Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.Hol a helyünk az univerzumban? Letehetjük-e azokat a terheket, amelyeket megörököltünk, vagy örökké választás nélküli magányra vagyunk ítélve? Brad Pitt James Gray rendező saját forgatókönyvéből készített, filozofálgató sci-fijében a világűr sötét gyomrában tűnik el.
Az Ad Astra százmilliós költségvetése dacára nem tipikus stúdiófilm, hanem érzékeny szerzői sci-fi űrhajókkal és némi autós üldözéssel a Hold felszínén. Noha az agyafúrt marketingesek grandiózus űrkalandként tálalják, Gray filmje valójában az emberi magányról szól, miközben a férfiak örökös útkeresési kényszerét boncolgatja. A felszínen persze tényleg kalandos a történet: veszélyben a Föld, elektromos viharok érkeznek egyenesen az űrből, tenni kell valamit.
A Spacecom, a NASA jövőbeli megfelelője a feladatra a mérnök-űrhajós Roy McBride-ot (Brad Pitt) választja ki, aki történetesen a legendás űrhajós, Clifford McBride (Tommy Lee Jones) fia. Az öreg McBride 16 évvel ezelőtt eltűnt a legénységével valahol a Neptunusz környékén, ahol idegen életformák után kutatott. A Spacecom úgy véli, hogy életben van, és még az is elképzelhető, hogy köze van az elektromos űrviharok kialakulásához, ezért valakinek el kell utaznia a Neptunuszra, hogy kiderüljön az igazság.
A Hollywoodra rátelepedő Disney valósággal bekebelezte a filmipart, a hétvégi bevételek toplistáit a nagy franchise-ok folytatásai és előzményfilmjei uralják, így legtöbbször a Netflixre szorulnak az olyan rizikósabb vállalkozások, mint a nem szörnytámadásra vagy színtiszta akcióra építkező, lassú folyású sci-fik. Az elmúlt években azért szerencsére több régi vágású tudományos-fantasztikus alkotás is készült, ezek az ember és a technológia viszonyáról vagy az élet alapvető kérdéseiről elmélkedtek. Például Denis Villeneuve Szárnyas fejvadász 2049-e vagy Christopher Nolan Csillagok között című műve. Hangulatban az Ad Astra kicsit mindkettőre hajaz, az elmosódó, szaggatott emlékképek és a főszereplő férfi magánya pedig ismerős lehet a tavalyi Első ember című alkotásból, amely a zárkózott Neil Armstrong útját mesélte el a Holdra szállásig.
A film látványvilága fantasztikus, mégsem az akciójelenetek adják a gerincét. Szépen besimulnak ugyan a cselekménybe, de a hangsúly egy magányos férfi lelki vívódásán nyugszik.
A Pitt által alakított asztronauta apjával való kapcsolata, illetve annak hiánya kihat egész életére, képtelen kimutatni az érzelmeit, és mindig hajtja valamiféle belső kényszer, hogy továbbmenjen. Jelen esetben egészen a Neptunuszig, ugye. A kalandozás viszont inkább egyfajta rosszul értelmezett kötelességteljesítés számára, amely nem okoz örömet vagy beteljesülést.
Brad Pitt minimalista eszközökkel tudja visszaadni ezt a belső vívódást. Roy McBride űrhajós küzd apja örökségének súlyával, a kisfiúként megtapasztalt elhagyásélménnyel és ebből eredeztethető választásainak következményeivel. Nehéz szerep, amely kifejezetten jól áll a színészként mindig alulértékelt Pittnek, mellette azonban egy karakternek sem igazán oszt lapot a rendező: nem tudunk meg szinte semmit álomképeiben feltűnő feleségéről (Liv Tyler), de még kulcsszerepet játszó édesapjáról sem.
A fiúnak csupán a félistenként csodált apa öröksége maradt, a legenda viszont közelebbről nézve egy csapásra hamvaiba hullik. Az Ad Astra legnagyobb hiányossága az, hogy nem érzünk nyomást a torkunkban, miközben a főhős halad célja felé: túl kiszámítható, elkerülhetetlen a végkifejlet. McBride mindent kimond, narrálja saját érzéseit, és nem marad hely egyéb értelmezésekre. Nincs misztérium, és a film nem állít tulajdonképpen semmit az ember helyéről az univerzumban. A konklúzió annyi, hogy egyedül lenni rossz, és lehetőleg ne lökjük el magunktól azt, akit szeretünk…
(Ad Astra – Út a csillagokba, brazil–amerikai science fiction, 124 perc. Rendező: James Gray. Forgalmazó: Fórum Hungary)
Ez a tudományos munka nem szociográfia, hanem szépen kidolgozott módszertannal, kritikai szemlélettel és nagyon komoly tudományos fölkészültséggel összeállított társadalomtörténet.
