Jerry, Rainlla és Johnas

Hongkong a gazdagok játszótere. Emésztgettem volna még ezt a mondatot, de Manoj, a hiperaktív indiai csak beszélt tovább. Mellé ültem le, miután bemutatkoztam egy asztaltársaságnak az Egységes Fegyveres Szolgálatok Rekreációs Klubjának (USRC) teraszán. A krokettpályán pár idősebb külföldi játszott még. A társaság azonnal felélénkült, mikor megtudta: újságíró vagyok, aki a zavargások miatt érkezett a városba.

Bambusznádból építenek barikádot a maszkviselet elleni tiltakozáson Hongkong belvárosában Fotó: MTI/EPA–Miguel Candela

Meg ne írd ezeket! Csak most, neked mondom el – hadarja időnként a szemembe nézve Manoj, mintha esélyem lett volna megjegyezni mindazt, amit összehordott nekem. Beszél arról, hogy a városban zajló tüntetés egy tipikus „first world problem”, vagyis a fejlett világ problémája. – A diákok a demokrácia és a magas lakásárak miatt balhéznak, de nézd meg, milyen eséllyel indulnak az életnek a Fülöp-szigetek vagy Pakisztán fiataljai. Majd amikor ők mennek ki az utcára, na az lesz érdekes – folytatta. Az indiai okkal irtózik mindentől, ami a világban gazdasági in­stabilitást okozhat. Nagytőkés családja először Pekingbe küldte tanulni, miután szállítmányozási cégükkel a kínai piacon is terjeszkedni kezdtek. Sok más gazdag kölyökhöz hasonlóan Manoj is Hongkongban kötött ki. Azóta persze, hangsúlyozta, már a saját üzletét viszi.

– Ez nem a családi biznisz. Valójában én mentettem meg a vállalkozásunkat a csődtől – lódítja. Applikációt fejlesztett, digitalizálta a tevékenységüket, és a roskadozó üzlet hamarosan életre kelt. – Persze ha apámat kérdeznéd, ő biztos máshogy emlékezne – teszi hozzá, megeresztve egy félmosolyt.

Kilógatni egy mikrofont

Hongkong a gazdagok játszótere, jut eszembe ismét, ahogy körbepillantok a USCR teraszán, ezen a szürreális helyen. Az egykor a brit hadsereg birtokában álló tiszti klubot a kínai néphadsereg, a PLA szerezte meg 1997-ben, miután Hongkongot visszacsatolták a szárazföldi Kínához. Az üzlet azonban egyenruhában is üzlet: a kínaiak érintetlenül hagyták a klubot, és bérleti szerződést kötöttek a britekkel. A tagsági díj egyszeri kétszázezer hongkongi dollár (7,8 millió forint), valamint havi 55 ezer forintnak megfelelő helyi valuta kifizetéséből áll. Elnézve a forgalmat az üzlettel mindkét fél jól járt.

Az úszómedencés terasz körül hatalmas, zord épületek merednek vissza ránk. A kerítésen túl áll a PLA birodalma, az objektumok méretéből, az égbe meredező, hatalmas parabolaantennákból látszik, hogy a kínaiak komoly erőkkel vannak jelen a szigeten. Valamiért naplemente után tűnt fel a fenyegető szomszéd, mikor már kezdett elcsendesedni a társaság. Manoj vérbe borult szemmel bámul, közben egyre lejjebb csúszva a székében. – Legalább nem kell bajlódniuk a klub lehallgatásával. Elég, ha kilógatnak egy mikrofont – poénkodik egy hongkongi kereskedő, látva, hogy a fölénk tornyosuló barakképület nyitott ablakait figyelem. A paranoid gondolatot továbbfonta a társaság, a vélt megfigyelők okozta izgalom kicsit mindenkit felrázott.

A kereskedő annyira beindult, hogy egy ponton a székéből felpattanva leszögezi: – Itt, ennél az asztalnál szeretném kijelenteni, hogy én szeretem a Kínai Népköztársaságot! – Manoj röhögése mindenki másét elnyomja.

Egy hongkongi barátom, Jerry vitt be a klubba. Még Pekingben ismertem meg évekkel ezelőtt, az éjszakai helyeket illetően már akkor jó ízlése volt. Jellegzetes hongkongi karakter: angolul és kínaiul anyanyelvi szinten beszél, tudását egy multinál kamatoztatja. Ez mire elég a hongkongi éjszakákon túl, hogy lehet-e itt heti negyvenórás munkával az embernek kiegyensúlyozott élete, nem tudom meg tőle.

