Életrevaló

A bonbonkészítő tanfolyamon már mindannyian oda-vissza többször megkavartuk a márványlapon a csokoládét, hogy érezzük, milyen állagúnak kell lennie, hosszan tapogattuk a formát, majd húsz percet vártunk, míg mindenki megkapta a fénymásolt recepteket, de így se telt ki a három óra. A bonbon viszont finom volt, jól be­laktunk. Mikor egyszer a kollégáim megkérdezték, hová sietek annyira, csak nagy nehezen böktem ki, hogy kelttészta-tanfolyamra. Alig tudták abbahagyni a nevetést. A tanfolyamon a kalácsom alakjával szereztem vidám perceket a társaimnak. Ki nem fogytak a hasonlatokból. A legszellemesebbnek az „olyan, mint egy bélcsavarodással küzdő kígyó”-t tartották. Aztán eljött az OKJ-s képzések ideje. Női szabóként végeztem. Kiváló oktatóval, vérbő asszonyok között. Ott aztán volt móka és kacagás. Most gyorsan választok még egy szakot, mert az ősszel induló képzéseket még a jelenlegi rendszerben szervezik, de jövőre megváltozik az OKJ-s oktatás. Hogy mi és hogyan, az nemsokára kiderül. Addig is két szakmát néztem ki. Mivel már így is rengeteg kosaram van otthon, a kosárfonó kiesik. Marad az asztalos. Nem adom fel: próbálkozom, míg csak élek.”