info
Tarja TurunenBarba Negra

Tarja Turunen koncert Budapesten

A szimfonikus metált játszó finn Nightwish együttes volt énekese, Tarja Turunen végre visszatér a magyar fővárosba, hogy annak új koncerthelyszínén, a csepeli Barba Negra Red Stage-en mutassa be október 21-én 19 órától a 2019-ben megjelent In The Raw című nagylemezét. A járvány miatt elhalasztott koncerten egy brit szimfonikus metál zenekar, a Serpentyne és egy különleges norvég rock­trió, az Abakas is játszik majd.
locationBarba Negra Red Stage
clockoktóber 21. péntek 19:00 - október 21. péntek 21:00

Ezen a héten pótolja a járvány miatt elmaradt budapesti koncertjét Tarja Turunen. A járványidőszak a Nightwish egykori énekesét is megviselte. „Eleinte nagyon nehéz volt felfogni, hogy mi történik. Hónapokon át nem is nyúltam a dolgozószobámban lévő zongorához. Nehéz volt elfogadni, hogy a munkám, azaz a koncertezés lényegében nem engedélyezett – az elmúlt 25 évben ez volt a leghosszabb idő, amit fellépés nélkül töltöttem. Aztán pedig nehéz volt elhinni, hogy ismét megnyílik a lehetőség, és ismét inspirációra és alkotó energiákra lesz szükség.

Tarja elmondása szerint igyekezett több időt tölteni a családjával, különösen a lányával, és végül sikerült megtalálnia a szükséges utat, és ismét alkotópályára állni. Tavaly adta ki első, Singing In My Blood című könyvét, amit a lezárások első éve alatt írt meg. Számtalan eddig nem látott fotó és emlék jelenik meg ebben látványos könyvben, ami végigköveti teljesen zenei karrierjét.

Másik új projektje az Outlanders, amit Torsten Stenzel EDM producerrel és zenésszel közösen hívott életre. A elektronikai alapokra építkező zene az énekesnő különleges szoprán énekével és kiváló gitárbetétekkel egészül ki. Az egymás után nyilvánosságra kerülő dalokban olyan gitárosok működnek közre, mint Al Di Meola, Joe Satriani, Jennifer Batten, Steve Rothery, Mike Oldfield, Walter Giardino, Ron “Bumblefoot” Thal, Vernon Reid és Marty Friedman.

Emellett idén végre élőben is meghallgathatjuk a 2019-ben megjelent, In The Raw című nagylemez dalait. A turné vendégeként érkezik a 2010-ben alapított brit Serpentyne: az öttagú zenekar vegyíti a szimfonikus metal és a kelta gyökerű zenék jellemzőit, kaleidoszkópszerű, szerteágazó hangzást teremtve, amit meghatároz a női énekhang és a mítoszok, legendák, népmesék és a történelem világából merített témák.

A turné másik vendége egy norvégiai független rockzenekar, az Abakas, akiknek a hármasát a barátság és a zene feltétlen szeretete tartja össze. Őszinteség és igazságra törekvés teszi igazán termékennyé és karakteressé a srácok tehetségét, és ezek a tényezők ritkán találhatók meg a mai modern zeneipar körülményei között. Indie rock, hard rock, progresszív és heavy metal elemek egyaránt felfedezhetők a dalaikban. 

A három zenekar a Barba Negra új helyszínén, a csepeli Red Stage-en lép fel, a Szállító utca 3 szám alatt.

Belépő: elővételben 9.900, a koncert napján 10.900 Ft.
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu , www.tixa.hu oldalakon, továbbá a Ticketportal hálózatában.

További program lehetőségek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.