– Csak megyek a flow-val – mondta, mikor terveiről kérdeztem. Jerry a Happy Valley-ben, vagyis a boldog völgyben (más fordításban a vidámparkban) bérelt lakást. A bulizást életmódszerűen űző helyiek számára ez a környék a tökéletes választás. Happy Valley-t délről a lóversenypálya, északról pedig a város hagyományos üzleti, szórakozónegyede szegélyezi. Itt egész évben, a nap bármelyik szakában várják a vendégeket. A legnépszerűbb program a hetente többször megrendezett lóverseny, a délutáni futamok után megvadult hordaként önti el a völgyet a részeg tömeg. A politikai zavargások azonban a bulinegyedet is kikezdték. Júniusban egy Kínával közösen tervezett kiadatási törvény miatt indultak a demonstrációk, a tüntetők és a rendőrök közötti összecsapások miatt azóta is gyakran lebénult a közlekedés. A turisták is hanyagolják Hongkongot, a statisztikák elképesztő visszaesésről árulkodnak. Idén augusztusban 40 százalékkal kevesebben utaztak a szigetekre, mint egy évvel korábban, van olyan szálloda, ahol 65 százalékkal olcsóbban adják a szobákat az eredeti árhoz képest.

– Lassan olcsóbb kivenni egy ötcsillagos szállodai szobát, mint lakást bérelni – kuncog Jerry, mikor a Holy Eats, vagyis a Szent Étkek nevű törzshelyén foglalunk helyet. Mint mindig, a kocsma most is zsúfolásig tele, az utcán azonban lézengenek az emberek. Szokatlan módon a völgybe vezető, meredek utcán az egyetlen extrém jelenség egy holtrészeg tüntető. A tizenéves lány a „Szabadságot Hongkongnak” vezényszót visítva vetette magát a szűk utcákon manőverező taxik elé.

Kormányellenes tüntető festékszprével fújja le a térfigyelő kamerát
Fotó: Reuters

– A tüntetők nem fogják fel, hogy hosszú távon maguk alatt vágják a fát – elmélkedik Jerry. Szerinte, ha az eseményeket sikerül kontroll alatt tartani, Kína még jól is járhat a társadal­mi feszültséggel. Hongkong gazdasági jelentősége, népszerűsége a külföldi tőke számára mindig is sokkal nagyobb volt a többi kínai városénál, amit Peking régóta próbál kiegyenlíteni. A közeli Sencsent (Senzhen) az elképesztő fejlesztésekkel évtizedek óta Hongkong riválisának szánják. – A tüntetések éppen azt teszik tönkre, ami Hongkong szuverenitását biztosítja: a gazdaságot. Emlékszel Manojra a klubban? Egész este a biznisze miatt parázott – teszi hozzá Jerry.

– A nagytőkés, oligarcha családok nem szeretik a kiszámíthatatlan változásokat. A Credit Suisse tavalyi elemzése szerint 853 olyan ember él a városban, akik százmillió amerikai dollárnál nagyobb vagyonnal rendelkeznek. A nyár hírei pedig már arról számoltak be, hogy közülük egyre többen helyezték át székhelyüket a szomszédos Szingapúrba, Tajvanra. Pekingnek nem ez fáj igazán, hanem az amerikaiakkal vívott kereskedelmi háború. Márpedig a két konfliktust nem lehet elválasztani egymástól.

Lélektani hadviselés

A kínai vezetés mindig hangsúlyozza, hogy arcvesztés nélkül akar kijönni az Egyesült Államokkal vívott konfliktusból, Jerry szerint azonban ez baromság. Washington már régen sarokba szorította őket. Trump ott üti őket, ahol a legjobban fáj, ezért támogatja az amerikai elit a tüntetéseket.

A helyzet ebből a szempontból valóban veszélyes. Amíg a két nagyhatalom nem talál megoldást a kereskedelmi konfliktusra, addig a hongkongi zavargások is az utcán kísértenek majd.

A tüntetők kövekkel, vasrudakkal verték a vérfagyasztó ritmust. – Bamm-bamm-bambambam – visszhangzott, ahogy a barikádok vasszerkezetein, összeeszkábált pajzsaikon dobolt egyszerre a maszkokkal, masszív védőfelszereléssel felszerelt, több tízezres tömeg. A lélektani hadviselés legősibb módja ez. Így várták az út végén felállt fegyvereseket, a sorfal mögött a rendőségi kisbuszok villogó fényei üzentek vissza az ellenségnek. Hamarosan elindult a roham, amely nem ismer kegyelmet: a rendőrök bedarálják, ami az útjukba kerül, a többi riporterrel és a barikádok mögé szorult ártatlan civilekkel mintha az életünkért futnánk. Kemény csaták árán, de a rohamosztagoknak végül sikerült kiüríteni a térséget. Aznap este három rendőr került kórházba, egyikőjük éles fegyverrel adott le lövéseket, hogy társával kimenekülhessen a megvadult tüntetők közül.

