Illusztrációt fejtegetni egyfajta keresztrejtvény. Az alkotó számíthat az előző művészgenerációkon edzett, gyakorlott olvasói szemre: Réber László alapján ismerjük fel a Janikovszky-könyveket, Lázár Ervin történeteit is a mester klasszikussá vált vonalaival együtt értelmezzük. Akár egy sormintába is belelátjuk a krokodil zöld recéjét (bocsánat, hátának páncélszerű szarupikkelyét), ami fűcsomóként folytatódik, csak hogy továbbvezesse szemünket a húsevőtől a zsákmányig, feltárva ezzel az emberi kapcsolatok dinamikáját.
Keresztes Dóra hasonlóan mestere az átváltoztatásnak. Illusztrációival látni tanít. És a mesegyűjtemény szerzője, Ágh István költő szintén képekben gondolkozik, így aztán bőséggel tárja elénk a népmese metaforáit: „a ruhaszállító csillag az égre kerekedik”, az elrabolt világmindenség a nyeregkápán lóg. A szerző nem rejti véka alá, mit gondol a meséről: csoda és ajándék, nem is feltétlenül gyerekeknek. A gyűjtemény végén található interjúban Ekler Andrea a mesék forrásáról faggatja a szerzőt, aki Bartók Bélával vallja: „a nép nem finomkodik”, „a mesemondó teljes egyénisége megnyilvánul a történetben”.
Ágh István köztudottan nem szószátyár. Szűkszavú és lényegre törő. Hiteles elbeszélőként maga is belekeveredik a történetekbe, vagyis engedi, hogy bekebelezze a mese világa. „S hogy, hogy nem, a sarkantyúm taraja felszegte a zsákot, Duna, Tisza, Dráva, Száva kiömlött a szobába, s az a sok víz elvitte a násznépet magával. Sodort a víz minket is, de én valahogy a szárazra kapaszkodtam. […] A násznépet még most is húzogatják, ha bele nem fúltak. Ittak rá, ennyi lett, a mesének vége lett, egész falu részeg lett.”
