A képmutatás diadala

Molière Tartuffe-je a színház- és irodalomtörténet egyik alapműve. Színre állítása a Hamletéhez fogható nemes feladat, nagy rendezői kihívás. Nem véletlen, hogy közel egy időben több színházunk is műsoron tartja.

A címszereplő Trill Zsolt, akit nem a vagyon, hanem Orgon varázslatos asszonya érdekel. A játék tragikusan végződik Fotó: Katona Vanda

Molière Tartuffe-je a színház- és irodalomtörténet egyik alapműve. Színre állítása a Hamletéhez fogható nemes feladat, nagy rendezői kihívás. Nem véletlen, hogy közel egy időben több színházunk is műsoron tartja. A tbiliszi grúz állami színház igazgató-főrendezője, David Doiasvili a budapesti Nemzetiben tragikomédiává formálta az eredetileg happy enddel végződő vígjátékot.

A szerencsés nézők korábban három Doiasvili-előadást láthattak Budapesten. Három újraértelmezett klasszikust: a MITEM-en Shakespeare grúz Macbethjét szinte díszlet nélkül, fiatal, a szemünk láttára öregedő főszereplőkkel, elementáris indulatokkal. Magyar színészekkel a Szentivánéji álom és Rostand Cyranója került színre a Nemzetiben, s váltott ki őszinte elismerést és némi megrökönyödést. Az ma már nem újdonság, hogy a rendező fantasztikus látvánnyal örvendezteti meg a nézőt, hogy pompásan vezeti a színészeket, hogy jó ritmusú előadásokat hoz létre, hatásos zenei aláfestéssel. A külsőségek sokszor olyan kiválók, hogy csak a színházból történt távozás után döbbenünk rá, hogy a színre állítónak nem volt egyetlen eredeti, érvényes gondolata a műről. Lement az előadás, tapsolt a közönség, a feladat tehát kipipálva.

Doiasvili mindig meglep, mindig felfedez a darabokban olyan összefüggéseket, amelyekre mások nem gondoltak. A Szentivánéji álom arra figyelmeztet, hogy nem húzhatunk éles határvonalat az álom és ébrenlét közé, az álmoknak igenis van következményük, nem kapcsolhatjuk ki őket az életünkből. Rostand romantikus hősei sok-sok nőben keresik az egyetlent, az igazi Roxant. Mindig azt hiszik, révbe értek, pedig dehogy.

A címszereplő Trill Zsolt, akit nem a vagyon, hanem Orgon varázslatos asszonya érdekel. A játék
tragikusan végződik
Fotó: Katona Vanda

Doiasvili elhagyja a Tartuffe utolsó felvonását. Nem jön a királyi követ, hogy az uralkodói büntetést kiszabja az álszent csalóra, s az őt befogadó, kényeztető Orgonnak visszaadja házát, vagyonát, feleségét, lányát. Nem áll helyre a régi rend: Elmira, a szép fiatal hitves, a vele egykorú gyerekek mostohaanyja nem omlik férje karjába, a szerelmes fiatalok, Mariane és Valér nem lesznek egymáséi. Orgon meghal, s a család tisztelettudóan együtt teázik az új pater familiasszal, Tartuffe-fel. Mindenki álarcot ölt, sem a felvágott nyelvű komornának, Dorine-nak, sem a lázadó fiúnak, Damisnak nem jön ki hang a torkán. A komédiának indult játék tragikusan végződik. Tartuffe-ről lehullott ugyan a maszk, de minden szereplő utánakapott, s most ők viselik. A képmutatóké a világ. Merész, keserű értelmezés.

Az előadás vérbő komédiaként kezdődik tarka jelmezekbe öltözött, részint karikatúraszerű figurákkal. Hibátlan alakítások sorát látjuk. Nagy Mari Orgon anyjának szerepében remekel. Szűcs Nelli a súlyos Médeia után végre kedvére bolondozhat Dorine-ként, s láthatóan élvezi a harsányságot, a tapsot érdemlő rögtönzéseket. Orgon szerepében Horváth Lajos Ottó pompás pipogya férj. Ács Esztert talán még sosem láttuk ennyire felszabadultnak, egyszerre szemérmes és kihívó. Nagyszerű pillanat, amikor rádöbben, hogy Tartuffe jobb férfi, mint Orgon, s nem is lesz olyan borzasztó eljátszani vele az előre kitervelt, leleplező csábítási jelenetet, ami a második részben az előadás fénypontja. A kevésbé hatásos szerepekben Barta Ágnes, Szabó Sebestyén László, Berettyán Sándor és Berettyán Nándor vitathatatlan tehetségüket bevetve biztos pontjai az előadásnak. A címszereplő Trill Zsoltról ezúttal is bebizonyosodik, hogy nemzedéke egyik legnagyobb művésze. Álnok, képmutató és esendő férfi, akit egy idő után nem annyira a vagyon és a befolyás, hanem Orgon varázslatos asszonya érdekel. Ha kell, meztelenre vetkőzik, ha kell, csilláron lóg, mert győzni akar. És bármily sajnálatos, győz is.

Doiasvili sziporkázóan szellemes előadása nem diákmatiné. Tizenhat éven felülieknek ajánlja a színház, és hozzátehetjük, azoknak, akik nem a régi Molière-adaptációkat szeretnék viszontlátni. Ők az első rész után diszkréten távoznak.

(Molière: Tartuffe. Nemzeti Színház. Bemutató: 2019. október 18.)