info
Vidnyánszky Attilanemzeti színházMagyar Nemzeti Táncegyüttes

Körhinta a Nemzeti Színházban

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Nemzeti Színház művészei közös produkciójukban műfajokat átívelő, a prózát, a táncot és a zenét egyesítő költői színházi előadást hoztak létre. A Vidnyánszky Attila nagy sikerű rendezésében megelevenedő történet főbb szerepeiben Szász Júlia, Berettyán Nándor, Farkas Dénes, Szűcs Nelli és Varga József lép színpadra.
locationNemzeti Színház
clockjanuár 31. hétfő 19:00 - január 31. hétfő 21:00

Szerelem, föld, házasság, érdekek. Vajon melyik a fontos? A fiatalok boldogsága, vagy hogy – évszázadok paraszti törvénye szerint – egyesüljenek a birtokok, amelyek majd megélhetést jelentenek egy új család számára. Szerelem? Lehet-e a pillanat boldogságára jövőt építeni? Erősebb a társadalom törvénye, a józan ész, mint két ember egymás-akarása?
A Körhinta története az ötvenes évek Magyarországán játszódik, ahol a közös földművelői sorsot „felkaroló” termelőszövetkezetek jelentik az új társadalmi rendet. De nem mindenkinek. A szövetkezetből ki akar lépni Pataki István, és a lányát – földegyesítés okán – egy egyéni termelőhöz kívánja feleségül adni. A lány, Mari azonban mást szeret, Mátét, aki viszont a szövetkezetben keresi és találja meg a boldogulását. Mari szembeszáll az apjával, aki a szóváltás csúcsán baltával támad a gyerekére, mire a lány elmenekül otthonról és összetalálkozik Mátéval.
A Sarkadi-novella alapján készült Körhinta a magyar filmtörténet egyik klasszikusa. Fábri Zoltán rendezése 1956-ban a cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma jelölést kapott. Két főszereplője, Törőcsik Mari és a nem sokkal később tragikus körülmények között elhunyt Soós Imre a korszak meghatározó csillagai voltak. A vásári körhinta szédítő forgásában Soós Imre odakiáltja Törőcsik Marinak: „Repülünk, Mari!”. Ez a két szó ma is a fiatalok igazságát, a szerelem és a szabadság szédítő mámorát hirdeti.
Vidnyánszky Attila számára a történet személyes és társadalmi szála közül elsősorban a személyes a fontos. A szerelem ereje, hatalma, és a beteljesülő szerelemben a jövő lehetősége… Mindazok, akik látták a János vitéz és a Johanna a máglyán rendezését, megtapasztalhatták, hogy az érzelmek sodró erejét grandiózus színpadi kompozíciókban viszi színre. A nagyszerű szereposztás mellett a produkció dinamizmusáért a Honvéd Táncegyüttes felel. Újra műfajokat átívelő, a prózát, a táncot, a zenét egyesítő költői színházi előadás születik a Nemzetiben.
 

Előadják a Nemzeti Színház színművészei:
Szűcs Nelli
Varga József
Berettyán Nándor
Farkas Dénes
Szász Júlia

valamint, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncművészei és zenekara

Zene: Lakatos Róbert
Díszlet: Mira János
Jelmez: Zs. Vincze Zsuzsa
Rendezőasszisztens: Kernács Péter
Forgatókönyv, dramaturg: Zs. Vincze Zsuzsa

Társrendező- koreográfus: Zsuráfszky Zoltán
Rendező: Vidnyánszky Attila

 

Jegyvásárlás: ITT

További program lehetőségek

s

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.