Huszonöt előadó áll színpadra a Nemzeti VERSeny döntőjében november 9-én és 10-én a Nemzeti Színházban, Budapesten.

Ruttkai Éva sosem engedte el igazán Gábor Miklóst
Legendás szerelmek elevenednek meg a Budapest Jazz Club színpadán.
Huszonöt előadó áll színpadra a Nemzeti VERSeny döntőjében november 9-én és 10-én a Nemzeti Színházban, Budapesten.
A verseny célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a kulturális identitás erősítése. Kiemelt téma idén a rendszerváltoztatás 30. évfordulója és a közéleti költészet – olvasható a Nemzeti Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
A zsűri tagja lesz Udvaros Dorottya és Bakos-Kiss Gábor színművész, Kiss László rendező, Lutter Imre versmondó művész és Szabó László kommunikációs szakember.
A versenyt három fordulóban rendezték meg. Minden nevező négy verssel jelentkezhetett a vers.hu oldalon közzétett felhívásra, amelyek közül egyet kellett az első fordulóban vágatlan videón beküldeni. A továbbjutóknak ezután videoklip formájában kellet feldolgozniuk egy általuk választott másik verset. Mind az elődöntőben, mind a középdöntőben volt lehetőség közönségszavazásra, így a zsűri és a verskedvelő nézők szavazatai alapján alakult ki a 25 fős mezőny. A döntősök versklipjeit a YouTube közösségi videómegosztó portálon láthatják az érdeklődők.
A Nemzeti VERSenyen közel kétszázan indultak, volt közöttük 6 éven aluli és 85 éven felüli versmondó is. A versenyzők között erdélyi, szilágysági, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai, németországi, svájci és angliai magyar versmondó egyaránt volt, közülük két erdélyi versmondónak sikerült a szuperdöntőbe jutnia.
A döntő nyilvános, közönség előtt zajlik, korlátozott számban a [email protected] címen lehet regisztrálni nézőként, díjmentesen.
November 9-én a VERSeny kísérő programjaként a nézők láthatják a Feledi Project Psyché című táncelőadását, amelyet Weöres Sándor műve ihletett, és egy különös és féktelen szabadságvággyal megáldott nő kétségbeesett küzdelmét mutatja be a szerelem és az élet teljességéért. Másnap, november 10-én vasárnap a versmondások mellett a Magyar Versmondók Egyesülete átadja a Ki viszi át a Szerelmet kitüntetéseket is – olvasható a közleményben.
Legendás szerelmek elevenednek meg a Budapest Jazz Club színpadán.
Fókuszban az emberi tudás és a kreativitás.
Idén is megrendezik a tokaji Szent Orbán-zarándoklatot.
Hamarosan kezdődik a szabadtéri teátrum 2025. évi szezonja.
Se pénz, se ház – Megszólalt az Origónak az életéért küzdő győri lottónyertes
Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét
2025 csokiszenzációja berobbant a Sparba: nem csak az íze, az ára is elképesztően jó
Kihirdették az új üzemanyagárat, csütörtöktől lép életbe: a Mol alaposan meglepte a magyarokat
Napi horoszkóp 2025. május 9.: az Ikreknek szuperereje van, a Bak előhozza laza oldalát
Megérik az árukat a kínai vadászgépek, a pakisztániak velük lőtték le az indiaiakat
Kiheréli a férfiakat és rabszolgahajcsár – mondják az olimpiai bajnokról
Budapesten a világ szeme: a pokolból tér vissza az alkoholfüggő valóságshow-sztár
Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
Oroszlán
Ezek voltak Gyurcsány Ferenc legmegdöbbentőbb videói
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Legendás szerelmek elevenednek meg a Budapest Jazz Club színpadán.
Fókuszban az emberi tudás és a kreativitás.
Idén is megrendezik a tokaji Szent Orbán-zarándoklatot.
Hamarosan kezdődik a szabadtéri teátrum 2025. évi szezonja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.