Több mint százötven program a Debreceni Egyetemen a Kutatók éjszakáján

Forrás: MTI2019. 09. 23. 20:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint százötven programmal várják az érdeklődőket a Debreceni Egyetemen (DE) a pénteki Kutatók éjszakáján – hangzott el az esemény hétfői debreceni sajtótájékoztatóján.

Csernoch László, a DE tudományos rektorhelyettese elmondta: az egyetem valamennyi campusán, Debrecenben, Nyíregyházán, Szolnokon és Hajdúböszörményben is lesznek programok. Az ismeretterjesztő előadások mellett a kínálat nagy részét úgy állították össze, hogy a látogatók aktív közreműködés közben jussanak információhoz az egyes tudományterületekről. Kiemelte: a Kutatók éjszakáján igyekeznek majd „lerántani a leplet” a táplálkozással kapcsolatos tévhitekről. Hangsúlyos szerepet kap a Föld klímája, az éghajlatváltozás, és látványos kémiai kísérletekben is részt vehetnek az érdeklődők.

A DE Mezőgazdaság-, Élelmiszeripar és Környezetgazdálkodási Kar a többi között éjjeli rovargyűjtésre és kenyérsütésre várja a látogatókat. A közönség megismerkedhet továbbá azzal az élelmiszer-feldolgozó kisüzemmel is, amely alkalmas tej, hús, zöldség és gyümölcs feldolgozására, valamint sütőipari termékek előállítására.

A bölcsészettudományok iránt érdeklődők előadást hallhatnak a börtönszlengről, a rockzene és a rendszerváltás kapcsolatáról, valamint a francia divat középkortól napjainkig tartó történetéről, amelyet divatbemutatóval is színesítenek majd.

A műszaki tudományok kedvelői megismerhetik a többi között Magyarország legnagyobb szuperszámítógépét, kalandozhatnak a virtuális valóságban, játékos programozáson vehetnek részt és betekintést nyerhetnek a meteorológia „művészetébe” is.

Az orvostudományi karon az emberi test anatómiai rejtelmeibe vezetik be a közönséget, továbbá játékos kísérletekkel várják az érdeklődőket a biofizikai és a sejtbiológiai laboratóriumban. A vállalkozó kedvűek a radiológiai szabadulószobában próbára tehetik rátermettségüket.

A Kutatók éjszakáján az egyetemi campusok mellett a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban, az Atommagkutató Intézetben és az Agora Tudományos Élményközpontban is várják a közönséget. A programsorozathoz kapcsolódva a felsőoktatási intézmény a Moravcsik Alapítvánnyal és a Budapest Art Brut Galériával közösen különleges festő maratont is szervez. A PsychArt24 elnevezésű rendezvényen 24 órán keresztül pszichoszociális problémákkal küzdők és egészséges embertársaik közösen festenek az élettudományi épület aulájában.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.