Szakály professzor szakmai credója szerint a történetkutatásban és -írásban a tények a fontosak és meghatározók.
– Minden korszakomból szólnak a dalok, ahogyan a plakáton is hirdetjük, a Prognózistól napjainkig, vagyis a megjelenésre váró új dupla albumról is bemutatunk két dalt.
Bethlen István miniszterelnök a New York-i Foreign Affairsben közöl cikket, amelyben leírja: a béketárgyalásokon csupán a világháború által megteremtett új kreációnak tekintettek minket.
Menczer Tamás: Magyar Péter megint megfenyegetett egy hölgyet
Ezt a magyar települést kegyetlenül szétverte a jégeső + videó
Nézd, ki pátyolgatja az elhagyott Házasság első látásra Csabi lelkét!
Azonnali tiltást vezetetett be Európa egyik vezető állama Oroszország ellen: már ezt sem vihetik be magukhoz, mert fegyvernek használják
51-es körzet: kitálalt a tengerész az óceánból kiemelkedő UFO-ról
Olyan autót mutatott be a Szegeden gyárat építő BYD, amilyet még nem látott a világ: itt tart Kína + videó
Gálvölgyi leleplezte az RTL fondorlatos tervét, kiderült a titok Majka daláról
A Szeged nem bírt a Barcelonával az első meccsen
Hont András beszállt az iszapbirkózásba, odacsapott Magyar Péternek
Utcáról a lakásba költözött a hajléktalanság
A vonatból lökhették ki a halálra gázolt magyar olimpiai bajnokot
A rendőr csak mosolyog
Ez a tudományos munka nem szociográfia, hanem szépen kidolgozott módszertannal, kritikai szemlélettel és nagyon komoly tudományos fölkészültséggel összeállított társadalomtörténet.
Szakály professzor szakmai credója szerint a történetkutatásban és -írásban a tények a fontosak és meghatározók.
– Minden korszakomból szólnak a dalok, ahogyan a plakáton is hirdetjük, a Prognózistól napjainkig, vagyis a megjelenésre váró új dupla albumról is bemutatunk két dalt.
Bethlen István miniszterelnök a New York-i Foreign Affairsben közöl cikket, amelyben leírja: a béketárgyalásokon csupán a világháború által megteremtett új kreációnak tekintettek minket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez a tudományos munka nem szociográfia, hanem szépen kidolgozott módszertannal, kritikai szemlélettel és nagyon komoly tudományos fölkészültséggel összeállított társadalomtörténet.
Szakály professzor szakmai credója szerint a történetkutatásban és -írásban a tények a fontosak és meghatározók.
– Minden korszakomból szólnak a dalok, ahogyan a plakáton is hirdetjük, a Prognózistól napjainkig, vagyis a megjelenésre váró új dupla albumról is bemutatunk két dalt.
Bethlen István miniszterelnök a New York-i Foreign Affairsben közöl cikket, amelyben leírja: a béketárgyalásokon csupán a világháború által megteremtett új kreációnak tekintettek minket.
Az 1994-ben megalkotott új hadigondozási törvény szakított a korábbi gondolattal, vagyis nem a rászorultság elve számított, hanem a sérelem bekövetkezte.
Tizenhat nap a csendes-óceáni Tűzgyűrű mentén, ahol ember tervez, természet végez. Látogatás a Föld egyik legellentmondásosabb térségében.
Utólag cenzúrázták a Führer által előnytelennek tartott felvételeket.
Elgurult az a bizonyos gyógyszer.
A 18 éves dartsvilágbajnok összeomlott a vb-döntő visszavágóján, akárcsak Liverpool kedvence.
Borús, esős tavaszias időre készülhetünk.
Bukólámpaként kerül a motorháztető peremére a LED-es fényszóró az MG Cyber X tanulmánynál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
