Elnémulás

A „magyar nyelv köszöni szépen, nagyon jól van” fajtájából való cinikus megnyilvánulások az irányított szakmai vakság szomorú esetei. Manapság a világ egyetlen nyelve sincs mindenestül igazán jól.

Minket, magyarokat nyelvünkben már (és még) nem ingat meg egy-egy vidék könyörtelen átalakítása, azonban érdemes felfigyelni rá, hogy a Kárpát-medencei kisebbségi magyarság település- és népességszerkezetének is számtalan érzékeny pontja van. Az asszimilációs veszteségek jellemzően városon nagyobbak. Elég Pozsony, Kassa, Temesvár, Brassó, Újvidék, Kolozsvár népességdinamikáját megfigyelni az utóbbi száz év során. Szemünk láttára szívódtak fel magyar közösségek persze falun is, apai falum, Ipolypásztó is szomorú mementója ennek. Ám visszatérve széphalmi témánkhoz, egyetlen trianoni verdikt sem fon önmagában kötelet nyakunk köré, ha nyelvünkben élünk és élni akarunk. A történelmi átkot száműző, egészséges nyelvi önérvényesítés útjára bárki bárhol rátalálhat ma is. Ebben az örök meg- és visszafordíthatóságában van nyelvi reménységünk, Kárpát-medencei nyelvi újjászületésünk reménysége is.