kapcsolódás
Mind a tíz alkotó formanyelve autonóm és egyedi, mégis fellelhetők bennük közös vonások, kapcsolódások, a szentendrei művészeti hagyományok: a geometrikus, konstruktív kompozíciók és a festők városának természeti kincseiből ihletett látványképek.

– A Szentendrei Régi Művésztelep alkotóinak aktuális kiállítása a kapcsolat fogalma köré összpontosul, és jellemzően az alkotók legfrissebb munkáiból válogat. A műalkotások sokrétűen mutatják be a központi gondolat mélységeit – emelte ki Sipos Tünde művészettörténész, a kiállítás egyik kurátora.
– A tárlat arra ösztönzi látogatóit, hogy saját kapcsolatainak és kapcsolódásainak mélységeiről gondolkodjon el – hiszen személyes életútjainkat az önmagunkhoz és másokhoz fűződő viszonyaink határozzák meg
– mondta Sipos Tünde.
Geometrikus formák
A kiállítás címét Aknay János két emblematikus festménye ihlette, melyeken a geometrikus formák egymás vetületében rendeződnek össze, és ily módon hozzák létre a térbeliségben kibomló formarendet. Szintén mértani formák jelentik Bereznai Péter festményeinek is a lényegét, melyek szikár, homogén felületeken keresztül az égi és a földi dimenziókat összekötő jelenségek kapcsolatáról gondolkodtatnak el. Horváth Lóczi Judit legújabb festménysorozatának darabjai is hasonló struktúrákat mutatnak: festményei a családdal való szoros viszonyról mesélnek, a gyerekek kiemelt inspirációs forrást jelentenek a képek megszületésében, akik fontos szerepet töltenek be az alkotói munka mindennapjaiban is.
– Bízom benne, hogy a kiállítási anyag, azon belül is saját munkáim többféle olvasatban is megidézik a kapcsolat fogalmát. A legfrissebb képeket ugyanis a 9 és 10 éves fiaimmal közösen terveztem. Egymásra reflektálva, figyelve alkottunk, mintegy párbeszédet folytatva a művészet nyelvén. Másrészt látom ezekben a festményekben és kisplasztikákban a szentendrei művészek tudatalattimban lerakódott hagyatékát is. A ritmusok, a színek, a vastag kontúrok mind kapcsolódnak a nagymesterek munkáihoz. Abban is biztos vagyok, hogy a művésztelepen alkotó társak munkáival is kapcsolódnak majd a kiválasztott alkotások. Ez azonban majd csak a kiállítótérben nyer bizonyosságot – emelte ki a festőművész.