
Fotó: Teknős Miklós
A pincében egy 12 perces kisfilmet vetítenek Paul, John, George és Ringo gyerekkoráról. A földszinten – szinte napról napra – nyomon követhetjük a Beatles történetét. Alatta a világtörténelem nagyobb eseményeit emelték ki. Közben az adott évhez kapcsolódóan a képernyők és hangszórók ontják a dalokat. A vitrinekben elképesztő mennyiségű relikvia látható: korabeli sajtótermékek, bábuk, zászlók. Ágynemű apró darabja, melyben a fiúk aludtak, fotók, makettek, kitűzők, alma alakú pendrive-on az összes daluk, könyvek, limitált kiadások, Párizsból érkezett konyharuha a képmásukkal, eredeti lemezek, a hangszereik pontos mása, világhírű klubok tégladarabja, valamint az Abbey Road stúdió parkettájának egy darabkája. Néhány kocka az eredeti A Hard Day’s Night filmkópiáiból, melyet, ahogy sok minden mást is, árveréseken szereztek be.
Külön iparág épült a Beatles-sztorira – rajongóknak szóló emlék-, ajándék- és használati tárgyakkal – milliárdos bevétellel. Bármit eladnak, ha ráírják az együttes vagy a tagok nevét. Ennek máig sincs vége, pedig jövőre már ötven éve lesz, hogy feloszlott a zenekar. Mivel magyarok nélkül nem történik semmi a világon, megismerhetjük Hoffmann Dezsőt, aki kezdetben a Beatles hivatalos fotósa volt. Nagy kincs mind a négy tag eredeti aláírása, John Lennon hajszála és Ringo Starr dobverője, melyet Peterdi Gábor kapott a zenész öltözőjében, amikor Pesten lépett fel. Akinek zenélni támad kedve, egy videójáték segítségével megteheti.
Többen, miután megnézik a kiállítást, úgy érzik, az ő lemezük, pólójuk, bármilyen tárgyuk jó helyen lesz a múzeumban. Főleg a „nagy generációs uraktól” kapnak ajándékokat. A zsebkendőt a négy fiú arcképével egy férfi sírva adta át: „Nemsokára meghalok, nincs senkim, elfogadjátok?” A Yellow Submarine című albumhoz és filmhez köthető eseményeket a Sárga tengeralattjáró gépházában ismerhetjük meg, melyet a szálloda fűtőegységéből alakítottak ki. Természetesen a Beatles-fiúk szerelmeit, feleségeit is bemutatják. Ki más is mutatná az utat a mosdóba, mint Lennon, illetve Yoko? Az egri múzeumban gyakran gitároznak a vendégeknek. Főleg a lányoknak. Nem kötelező, de szabad sikítani!
(Egri Road Beatles Múzeum, Eger, Csiky Sándor utca 30.)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!