Óriás lóherékkel, zöld kalapok alá bújva és Guinnesst vedelve ünnepli Írország nemzeti ünnepét, a Szent Patrik-napot. Ez néhány évvel ezelőttig csak a hazai írrajongókat érintette, azonban miután a kétezres évek elején Budapest vált az ír tánc keleti-európai fővárosává (számos világbajnokot is avathattunk), két nappal a hazai trikolór ünneplése után a magyarok is szívesen kezdtek zöldben úszni.
Ma már világszerte ünneplik az ír vallásadó szentet, Szent Patrikot, aki maga nem is volt ír. Az V. században élt walesi pap a rossz nyelvek szerint csak azért térített, hogy megússza a munkát, amikor angol kalózok az ír szigetre hurcolták dolgozni, ám a legendák később számos csodatettel ruházták fel. Március 17-ét azért nevezik ünnepnapjának, mert elvileg ekkor halt meg, de lehet, hogy ekkor keresztelt először Írországban, vagy ekkor érkezett meg a szigetre. A zöld színválasztás eredete is homályba vész. A kivándorlási hullámok előtt szerencsétlenséget jelentett, ha valaki így öltözött, ám később az írek a zöld színnel különböztették meg magukat új hazájukban. Így mára a fél világ zöldbe öltözik a jeles napon.
Az ünnep ősét sem Dublin, sem Cork nem firtatja, amikor minden évben bőszen versenyeznek a legkivételesebb Paddy-napi felvonulás címéért. Az ír fővárosban öt napon át tart a vigadozás, másfél millió ember ünnepel ilyenkor az utcákon, Cork bevallottan a felvonulás színpompájára és jó hangulatára helyezi a hangsúlyt.
A corki parádé ír táncosokkal, Guinness-jelmezbe öltözött bulizókkal és a Szent Patrik történetét bemutató felvonulókkal szinte írebb, mint a dublini, ahol minden népcsoport felvonul, amely valaha kapcsolatba kerülhetett az írekkel.
Szikhektől amerikaiakig, viking ősök leszármazottaitól angolokig. Ugyanakkor Corkban hiányzik a fővárosi esemény igazi sava-borsa, a parádé után kezdődő Céilí Mór, ahol a jövő Michael Flatleyjei perdülnek együtt táncra a legkétballábasabb turistákkal. A tiszta lépéseket és a művészi színvonalat a számolatlanul folyó Guinness mossa el.
