Igaz emberek földje

Az 56. müncheni biztonságpolitikai fórum február közepén véget ért. Az elmúlt évekhez hasonlóan a világ számos problémáját megtárgyalták, de megoldás gyakorlatilag nem született.

Az 56. müncheni biztonságpolitikai fórum február közepén véget ért. Az elmúlt évekhez hasonlóan a világ számos problémáját megtárgyalták, de megoldás gyakorlatilag nem született. Macron francia köztársasági elnök megfogalmazta az igényt a francia vezetőszerepre az Európai Unióban, Frank-Walter Steinmeier német államfő elmondta a szokásosnál is élesebb kritikáját az amerikai vezetéssel kapcsolatban. Az USA kormányzatának jelenlévő képviselői, a külügy- és védelmi miniszter állították, hogy a transzatlanti kapcsolatokban minden tökéletes. Stoltenberg, a NATO főtitkára a szervezet történetében rendkívül ritka módon beszédében – név említése nélkül – kritizálta az amerikai elnököt.

A konferencia margóján újabb líbiai csúcstalálkozó volt, amelynek során megállapították, hogy a néhány nappal korábbi, hasonló berlini csúcstalálkozóhoz viszonyítva több mint 150 alkalommal sértették meg mindkét oldalról a Líbiával szembeni fegyverembargót.

A világ napirendre tért Szulejmáni tábornok meggyilkolása fölött. A koronavírus terjedéséről a konferencián résztvevő kínai külügyminiszter és az amerikai szervezetek teljesen más adatokat publikáltak, ugyanakkor nem hangsúlyozták megfelelően ennek várható és már megmutatkozó hatásait a világgazdaságra.

A 450 vezető politikus, akik részt vettek és felszólaltak a konferencián, beszédeikkel a nemzetközi közvélemény ingerküszöbét is csak az esetek töredékében érték el.

Jelenleg mintegy kétszáz tagállama van az Egyesült Nemzetek Szervezetének, és a legfontosabb vezető fórum továbbra is a Biztonsági Tanács, annak öt állandó tagja, magyarul a döntéshozók a második világháború utáni erőviszonyokat képviselik. Az elmúlt évtizedekben számos kísérlet volt arra, hogy ezt a rendszert megváltoztassák, de mivel mindez alapvetően nagyhatalmi érdekeket sértene, nem került rá sor. Így Közép- és Dél-Amerikának, valamint Afrikának egyetlen állama sincs a Biztonsági Tanács állandó tagjai között, és nem sikerült azt sem elérni, hogy Japán vagy az egységes Németország bekerüljön a testületbe.

A világpolitikában egyre nagyobb hangsúlyt kap a környezetvédelem és a klímapolitika. 2019-ben beköszöntött a második olyan extrém száraz nyár, amely Európát is elérte, előrevetítve a klímakatasztrófát a világban. A válság más-más mértékben érintette a Karib-térséget, Ausztráliát és Afrika nagy részét is. Dél-Amerikában korábban soha nem látott mértékben gyújtották fel az esőerdőket. Míg Szibériában 3,5 millió négyzetkilométernyi erdő pusztult el a tüzekben.

Folytatódik Indonéziában Jáva katasztrófája. A terület süllyed, a tengerszint emelkedik, és egyre mélyebben lehet csak édesvizet találni. E szigeten található a főváros, Jakarta is.

A mostani elképzelések szerint a fővárost 1200 kilométer távolságra, Borneó szigetére kell áthelyezni. A Jáván várható katasztrófa csak egyike az eljövendő évtizedek számos környezetvédelmi problémájának.

Amerikában a mexikói belső konfliktus azt jelenti, hogy 2019 kilenc hónapjában a drogkartellek egymás közti harcában 26 ezer ember halt meg. Kolumbiában és Venezuelában tart a polgárháború.

