Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.Hol a helyünk az univerzumban? Letehetjük-e azokat a terheket, amelyeket megörököltünk, vagy örökké választás nélküli magányra vagyunk ítélve? Brad Pitt James Gray rendező saját forgatókönyvéből készített, filozofálgató sci-fijében a világűr sötét gyomrában tűnik el.
Az Ad Astra százmilliós költségvetése dacára nem tipikus stúdiófilm, hanem érzékeny szerzői sci-fi űrhajókkal és némi autós üldözéssel a Hold felszínén. Noha az agyafúrt marketingesek grandiózus űrkalandként tálalják, Gray filmje valójában az emberi magányról szól, miközben a férfiak örökös útkeresési kényszerét boncolgatja. A felszínen persze tényleg kalandos a történet: veszélyben a Föld, elektromos viharok érkeznek egyenesen az űrből, tenni kell valamit.
A Spacecom, a NASA jövőbeli megfelelője a feladatra a mérnök-űrhajós Roy McBride-ot (Brad Pitt) választja ki, aki történetesen a legendás űrhajós, Clifford McBride (Tommy Lee Jones) fia. Az öreg McBride 16 évvel ezelőtt eltűnt a legénységével valahol a Neptunusz környékén, ahol idegen életformák után kutatott. A Spacecom úgy véli, hogy életben van, és még az is elképzelhető, hogy köze van az elektromos űrviharok kialakulásához, ezért valakinek el kell utaznia a Neptunuszra, hogy kiderüljön az igazság.
A Hollywoodra rátelepedő Disney valósággal bekebelezte a filmipart, a hétvégi bevételek toplistáit a nagy franchise-ok folytatásai és előzményfilmjei uralják, így legtöbbször a Netflixre szorulnak az olyan rizikósabb vállalkozások, mint a nem szörnytámadásra vagy színtiszta akcióra építkező, lassú folyású sci-fik. Az elmúlt években azért szerencsére több régi vágású tudományos-fantasztikus alkotás is készült, ezek az ember és a technológia viszonyáról vagy az élet alapvető kérdéseiről elmélkedtek. Például Denis Villeneuve Szárnyas fejvadász 2049-e vagy Christopher Nolan Csillagok között című műve. Hangulatban az Ad Astra kicsit mindkettőre hajaz, az elmosódó, szaggatott emlékképek és a főszereplő férfi magánya pedig ismerős lehet a tavalyi Első ember című alkotásból, amely a zárkózott Neil Armstrong útját mesélte el a Holdra szállásig.
A film látványvilága fantasztikus, mégsem az akciójelenetek adják a gerincét. Szépen besimulnak ugyan a cselekménybe, de a hangsúly egy magányos férfi lelki vívódásán nyugszik.
A Pitt által alakított asztronauta apjával való kapcsolata, illetve annak hiánya kihat egész életére, képtelen kimutatni az érzelmeit, és mindig hajtja valamiféle belső kényszer, hogy továbbmenjen. Jelen esetben egészen a Neptunuszig, ugye. A kalandozás viszont inkább egyfajta rosszul értelmezett kötelességteljesítés számára, amely nem okoz örömet vagy beteljesülést.
Brad Pitt minimalista eszközökkel tudja visszaadni ezt a belső vívódást. Roy McBride űrhajós küzd apja örökségének súlyával, a kisfiúként megtapasztalt elhagyásélménnyel és ebből eredeztethető választásainak következményeivel. Nehéz szerep, amely kifejezetten jól áll a színészként mindig alulértékelt Pittnek, mellette azonban egy karakternek sem igazán oszt lapot a rendező: nem tudunk meg szinte semmit álomképeiben feltűnő feleségéről (Liv Tyler), de még kulcsszerepet játszó édesapjáról sem.
