Egy évtizednyi rabszolgaság

A dokumentumfilm főszereplője az ötvenéves Maris, aki élete elmúlt tíz évét modern kori rabszolgaként, csicskaként töltötte egy gazdagabb család otthonában.

Rádöbbenhetünk, hogy a társadalom perifériáján élő Maris történetének milyen húsba vágóan univerzális tanulságai vannak Forrás: ELF Pictures

Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című alkotása eredetileg felvételi feladatnak készült, majd egész estés dokumentumfilmmé nőtte ki magát, később első magyar filmként bekerült a Sundance fesztivál versenyprogramjába, és elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó Magyar Filmdíjat is. A film létrejötte a rendező kiemelkedő kvalitásain és érzékenységén túl a véletlennek is köszönhető: Tuza-Ritter Bernadett ugyanis megismert egy nőt, Etát, aki azzal dicsekedett, hogy szolgái vannak, a rendezőt pedig érdekelni kezdte, miről is van szó, és elhatározta, hogy készít egy rövid portrét az egyik háztartási alkalmazottjáról. Csak később derült ki, hogy a forgatásnak egy filmnél jóval nagyobb tétje van: egy ember szabadsága.

A dokumentumfilm főszereplője ugyanis az ötvenéves Maris, aki élete elmúlt tíz évét modern kori rabszolgaként, csicskaként töltötte egy gazdagabb család otthonában. Egész nap dolgozott, vezette a háztartást, etette az állatokat, foglalkozott a gyerekekkel. Fizetést mindezért nem kapott, sőt esti műszakban egy gyárban dolgozott, és a keresetét is le kellett adnia a családnak, akik elvették az iratait, hitelt vettek fel a nevére, és a kizsákmányoláson túl gyakran fizikailag is bántalmazták. A cselekményvezetés attól igazán megrendítő erejű, hogy a rendező a nézőkkel egyszerre jön rá: Maris nem egy egyszerű háztartási alkalmazott, és tulajdonképp miről is van szó. Innentől kezdve pedig egyszerűen nem teheti meg, hogy kívülálló maradjon.

Rádöbbenhetünk, hogy a társadalom perifériáján élő Maris történetének milyen húsba vágóan univerzális tanulságai vannak
Fotó: ELF Pictures

Elmondható, hogy az Egy nő fogságban a maga nyers valóságában minden korábbi hasonló témájú alkotásnál közelebb hozza a csicskatartás ma is létező problémáját, ugyanakkor mégsem nyúl hatásvadász eszközökhöz, a fogva tartók arcát például egyszer sem látjuk, a vásznat szinte végig Maris arca uralja, hiszen egyedül az ő helyzete, az ő érzései érdekesek. Tuza-Ritter Bernadett gyönyörű portrét rajzolt az elgyötört, de nyomorúságos helyzetében is erős nőről: és mindeközben nem szólt bele erőszakkal az életébe, nem mondta meg, mit csináljon, csak mellette volt, és ezzel a szelíd, de támogató hallgatással lehetővé tette, hogy Maris öntudatra ébredhessen, és el merje határozni, szökni fog.

Az Egy nő fogságban című film azonban nem csak a mélysége és érzékenysége miatt figyelemreméltó, hanem azért is, mert a kiváló építkezésnek és játékfilmekre jellemző történetvezetésnek köszönhetően elsőrangú filmélményt nyújt. Az utolsó percig a rendezővel együtt izgulunk Marisért, aki mindeközben tiszteletreméltó és lefegyverző őszinteséggel avat be minket az életébe.

A film emellett hajszálpontos látleletet ad a lelki terror minden fontos mozzanatáról: arról, fogva tartói kezdetben miként hitették el Marissal, hogy jó dolga lesz náluk, aztán hogyan semmisítették meg fokozatosan az identitását, hogyan építették le a társas kapcsolatait, és miként hitették el vele, hogy soha nem menekülhet. A bántalmazások mellett talán az a legmegrázóbb mozzanat a filmben, hogy Maris fizikailag nem volt bezárva, engedéllyel bár, de eljárhatott dolgozni vagy vásárolni, tehát tulajdonképp bármikor megszökhetett volna, ennek ellenére fel sem merült benne, hogy megteheti. Nem minden esetben ilyen súlyos fokban, de pont ugyanilyen káros kötődés és tehetetlenség alakul ki valamennyi bántalmazó kapcsolatban: ennél a pontnál mindenképp rádöbbenhetünk, hogy a társadalom perifériáján élő Maris történetének milyen húsba vágóan univerzális tanulságai vannak.

És Maris – vagyis Edit, mert a film végére gyönyörű zárlatként visszakapja az igazi nevét – mégis képes lesz összeszedni az erejét, és hihetetlen dolgokat tesz saját magáért. Így a film végül azt is képes megmutatni, hogy még egy ilyen helyzetből is lehet kiút: a bátor és érzékeny ábrázolásmód és Maris megkapó egyénisége mellett ez teszi az Egy nő fogságban című alkotást az utóbbi évtizedek egyik legjobb és legfontosabb magyar filmjévé.