Énekmondás pénzért

Sárosi Bálint Dudások, cigányzenészek című könyve új felfogásban, új értelmezésben, más népcsoporton keresztül mutatja be a hangszeres magyar népzenét.

Kötelezővé tenném az iskolákban Sárosi Bálint Széchenyi- és Prima Primissima díjas népzenekutató Dudások, cigányzenészek című könyvének legalább egyszeri elolvasását. Ennek az az oka, hogy e munka alapján új felfogásban, új értelmezésben, más népcsoporton keresztül is megismerhetjük a hangszeres magyar népzenét. Noha nincs olyan diák, akibe ne sulykolták volna bele az elmúlt évszázad magyar hangszeres népzenéjével kapcsolatos tant, amelyet erőteljesen befolyásoltak Bartók Béla és Kodály Zoltán eszméi – mára ez a tudás kiteljesedett, mivel e két zseni gyakran csak a parasztzenészekkel számolt. A külföldi kutatók nem határolják el a hivatásszerűen művelt hangszeres zenét a vokálistól olyan élesen, mint ahogy mi. Ennek az lehet az oka, hogy számos országban közvetlenebb az érintkezés hangszeres és vokális között, mint a magyar népzenében. Ez többnyire ott fordul elő, ahol még pénzért dolgozó énekmondók tevékenykednek.

Tehát e könyv éppen azért is remek összefoglaló, mert a tudomány jelenleg elérhető szintjén és az adott keretek között igyekszik bemutatni: hol a hangszeres magyar népzene helye, hogyan épült bele életünkbe, hagyományainkba. Választ kaphatunk többek között arra a kérdésre, hogy milyen ember a zenész, és milyen a közönsége, de kiderül a paraszt-, a cigány és a zsidó zenész közötti különbség is. Sárosi Bálint hangsúlyozza, hogy a hangszeres népzenekutatás előrehaladásával mindinkább szükségessé válik a zenészek társadalmi helyének és szerepének részletes meghatározása. Ezek vizsgálatával az általuk játszott zene bizonyos vonásai élesebb megvilágításba kerülnek, s ezáltal kimondottan zenei kérdésekre is világosabb feleletet kaphatunk. Sok helyen – Magyarországon különösképpen – gyökeret vert az a meggyőződés, hogy a hivatásos zenész produktuma a népzenében másodrendű érték, tehát a kutatás részéről is kevesebb figyelmet érdemel. Pedig a szerző szerint nem így van!

A negyvenoldalas példatár kottái a legnagyobb összefüggések könnyebb érzékeltetéséért készültek, a hangjegyek olvasásához értő olvasót azonnal a csángó, székely muzsika dúdolására késztetik, miközben belülről halljuk a dudások, verbunkosok kíséretét. Mint a szerző írja, az 1918 óta Romániához tartozó Erdély – mint a vokális mellett a hangszeres magyar zenének leggazdagabb lelőhelye – ezúttal is megkülönböztetésben részesül. Mindeközben nézegethetjük a korabeli fotókat, amelyek egy mára letűnt korszakot idéznek fel az olvasóban.

A szociológiai tanulmánynak sem utolsó könyv végére szinte teljes zenei képet kapunk a falusi cigányzenészek múltjáról, a falvakban való letelepedésükről.

(Sárosi Bálint: Dudások, cigányzenészek – A hangszeres magyar népzenei hagyomány. Nap Kiadó, Budapest, 2019, 248 oldal. Ára: 2900 forint)