Terra benedicta

Áldott föld, gazdag televény, bőven termő. Azt mondja a Czuczor–­Fogarasi-nagyszótár, hogy a jótéteményekkel, boldogsággal és szerencsével elárasztott „földabroszt” jelenti.

Áldott föld, gazdag televény, bőven termő. Azt mondja a Czuczor–­Fogarasi-nagyszótár, hogy a jótéteményekkel, boldogsággal és szerencsével elárasztott „földabroszt” jelenti, és rögtön az ’áldott föld’ szakrális jellegét teszi hozzá.

Mert a ’terra benedicta’ a világ kicsiben – olyan, ahol a föld bő termést ígér, nincs szárazság, nincs vízhiány, nincsenek természeti katasztrófák, nincs globális fölmelegedés, és boldog nép lakja.

Ugyanis a bukolikus görög előidőktől Euripidész Attikájáig áldott a föld. És áldott a Vergilius énekelte Itália földje, és áldott Pannónia földje. Szinte mindenféle „országismében” fölbukkan az ír Dublintól a keresztény misszió európai szívéig, Burgundiáig vagy a hinduk áldott földjéig, melyre évszázadokon át hull az áldás.

A magyar népköltészetben ugyanúgy, mint a bujdosó kuruc rigmusában: „Erdőid nyílását, / Mezőid kalászát, / Lovam lábanyomát / Te áldott földeden / Én sohasem látom.”

És e ’terra benedicta’ eljut a poézis berkeiig. Berzsenyi Dániel „Aegyptus áldott földjét” emlegeti, József Attilánál „áldott földdel elfödnek”, Kosztolányi Reggeli áldásában „áldott a föld és áldott legyek én”. Juhász Ferenc XX. század végi költészete a világmindenséget eposzos Föld-metaforákban értelmezi.

A magyarok számára legemlékezetesebben XIV. Benedek pápa híres versében szólalt meg – amely Mária Terézia XVIII. századi ajándék küldeményére született, s amelyben a szentatya a tokaji bor lelkét és kultúráját jellemzi:

Benedicte sit terra, quae te germinavit,

Benedicta mulier, qui te misit,

Benedictus ego, qui se bibo,

azaz

Áldott (benedicte) legyen a föld, amely téged termett

Áldott (benedicta) legyen az asszony, aki téged küldött

Áldott (benedictus) vagyok én, aki iszlak.

A Figyelmező, Bajza, Schedel (Toldy Ferenc) és Vörösmarty reformkori világirodalmat szemléző lapja 1838-ban recenzeál egy frissen megjelent lipcsei/pesti kiadású füzetet – Malerisch-romantisches Denkbuch des Oesterreichischen Kaiserstaates a címe.

A recenzens a bemutatott mű megelevenítésével cizellálja a középkori földleírók Magyarországgal kapcsolatos epitheton ornansát – amely szerint a magyar terra benedicta nem más, mint „egy világ kicsiben”.

„Magyarország, e’ legnagyobb, legfontosabb része a’ birodalomnak, a’ dicső haza valódi terra benedicta, egy világ kicsiben, mindent adó, mit a’ kegyes természet nyújthat, az aranytól kezdve aknái’ mélyében, az ember’ legparányibb szükségleteiig, kalászok’ aranyában csillogó téreket, nyájakat tápláló dús réteket, szőlőhalmokat, Europa’ legbecsesb borágaival, érczgazdag ásványhegyeket, ’s a’ nagyszerű Karpatok’ magas granitgerinczeit.”

Az aranyló kalásztól a „borágig” – ez utóbbi szőlő, szőlővessző, „amelyen az istenek itala terem” . Maga a nyelvújító Kazinczy szép szava, ő is használja először:

Borág keríti mostan homlokom’;

Ott, hol Tokaj nyujt nektárt Istenének,

Víg szárnyakon kél’ a nem hallott ének,

E’ szép vidék lőn kedvelt birtokom.

S ez a borág szőlőskertek alakjában az Árpádok alatt Szerémséget, Tokajt, Sopront, Rusztot, Somlyót, Aradot, Dömöst, Pécsváradot, Budát, Egert és Szekszárd vidékét díszíti – az írott és az archeo­lógiai források szerint itt folyik először magyar szőlőművelés.

