Molière Tartuffe-je a színház- és irodalomtörténet egyik alapműve. Színre állítása a Hamletéhez fogható nemes feladat, nagy rendezői kihívás. Nem véletlen, hogy közel egy időben több színházunk is műsoron tartja. A tbiliszi grúz állami színház igazgató-főrendezője, David Doiasvili a budapesti Nemzetiben tragikomédiává formálta az eredetileg happy enddel végződő vígjátékot.
A szerencsés nézők korábban három Doiasvili-előadást láthattak Budapesten. Három újraértelmezett klasszikust: a MITEM-en Shakespeare grúz Macbethjét szinte díszlet nélkül, fiatal, a szemünk láttára öregedő főszereplőkkel, elementáris indulatokkal. Magyar színészekkel a Szentivánéji álom és Rostand Cyranója került színre a Nemzetiben, s váltott ki őszinte elismerést és némi megrökönyödést. Az ma már nem újdonság, hogy a rendező fantasztikus látvánnyal örvendezteti meg a nézőt, hogy pompásan vezeti a színészeket, hogy jó ritmusú előadásokat hoz létre, hatásos zenei aláfestéssel. A külsőségek sokszor olyan kiválók, hogy csak a színházból történt távozás után döbbenünk rá, hogy a színre állítónak nem volt egyetlen eredeti, érvényes gondolata a műről. Lement az előadás, tapsolt a közönség, a feladat tehát kipipálva.
Doiasvili mindig meglep, mindig felfedez a darabokban olyan összefüggéseket, amelyekre mások nem gondoltak. A Szentivánéji álom arra figyelmeztet, hogy nem húzhatunk éles határvonalat az álom és ébrenlét közé, az álmoknak igenis van következményük, nem kapcsolhatjuk ki őket az életünkből. Rostand romantikus hősei sok-sok nőben keresik az egyetlent, az igazi Roxant. Mindig azt hiszik, révbe értek, pedig dehogy.
tragikusan végződik
Fotó: Katona Vanda
Doiasvili elhagyja a Tartuffe utolsó felvonását. Nem jön a királyi követ, hogy az uralkodói büntetést kiszabja az álszent csalóra, s az őt befogadó, kényeztető Orgonnak visszaadja házát, vagyonát, feleségét, lányát. Nem áll helyre a régi rend: Elmira, a szép fiatal hitves, a vele egykorú gyerekek mostohaanyja nem omlik férje karjába, a szerelmes fiatalok, Mariane és Valér nem lesznek egymáséi. Orgon meghal, s a család tisztelettudóan együtt teázik az új pater familiasszal, Tartuffe-fel. Mindenki álarcot ölt, sem a felvágott nyelvű komornának, Dorine-nak, sem a lázadó fiúnak, Damisnak nem jön ki hang a torkán. A komédiának indult játék tragikusan végződik. Tartuffe-ről lehullott ugyan a maszk, de minden szereplő utánakapott, s most ők viselik. A képmutatóké a világ. Merész, keserű értelmezés.
