Hangolódjon az ünnepekre klasszikus zenével! – így invitált pont ma egy hónapja a Filharmónia Magyarország online hangversenyeinek meghallgatására, megnézésére. Másnaptól egész decemberben világhírű művészek előadásaival találkozhattunk virtuális koncerttermükben, ahol arra is volt lehetőség, hogy korábbi koncerteket is meghallgassunk. Veszprémből, a pécsi Kodály Központból, a kaposvári Csiky Gergely Színházból jelentkeztek sorra a neves zenekarok és előadók.
Örömmel tájékoztatom ezennel a klasszikus zene szerelmeseit, hogy idén sem kell nélkülöznünk a műfajt, az említett online hangversenyterem 2021-ben is fantasztikus koncertekkel várja közönségét. A Filharmónia Magyarország közleményében arról tájékoztat, hogy az év elején a nagy múltú szimfonikus zenekarok fiatal tehetségekkel kiegészülve szórakoztatnak bennünket. Január 11-én újult erővel, ám a korábbiakban megszokott minőségben a Szegedi Szimfonikus Zenekar és Balogh Ádám zongoraművész hozza közelebb a klasszikus zenét. Az estén Halász Péter vezényel, műsoron Beethoven Coriolan-nyitánya és 2. D-dúr szimfóniája, valamint Mendelssohn g-moll zongoraversenye. Ugyancsak különleges műsorral kedveskednek a közönségnek január 12-én, ugyanis Bartók Béla, Kodály Zoltán mellett Hajdú André és Dubrovay László alkotásai is felcsendülnek a koncerten, valamint Johannes Brahms 1., 5. és 6. magyar tánca is hallható lesz.

Fotó: Kurucz Árpád
A tökéletes megszólaltatásért az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, Pálfalvi Tamás trombitaművész és Somogyi-Tóth Dániel karmester felel. Január 15-én pedig legyen tanúja, ahogy az impresszionizmus és a bécsi klasszika stílusjegyei találkoznak, ugyanis izgalmas összeállítást hallhatunk Claude Debussy és Ludwig van Beethoven műveiből. A veszprémi Hangvilla színpadán a Szent István Filharmonikusokat köszönthetik Medveczky Ádám vezényletével, a koncerten közreműködik Tallós Álmos hárfaművész – részletezi a közlemény. Érdemes tehát követni az intézmény közösségi oldalait, hogy ne maradjunk le a további élő koncert közvetítésekről sem.