A csend törvénye

Bangladesben a múlt héten hoztak ítéletet a közelmúlt legnagyobb felháborodást kiváltó bűnügyében. Tizenhat embert halálra ítéltek.

A nő megtestesülését szimbolizáló hindu Durga istennő bálványa Dakkában, a Buriganga folyó vizében. Szexuális megaláztatás Fotó: Mohammad Ponir Hossain Forrás: Reuters

A nő megtestesülését szimbolizáló hindu Durga istennő bálványa Dakkában, a Buriganga folyó vizében. Szexuális megaláztatás
Fotó: Reuters

Érthető, hogy Bangladesben hatalmas botrány kerekedett az esetből. A gyilkosságot bizonyító felvételek az interneten keringtek. Az emberek az utcára mentek, tüntetéseken fejezték ki tiltakozásukat. Hány élet kell még ahhoz, hogy a kabinet komolyan vegye a nők szexuális megaláztatását? – utaltak arra, hogy legyen az bármilyen kormány, a választási kampányában megígéri, hogy komolyan fel fog lépni a terjedő nemi erőszak ellen, aztán hatalomra kerülve nem tesz semmit. A hagyományosan férfiuralmú országban ugyanis nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki bolygatni kezdje a bevett szokásokat. És ha a statisztikára nézünk, Banglades még büszke is lehet arra, hogy hivatalosan tavaly alig több mint 700 ilyen jellegű bejelentés érkezett a rendőrséghez. Az ország lakosságához képest ez valóban minimális. Csakhogy a csend törvényével a statisztikák nem számolnak, a valós szám ennek sokszorosa lehet. Az áldozatok félnek az elkövetőktől, azok baráti körétől, családjától, akik további rettegésbe taszíthatják őket, így inkább eltekintenek a feljelentéstől.

Nem véletlenül gondolkodott két napot Nuszrat édesanyja, amikor végül úgy döntött, hogy a rendőrséghez fordul. A gyakorlat azt igazolja, hogy valóban megfontoltnak kell lennie annak, aki a bangladesi igazságszolgáltatásba helyezi a bizalmát. A helyzet több mint kiábrándító: az erőszakos nemi közösülés vádjával kezdeményezett pereknek csupán egy százalékában ítélik el az elkövetőt, ami példátlan a világban. A tanúvédelemről arrafelé nem is hallottak, az asszonyok, akik feljelentést tesznek, mindenféle módszerrel zsarolhatók, egészen az őket vagy családjukat ért halálos fenyegetésekig.

Még mindig népszerűek a sósavas támadások. Az elkövető felmutatja a kis üvegcsét, amely elmondása szerint maró savat tartalmaz, és bármire kényszerítheti a nőt, ha az nem akar örök életében sebhelyes arccal járni. Búcsúzáskor még megfenyegeti, ha bárkinek beszél az esetről, akár őt vagy bármelyik családtagját érheti pár csepp sósav. Bangladesben ez korábban a szexuális erőszak kedvelt kényszerítő eszköze volt. Ma már szigorúan felügyelik az országban a gyártását, behozatalát, eladását. Aki a szabályokat megszegi, háromtól tíz évig tartó börtönbüntetésre számíthat. Azonban egy olyan országban, ahol a sósavat is felhasználó rézművesség ennyire elterjedt, nem jelenthet gondot a beszerzés.

A balkáni útvonalon érkező migránsok közül sokan bangladesi származásúak. Nyugat-Európában „menekültstátuszt” kapva – nem egészen értjük, miért, hiszen nincs háború Bangladesben, most a fenti ítélettel pedig azt példázták, hogy jogállam – egyre gyakrabban szereplői a bűnözési rovatoknak. Más kultúrából érkeztek, más a neveltetésük, a szokásaik, a vallásukról most ne is beszéljünk. Fel sem fogják, hogy egy nő nemet mondhat egy férfinak. Nyilván azok, akik befogadják őket, majd hozzászoknak ehhez.