Az a munka, amely az ember legnemesebb tevékenységeinek egyike – merthogy a szőlő „honunk áldott földének egyik legnemesebb terménye, s illik, hogy oly módrul gondolkodjunk, mely szerint azt mezei gazdaságunk kára nélkül is bőven termeszthessük”.

Ezt írja a költő Berzsenyi Dániel a „Mezei szorgalomban” (A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul, 1833), aki maga is negyvenholdas szőlősgazda a Balaton déli partjainál.

Igaz, hogy ő is az elején kezdi: midőn niklai birtokáról egy józan és szigorú kortársa írja, látszik, hogy a gazda poéta, mert a borág a jegenyefákra fut fel, és létráról kell majd szüretelni.

Pedig még Kemenesalján, Sömjénben szőlőst tartott, mely ma is áll – leglelkesebben a szőlészettel és borászattal foglalkozott; büszkén írta haza apjának Hetyére, hogy „az én szőlőm már most egy közönséges falunak jövedelmét adja nékem”. És majd Sopronba szállítja a borait.

Berzsenyi munkájával, ahogy minden szőlőműves, akár a Jóisten – tudjuk ezt Hamvastól –, a legmagasabb rendű emberi tevékenységet végzi. A szőlőművest kedves növénye valóságos ökonómussá avatja, mégpedig a belátóbbak közül. Aki sosem véti el a krédót: nem te vagy az úr, legföljebb csak cifra szolga.

Bármit teszel, bármilyen mélynek gondolt ismeretekkel dolgozol, bármekkora szellemi és fizikai energiákat és fáradságot és modern technikákat mozgósítasz: mindig van valami és valaki fölötted.

Tudnod kell: szőlőt művelni nehéz, az ember sokat bíbelődik és nyűglődik, sikerei mellett vannak bukásai is.

Olykor minden lefagy, máskor lerohad, elveri a jég, vagy jön a szaharai aszály, a sivatagosodás, a hirtelen vízözön, a Föld felmelegedése, s amit addig neveltél, nem tudod megvédeni. És a borod sem lesz olyan, mint szeretnéd.

Teremtő bizonytalanságban élsz, csakhogy a szőlőműves mindezt tudja és érti.

Mert a szőlőműves szabad ember, ugyanis a szőlő a globális bajok ellenére is rendkívüli függetlenséget és önbecsülést ad. És szelídséget. Nem nyomulsz, nem veszel részt fölösleges dolgokban, mert tudod, hogy energiáidnak hol a helyük.

Kimégy a szőlőhegyre, amelyet te plántáltál, te hoztál létre, és észrevétlenül másik dimenzióba lépsz át. Ott minden más – akár egy ontológiai költeményben.

Tágasabb az idő és a természet. Tágabb a világ, fönt vagy a hegyen; éneklő madarak és lélegző növények segítenek téged.

A léthelyzet kikapcsol, ötleteket ad, tisztábban, mélyebben látsz, jobban érzékeled saját külső és belső határaidat. Ettől lesz jobb és mélyebb, amit csinálsz. De ha a folyamaton állandóan alakítgatnál, és előbbre helyeznéd a hasznot, a forintban, euróban kiszámítható profitot, nem helyes a sorrended.

Ha sikeresen takarítottad be a ’terra benedicta’ ajándékát (szüreteltél), és pincédbe került a must: végzi a dolgát, hogy borrá lényegüljön. Ilyenkor azt szeretnéd, hogy a Nagy Átváltozás abban a rendben történjék, mint amikor minden a helyén volt.

Helyén a must – mint egykor minden lény, az ember, az istenek, a dolgok, a természet, az egész szaturnuszi világ. Mint valami védett szigeten, úgy készül itt minden – hogy sikeresen mutassa föl az Aranykor egyre veszni látszó derűjét.

Nemrégiben egy Terra benedicta című könyvön dolgoztam – részeként egy monográfiának. Arra jutottam, hogy egyre mélyebben tiszteljem saját földünket, a mi ’terra benedictánkat’. A Kárpát-medencét.