A nap békés felvonulással indult Hongkong egyik külső negyedében, a Csüan Van (Tsüen Wan) parknál. Este bőrig ázva vártam a buszon az indulást, mikor egy szirénázó rendőségi konvoj húzott el mellettünk. Azonnal utánuk rohantam, mire a helyszínre értem, indult is az első összecsapás. Egy utcasarkon befordulva a gomolygó könnygázfüstből rohant felém a tömeg, a következő pillanatban már én is a maró, savanyú köd közepén találtam magam. Mire újra kitisztult a látásom, a boltokat már bezárták, a rendőrség blokád alá vette a környéket, a tüntetők pedig barikádokat építettek. Egy zsugorodó gyűrűben találtam magam, izzott a gyűlölet.

Ez volt a harmadik tüntetés, amelyen Hongkongban részt vettem. Érdekes volt látni, ahogy a kis termetű, egyébként kedves dél-kínai embereket elragadják az indulatok. Szokatlan vehemenciával mennek neki a hatóságoknak, lássák meg az államot akár egy rendőrben, akár egy metróállomás beléptetőkapujában. A dallamos kantoni nyelv a harcokban idegessé, pattogóssá válik. Nem kell ismerni ahhoz, hogy kihalljuk belőle az ellenség iránt táplált indulatot. Ebben a kulturális közegben az összecsapások is hirtelen pattannak ki, és szokatlan brutalitássá fajulnak. Csüan Vannál láttam, amint egy fiatal durva verekedésből menekülve, maszkját, védőszemüvegét lerántva kapkod levegő után. Szakadt róla az izzadság, arcára különös, torz vigyor ült ki. Pupillái hatalmasra tágultak, bizonyára a stressz okozta sokkhatás miatt.

Bambusznádból építenek barikádot a maszkviselet elleni tiltakozáson Hongkong belvárosában
Fotó: MTI/EPA–Miguel Candela

Bár a kemény mag fellépése gyakran a rendőrökénél is erőszakosabb, vannak békés akciók is. Első estémen egy ilyenbe csöppentem bele, és meglepett a barátságos hangulat. Mikor meglátták, hogy védőfelszerelésemből a bukósisak elmaradt, a tüntetők kerítettek nekem egyet, és adtak a könnygáz elleni szemcseppeket is. Kelet-Ázsiában voltam, ahol a dolgok túlaggódásánál csak a vendégszeretet erősebb. Ezen az estén találkoztam először személyesen Rainllával. A hongkongi fiatal 2014 óta rendszeresen nyilatkozott újságcikkeimben, mikor még egyetemistaként az esernyős tüntetéseken küzdött a kínai befolyás ellen. Mára lediplomázott, és a pénzügyi szektorban helyezkedett el, de Hongkong függetlenségéért a maga eszközeivel kitartóan küzd.

– Mi akkor is tüntetünk, ha a nemzetközi sajtó épp nem foglalkozik velünk – mondja Rainlla, mikor barátaival egy bevásárlóközpontban vacsorázunk. A kantoni étterem népszerű a tüntetők körében. Júniusban ezen a környéken elhúzódó harcokra került sor, a rendőrök végül bekergették a plázába a tömeget. A biztonsági őrök kiálltak a fiatalok mellett, mondván az épület magánterület, oda hivatalos személy nem mehet be. Amíg elült a konfliktus, az étterem élelmet és vizet vitt a tüntetőknek.

– Mióta Hongkong visszacsatolásával életbe lépett az Egy ország, két rendszer elve, egy törésvonal szeli ketté a várost. Mindenki a szárazföldi Kína mellett vagy azzal szemben határozza meg identitását – magyarázta Rainlla. – Az évtizedek óta kiújuló tüntetésekkel egy sajátos ellenkultúra alakult ki, a demonstrálók tagoltabbá váltak, különböző csoportokba tömörülnek. Mindenekelőtt vannak a békés tüntetők és a radikálisok, vagyis a katonai szárny. A két tábor között állandó a konfliktus, a súlypont azonban egyre inkább a kemény mag felé tolódik el. Bár az eszközöket illetően a két nagy tábor nem ért egyet, a végső cél ugyanaz. Szabadon szeretnénk élni a városunkban, félünk attól, hogy egyszer nálunk is bevezetik a kínai rendszert.

