Nyolc darab zöldre mázolt radiátorból összetákolt padon, egy panelház bejárati ajtajánál, kék színű, fehér pöttyös otthonkában, hosszú, fekete zokniban és kék műanyag papucsban elgondolkodva üldögél egy idős asszony a Mai Manó Ház idei első kiállításának egy fényképén, amely Katharina Roters örményországi fotográfiáit mutatja be. Az idős asszony mögött egy ferdén nőtt fa azon gondolkodik, hogy kidőljön-e, bár a gyökerei talán segítik a túlélésben. Beton a talaj, beton a ház, a pad lábait is betonból öntötték ki, csak a zöldre mázolt négy radiátorból álló ülőke és a szintén fűtőtestekből összehegesztett négy zöld háttámla ad némi színt ennek az elszürkült környezetnek. No meg egy-két fűcsomó és a túlélésért küzdő fa levelei zöldek csak, ezek jelzik, hogy az örményországi Mecamor városában van még élet, bár a kiállításból kiderül, hogy már nem túl sok. Egy örmény atomvárosról van szó, amelyet 36 ezer lakosra terveztek még a kommunista időkben, de ennyien soha nem laktak ott. Lapunk kérdésére Kopeczky Róna, a kiállítás kurátora elmondta, hogy a legnagyobb lakosságszám tíz-tizenötezer fő volt, amely mára ezerre csökkent. Ennek az egyik oka, hogy bár az 1988-as földrengés a fővárostól, Jerevántól huszonöt kilométerre fekvő erőműben nem okozott kárt, de feltámasztotta a lakosság veszélyérzetét. Környezetvédelmi tüntetéseken követelték, hogy Moszkva állítsa le a veszélyes nukleáris erőművet, ami végül meg is történt. Csakhogy a város így energia nélkül maradt, a lakosok közel kilencven százaléka elvándorolt, aki maradt, az fával, sokszor a felszedett parkettával volt kénytelen fűteni. Ennek nyomai – a felszedett parketták – láthatók a kiállítás több fotóján, például a pusztulásra ítélt tornateremben is.
Fotó: Bach Máté
