Tudják, mire jöttem rá? Minden bajunknak a város az oka. Valójában minden bajunknak a politika az oka, viszont város nélkül nincs politika. Gúnyolódjanak csak! „Micsoda felfedezés! Észre méltóztatott venni, amit az ókori görögök óta tudunk? Hogy polisz és politika egy tőről sarjad.” Fanyalogjanak csak, lepereg rólam az alantas gúny. Én magamtól jöttem rá, hogy erőszak azelőtt is létezett, vérontás, hatalmi harc, amikor szülő gyermeket, testvér testvért öl. Ez mindig volt. De politika nem volt. A város előtt nem létezett.
Tegnap elmentem a székesegyházba. Imádkozni. Hátha meghallgat. Valaki. Ártani nem árthat. Lábam sem tettem templomba, mióta megállt a világ. Amióta semmi sem mozdul. Sokszor azon kapom magam, hogy azt mondom magamban: „Megállt az idő.” Pedig nem. Hiszen a mozgás idő. Én pedig jövök-megyek. Eszem, alszom, olvasok. Bámulom az órákat. „Fél tizenegy. Örökké ugyanaz: tíz óra harminc.” Előtte bementem a Flórián téri kis cseh sörözőbe. Ahová azelőtt sokat jártunk. Krumplis-káposztás lángost kívántam. Hmmm! Jó is volt! Tüzes, mint a gyehenna. Nem olajjal főznek, a forró zsírból halásztam ki őket. Nem keresgéltem evőeszközt, a szakács kezéből vettem ki a villát. Hármat is befaltam. Aztán csapoltam magamnak egy fél pohár hideg, fekete sört. Hmmm! Az is felséges volt. Úgy éreztem, élek. Kevesen voltak. Nem csoda: tízkor nyit a hely. Nyitott. Azelőtt. Ismerőst nem láttam. Szerencsére. Mert mindig megráznak az ilyen találkozások. A dómmal szemben leültem egy padra. A gesztenyefák alatt. Egy kislány mellé. Szeme lecsukva, szép kis pofija a nap felé fordítva. A pad árnyékos felére ültem. Köszöntem. Így szoktam. Persze nem felelt.
Van időm gondolkodni, szemlélődni, olvasni. Arra is rájöttem, hogy imádom az előítéleteket. Előítélet nélkül nincs ember. Az előítélet csodálatos valami. Virulens és agresszív. Olyan, mint a pestis. És legyőzhetetlen. Mint a főnixmadár, örökké feltámad. Nem hiszik? Pedig igazat beszélek. Képzeljék, nincs a földnek egyetlen diszkriminált kisebbsége sem, melynek tagjai ne diszkriminálnának maguk is valakit. Ha mást nem, hát a saját közösségük egyedeit. A többség tagjait gyakran semmi más, mint egy kisebbség iránti gyűlöletük egyesíti többséggé. Nyuvaszd meg a „rézbőrűt”, lincseld meg – vagy szabadítsd fel – a „büdös niggert”, és az uralkodó fehér többség széthull. Ne félj, nyomban talál más diszkriminálandó csoportot, polyákot, kommunistát, buzit, mucsait, katolikust.