Meglepett, mikor kérdésemre közölte: fogalmuk sincs, hogy erre mennyi esélyük van. Az 1997-es visszacsatoláskor kötött nemzetközi szerződés ötven évben határozta meg Hongkong integrációját a szárazföldi Kínába, az idő tehát Pekingnek dolgozik. A tüntető fiatalok azonban vitatkoznak ezzel. Ki tudja, mi lesz, mondják, emlékeztetve arra, hogy a kínai társadalom mindig is a káosz és az egység között ingadozott. Visszatekintve a történelemben a mostani pekingi vezetés sem lehet nyugodt, hozzáteszik: 2047-ig még sok idő van hátra, és Kína, ahogyan az egész világ is, hatalmas változások előtt áll.

Hajnan az oroszok paradicsoma

Robajló, sötétkék tengerre nézett az apartman erkélye, a strandolók visongása egészen felhallatszott. Második napja voltam Hajnan szigetén, de az őrült hongkongi éjszakák után jólesett odafigyelni ezekre a nyári zajokra. Amíg a lakásban egy pekingi politikai elemző, bizonyos Mr. Csen (Chan) és tolmácsa telefonon ebédet rendelt, régi ismerősömmel, Johnassal kint rágyújtottunk. Évekkel ezelőtt a kelet-közép-európai térség és Kína kapcsolatát kutatta, megismerkedésünk is ide vezethető vissza. A hongkongi válság miatt azonban neki is, mint a pekingi bürokrácia többségének, a tüntetésekkel kellett foglalkoznia.

Tudtam róla, hogy jó kapcsolatai vannak, de arra nem számítottam, hogy a Dél-kínai-tenger partján szervez majd találkozót. Hongkongból hívtam fel, a városban ugyanis egyetlen Kína-párti képviselőt, szakértőt nem lehetett mikrofonvégre kapni. Johnas válaszul leutazott ide Pekingből, egy kormányzati thinktank két munkatársának társaságában. Részben azért kellett a szigeten találkoznunk, mert Hajnanra nem kellett vízumot kérvényeznem, részben pedig azért, mert a pekingi hivatalnokok a zavargások miatt inkább messziről elkerülik Hongkongot.

– Régen ez egy börtönsziget volt. A császár helytartónak is az árulókat nevezte ki, akikkel vagy trópusi betegség, vagy rovarcsípés végzett – meséli Johnas. – Hajnan mára az orosz turisták kedvenc üdülőparadicsomává vált, ugyanakkor a szigetnek fontos stratégiai és szimbolikus jelentősége is van. A Dél-kínai-tenger a nagyhatalmi rivalizálás egyik fő színtere, Kína ezért itt komoly hadiflottával van jelen. A sziget déli pontján pedig a buddhista Nansan (Nanshan) templom gigantikus női szobra áll, ami stílusában kísértetiesen hasonlít a New York-i Szabadság-szoborra.

Hajnan tehát minden szempontból ideális hely egy politikai eszmecsere lefolytatásához. Miután meghozták az ebédjét a titokzatos Mr. Csennek, elárulta, hogy a kínai hatóságok csak a hongkongi helyzet nemzetközi vetületével foglalkoznak, a tüntetések rendvédelmi, belügyi oldalát meghagyják a helyi hatóságoknak. – Peking úgy gondolja, hogy idegen hatalmak, mindenekelőtt az Egyesült Államok szítja a hangulatot Hongkongban – mondta Mr. Csen, aki biztos abban, hogy nemcsak az amerikai hírszerzés, a CIA miatt gyanakodnak, de Washington a civil szférán és az egyházakon keresztül is nyomást gyakorolhat.

A pekingi álláspont szerint Hongkongban hidegháborús dráma zajlik, amelyben a tüntető fiataloknak a statiszta szerepe jutott. Náluk izgalmasabb a szárazföldön élő 1,4 milliárd kínai, akik alig várják, hogy színre lépjenek. Johnast hallgatva nem volt kétségem, hogy a csendes többség szó nélkül harcolna országa szuverenitásáért. Beszédéből szenvedély sugárzott, és a nyugati világ nem vesz róla tudomást, hogy Kínában már ez a társadalmi norma. – Lehet az ellenségnek bármennyi tölténye. Kínának emberei vannak, akik ha kell, lélekkel harcolnak – mondta Johnas.