A fiúnak csupán a félistenként csodált apa öröksége maradt, a legenda viszont közelebbről nézve egy csapásra hamvaiba hullik. Az Ad Astra legnagyobb hiányossága az, hogy nem érzünk nyomást a torkunkban, miközben a főhős halad célja felé: túl kiszámítható, elkerülhetetlen a végkifejlet. McBride mindent kimond, narrálja saját érzéseit, és nem marad hely egyéb értelmezésekre. Nincs misztérium, és a film nem állít tulajdonképpen semmit az ember helyéről az univerzumban. A konklúzió annyi, hogy egyedül lenni rossz, és lehetőleg ne lökjük el magunktól azt, akit szeretünk…
(Ad Astra – Út a csillagokba, brazil–amerikai science fiction, 124 perc. Rendező: James Gray. Forgalmazó: Fórum Hungary)
Pósa történetei nem öncélúak, hanem közösségi okulásra készültek, mindezt hitelesen, remek stílusban közli velünk, az olvasókkal.
Albert Gábor gazdag életművének sokszínű műfajú, tartalmú és üzenetű írásai bizonyítják, hogy életét a magyar nemzet kulturális örökségének megőrzésére és népünk szellemi értékeink továbbadására tette föl.
Értelek – mondta Rezeda Kázmér, mert mindig ezt mondta, amikor nem értett semmit.
A titokzatos Somló-hegy a királynői nyakék nélkül is lenyűgöző.
Bemutatták a Hamupipőkét, állva tapsolt a közönség - fotók
Orosz légicsapás ukrán célpontok ellen: Drámai fordulat a határnál
Ezért nem jó ötlet hűtőmágnest tenni a hűtőre
Háború Ukrajnában - Ledobták az elefánt nevű bombát az oroszok + videó
Ezek a csillagjegyek beleszeretnek valakibe idén télen
Nem fogja kitalálni, most ki balhézott össze a SPAR Magyarországgal
Stumpf magára rántotta a gyűlölettől bűzlő, saját maga által főzött kotyvalékát
Kisebb lesz a vendégszektor, több Újpest-drukker lehet a Ferencváros elleni derbin
Nagy Feró komoly gyanúba keveredett + videó
Az UEFA döntött, s ezzel alaposan kibabrált a magyar válogatottal
Százhét macskája volt a budapesti nőnek, videó készült arról, hogy milyen körülmények között tartotta őket
Putyin kemény megtorlást ígért, egy új fegyvert már teszteltek is az ukránok ellen
Pósa történetei nem öncélúak, hanem közösségi okulásra készültek, mindezt hitelesen, remek stílusban közli velünk, az olvasókkal.
Albert Gábor gazdag életművének sokszínű műfajú, tartalmú és üzenetű írásai bizonyítják, hogy életét a magyar nemzet kulturális örökségének megőrzésére és népünk szellemi értékeink továbbadására tette föl.
Értelek – mondta Rezeda Kázmér, mert mindig ezt mondta, amikor nem értett semmit.
A titokzatos Somló-hegy a királynői nyakék nélkül is lenyűgöző.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Pósa történetei nem öncélúak, hanem közösségi okulásra készültek, mindezt hitelesen, remek stílusban közli velünk, az olvasókkal.
Albert Gábor gazdag életművének sokszínű műfajú, tartalmú és üzenetű írásai bizonyítják, hogy életét a magyar nemzet kulturális örökségének megőrzésére és népünk szellemi értékeink továbbadására tette föl.
Értelek – mondta Rezeda Kázmér, mert mindig ezt mondta, amikor nem értett semmit.
A titokzatos Somló-hegy a királynői nyakék nélkül is lenyűgöző.
A demokraták a valóban egyre népesebb kisebbségekből akarták összerakni Kamala Harris szavazótáborát, csak éppen rossz logikával.
Egyáltalán nem meglepő Donald Trump győzelme az elnökválasztáson.
Marokkó nem csak egy úti cél, hanem egy állandó emlék.
A keresőcsapatok újabb elhunytat találtak, az önkéntesek és a katonák pedig még mindig takarítják az október végi áradások romjait.
Ezt nem hiszi el, ha nem látja a saját szemével.
Továbbra is bizonytalan, hogy az Iványi Gábor által fenntartott intézmények képesek lesznek-e hajléktalanokat fogadni a télen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
