Haladár, az aranyhalfiú

Vannak szavak, amelyek búvópatakszerűen hol felbukkannak, hol eltűnnek a nyelvhasználatban. Ilyen kifejezés a haladár. Először 1989 nyarán jegyeztem fel, az egyik politikus (a neveket hagyjuk) ekként illette másik pártbéli (vetély)társát. Ott és akkor kifejezetten ironikus, sőt gúnyos felhanggal társult, és azt kívánta jelezni, hogy az illető nem elég haladó szellemű, csak amolyan „haladócska”, araszoló – átvitt értelemben. A szó a halad igéből képzett főnév. Az -ár, -ér névszóképző már elavultnak tekinthető, a nyelvújítók nagyon kedvelték, és így hozták létre a hordár, üzér, tüzér, bankár szavakat. Nemrég pedig kérdésként szögezték nekem: mit jelent ez a szó? Utánanézve az interneten erőteljesen ironikus hangvételben politikai tartalmú írásokban fordult elő újra a kifejezés. Néhány kivétel: „Schöpflin, a konzervatív haladár”. „A fukar vagyonát herdálja el torozva, / És a nagy haladár a maradókhoz áll” (Verne: A hold, Lackfi János fordítása). Sőt létezik Haladár, az aranyhalfiú, aki vízzel teli búvársisakot visel a Csodacsibe című Disney animációs filmben.

Az -ár, -ér mellett más elhalt képzőket is szabályosan alkalmazva elevenítettek fel a nyelvújítás korában. Ilyen volt például az -ály, -ély, és efféle szavak keletkeztek akkortájt velük: hatály, engedély, szenvedély, tartály, szentély, ünnepély. Kicsinyítő képzőként a -cs-t említhetjük meg, az eredmény: labdacs, szögecs, gyutacs, tömecs, szivacs, uracs. Ötből három fennmaradt: a szögecs, a gyutacs és a szivacs – ez jó arány. A labdacs az értelmezős szótár szerint golyócska alakú gyógyszer, pilula. „Minden betegeinek ugyanazon labdacsokat adá be” (Eötvös József). „Itta és ette az orvosságokat, a különféle keserű cseppeket és labdacsokat” (Kosztolányi Dezső). A Czuczor–Fogarasi-szótár pedig a következőképpen határozza meg: „Általán labdaforma kis golyó. Különösen így neveztetnek a gyógyszertárban azon kis golyócskák, melyeket bizonyos szerekből, különös orvosi rendelet szerént készítenek. Naponként reggel és estve, három-három labdacsot bevenni.” Gömb alakú tárgy jelentésben napjainkban is előfordul: „A mosódiólabdacs vegyszermentes, kényelmes mosást biztosít.” Sőt új tárgy megnevezéseként is találkozhatunk vele: puffancs, vízi bubi, vízi pufi, nagy, átlátszó labdacs. A felfújható, 220 centiméter átmérőjű gömb főként a kicsiknek kínált játék, amelyben eleshet a gyermek, baja mégsem eshet.

A nyelvújítás korában elavult szavakat is felelevenítettek, ilyenek például a következők: aggastyán, ajánlat, áradat, bakó, dísz, év, fegyelem, hon, iker, tartalom, verseny. Nyelvjárási szavak irodalmi használatával is bővítették a szókincset. Ilyenek a betyár, burgonya, csökönyös, hullám, füzér, badar, barangol, bucka, góc, kagyló, kandalló, kelengye, rimánkodik, tesped, szikár, zamat stb. Olykor módosították a jelentést, mint a páholy (eredetileg széntartó rekesz), bútor (cókmók, batyu), pongyola (rendetlen, rongyos) szavaink esetében.

A nyelvújítással foglalkozó írások mindig megemlítik a sikertelen szavakat – azzal a megszorítással, hogy ez természetes volt a szóalkotás folyamán. A Mondolatban szereplő szótárban a következő csemegékre bukkanhatunk: begyeskedő (’szerető’), bűnkemence (’purgatórium’), csecsecsesmérettség (’az emlő természetrajza’), életfekvés (’sors’), érdempolc (’kitüntetés’), fütyészni (’kutatni’, ’fürkészni’), hátahupás (’egyenetlen’), templombilincs (’házassági esküvés’). Virág Árpád Mennyire időtálló a nyelvújítás szókincse? című tanulmányában azt vizsgálta, hogy Szily Kálmán A magyar nyelvujítás szótára című munkájában a cs és c betűs szavak közül hány él ma is. Az eredmény: a 86 szóból a mai napig ugyanazzal a jelentéssel általános körűen is használatos 56 kifejezés. Ez is jó arány.