Natacha Polony, a Marianne hetilap főszerkesztője nem is keresgélte különösebben a meghatározást, szerinte ez értelmiségi terrorizmus, amely fasiszta gondolkodókra emlékeztet. A Jó tudásának kizárólagosságával lép fel. A haladó, progresszív nézetek hírnöke, és mindenki másnak hallgass a neve. Az amerikai egyetemeken már rég kialakult a kisebbség diktatúrája, amelyet ráadásul még a politikailag korrekt beszéddel fűszereznek. A feministák, a rasszizmusellenesek, a különböző jogvédők, de különösen a szexuális devianciák pártolói maguk az „istenek”, akik harsány hangon, erőt megtévesztően sugallva is képesek képviselni az elveiket. Kipróbálták, és bejött: nyomulni kell, hiszen az ellenállás oly gyenge.
Hát miért változtatnák meg a stílusukat, amikor ők csak a „jót” hangsúlyozzák? Épp a ’80-as években, a politikailag korrekt beszéd baloldali megalkotói, akik szinte az egész világon még mindig őrzik helyüket az egyetemeken, ők azok, akik most az új mccarthyzmus áldozataivá válhatnak. Mert ne higgyük azt, hogy csak vendég előadókat lehet megbélyegezni: elég, ha rásütik valakire, hogy ekkor és ekkor enyhén rasszista vagy épp homofób jelzőket használt, és máris megválhat egyetemi oktatói beosztásától. Az új egyetemista nemzedék összezagyválja azt, hogy „az igazság nem létezik” a robespierre-i gondolattal, hogy „nem adhatunk szabadságot a szabadság ellenfeleinek”.
Közel állnak a gondolatrendőrséghez, akik minden agyunkon átfutó ötletet ellenőriznének. A témában megjelent számtalan francia cikk is kimondja, hogy ezek az eszmék most már a nyugat-európai egyetemeken is offenzívaszerűen törnek előre. Mint a közelmúltban egy magyar kormánypárti politikus megállapította, szerinte a késő Kádár-korban, amelyről korábban nem éppen hízelgő véleményeket fogalmazott meg, szabadabb volt az egyetemi oktatás, mint ma.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!