Az évforduló alkalmából a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fülöp József és Kollarik Tamás vezetésével rendhagyó audiovizuális kampányt készített. A Moholy-Nagy 125 riportfilmmel, a HEN Studió által jegyzett Moholymotion című 125 másodperces animációval, több tucat interjúval és videóüzenettel, valamit az ezeket összefogó interaktív honlappal – moholy-nagy.mome.hu – tisztelgett Moholy-Nagy eszméinek időtlen érvényessége előtt.
A megemlékezés-sorozat az Uránia Nemzeti Filmszínházban, 2020. július 16-án tartott filmbemutató eseménnyel vette kezdetét, amelyen a MOME által készített tartalmak mellett a The New Bauhaus című, Moholy-Nagy Lászlóról szóló amerikai dokumentumfilm hazai ősbemutatójára is sor került.
A születésnapon, 2020. július 20-án indított kampányban – a MOME és a Külgazdasági- és Külügyminisztérium együttműködésében -, Tokiótól Los Angelesig, Ottawától Pretoriáig 5 kontinens 28 országának 32 városában hívták fel a kulturális intézetek a figyelmet erre a kivételes életutat bejáró magyar művészre. A Moholy-Nagy életét bemutató rövid animációt öt nyelvre fordították le, így többek között orosz és kínai nyelvekre is, és beválogatták olyan rangos nemzetközi fesztiválra is, mint az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, a Supertoon Nemzetközi Filmfeszivál, vagy a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál. A film bekerült a Magyar Mozgókép Szemle Filmdíjra jelölt legjobb filmjei közé is.
A megemlékezés-sorozat őszi folytatásaként az Egyetem kreatív csapata hazai és külföldi szereplők bevonásával podcast sorozatot készített Knowledge in Motion – A művészeti és design oktatás jövője – a jövő művésze címmel.
A sorozat Moholy-Nagy oktatási és művészi módszertanának mai relevanciáját dolgozta fel. Olyan témákat járt körbe, mint a felsőoktatás és a tudás, valamint a design szerepe, a design és az oktatási-, üzleti szféra kapcsolata napjainkban és a következő évtizedben, az egyetem utáni pályakezdési lehetőségek, kitért az állami szerepvállalásra a művészetfinanszírozásban, a szellemi tulajdon kérdéseire, és a kísérleti filmekre. A sorozat célja az volt, hogy a meghívott beszélgető partnereken keresztül az egyetemet becsatornázza abba a hazai és nemzetközi diskurzusba, mely a művészeti oktatás jövőjéről, a design szerepéről és az innováció felelős használatáról szól.