Idén tizenharmadik alkalommal hirdette meg a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a Magyarország tortája versenyt. Magyaros ízvilágú, az augusztus 20-i ünneppel vagy Magyarországgal összefüggésbe hozható tortákat, recepteket vártak, melyek szigorúan csak természetes és egészséges alapanyagokat tartalmazhattak. Azaz a cukrászok elfelejthették a margarint, a növényi tejszínt, a mesterséges színezékeket és az aromát. A szakmai zsűri előtt hat óra alatt kellett elkészülni a 22-25 centi átmérőjű, legfeljebb tíz centiméter magas, 16 szeletes tortával. A nyertes a győzelemmel lemond minden jogáról. A recept az ipartestület tulajdonába kerül, mindenkinek kiadja, aki szerződésben vállalja, hogy kizárólag az abban szereplő alapanyagokból, technológiával gyártja az édességet. Idén 31 torta közül választotta ki a szakmai zsűri Tóth Norbert dunaföldvári cukrászmester Boldogasszony csipkéje fantázianevű alkotását.
Tóth Norbert beleszületett az édességek világába: családi vállalkozásuk két évvel világra jötte után, 1983-ban indult, amikor Mini presszó néven édesanyja megnyitotta tizenöt négyzetméteres fagylaltozójukat Dunaföldváron. 1993-ban már Tóth Cukrászda állt a cégéren. A sütemények készítésének titkát a családi jóbarát, Szervánszky László, a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda tulajdonosa árulta el nekik.
– Tanulmányi eredményeim alapján orvos nem lehettem, de annál többre tartottam magam, hogy ellinkeskedjem az életet. A szüleimmel együtt úgy gondoltuk, jobb híján belevágok a cukrászatba. Az édességet szerettem, sok vesztenivalóm nem volt – emlékezik Tóth Norbert, aki bátyjával együtt a Soltvadkerten töltött gyakorlati idő letelte után hazatért a családi vállalkozásba. Norbert szerint Európában a francia cukrászok a legjobbak, ők diktálnak, bár az elmúlt évtizedben látványosan fejlődött a magyar ágazat is. Talán azért, mert mind többen döbbentek rá, hogy ebben a szakmában is folyamatosan tanulni kell az új technikákat, technológiákat, ismerni a modern alapanyagokat. Száz éve a magyar cukrászatot a világ legjobbjai között emlegették.