A Közel-Keleten és az észak-afrikai országokban is folytatódnak a válságok. Líbiában az ország nyolcvan százalékát a központi kormánnyal szemben álló Haftár tábornok ellenőrzi. Izrael és a palesztin mozgalom között a békének még a jelei sem látszanak, miközben az izraeli vezetés képtelen stabil többséggel rendelkező kormányt alakítani. Szíriában is zajlik a polgárháború, a helyzet áttekinthetetlen, és a válságban résztvevő felek (Oroszország, Törökország, Irán, Izrael, Szaúd-Arábia) érdekei még köszönőviszonyban sincsenek egymással. Az országból különrepülőkkel viszik az elfogott terroristákat, hogy vegyenek részt a líbiai polgárháborúban.

Jemenben folytatódik a helyettesek háborúja, az egyik felet a szunnita Szaúd-Arábia, a másikat a síita Irán támogatja, miközben humanitárius katasztrófa van mindkét országban.

Afrika egyéb területein is dúl a polgárháború: Maliban, Burkina Fasóban, amely magyarul igaz emberek földjét jelenti. Nigériában a központi erők vívnak háborút a Boko Haram fegyvereseivel. Kamerunban etnikai konfliktusok vannak. Hasonló a helyzet a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Dél-Szudánban is. Szomáliá­ban és Mozambikban ugyancsak polgárháborús a helyzet, és az országok egyes részeiben áttekinthetetlenek a folyamatok.

Az ázsiai térségben, Törökországban továbbra is zajlanak a tisztogatások, miközben az ország úgynevezett biztonsági zónát foglalt el a határaitól délre, Szíriában. Eközben újabb migrációs válság van kibontakozóban a kis-ázsiai állam aktív részvételével. Afganisztánban évtizedek óta tart a polgárháború, amelyet a beavatkozó USA és a nemzetközi erők sem tudtak megoldani. Pakisztánban a központi kormány, függetlenül attól, hogy a hatalmat civilek vagy katonák gyakorolják-e, továbbra sem képes a főleg az afgán határ környékén lévő törzsi területek ellenőrzésére. Mianmarban (a korábbi Burma) folytatódik a kormány és a vallási csoportok közötti háború.

Ilyen nemzetközi helyzetben az Európai Unió­nak továbbra sincs komoly válságkezelő képessége. Képtelen a határai megvédésére, és ez igaz mind a balkáni útvonalra, mind a Földközi-­tenger térségére. A helyzetet bonyolítja, hogy Európa vezető hatalma, Németország második világháború utáni történelmében talán a legsúlyosabb válságával küszködik, és ebben a helyzetben képtelen aktívan felkészülni a 2020 második félévében bekövetkező EU-elnökség sikeres végrehajtására.

A 2007-es lisszaboni szerződésben megfogalmazott és egyeztetett európai közös biztonság- és védelempolitikából alig valósult meg valami. A három globális játékost, az USA-t, Kínát és Oroszországot elsősorban saját problémáik foglalkoztatják, valamint az, hogy a másik két játékos képességeit korlátozzák. Miközben mindhárman tisztában vannak az egyre súlyosabb globális kihívásokkal, csak a retorika szintjén tesznek meg mindent elhárításukra.

Az amerikai elnökök közül már Carter, Clinton és Obama is azt követelték, hogy az európai hatalmak, magyarul az atlanti szövetség európai szárnya biztosítson több anyagi forrást, és legyen hatékonyabb a közös NATO-politika végrehajtásában. Trump mindezt sokkal határozottabban és hangosabban követelte elődeinél, de ez nem új keletű.

Az Egyesült Államok számára kiemelt fontosságú a NATO-tag Törökországgal való viszonya. A kétoldalú kapcsolatokban többek között az Oroszországból történő fegyverszállítások, a szíriai polgárháború megítélése, az Iránnal és Szaúd-Arábiával kialakítandó kapcsolatok miatt egyre több a feszültség. Ugyanakkor ebben a térségben is meghatározó az amerikai katonai jelenlét és az európai gazdasági érdek. Az Európai Unió a Közel- és Közép-Keleten sincs abban a helyzetben, hogy érdekeit megfelelő politikai vagy katonai erővel tudná képviselni.

Az Egyesült Államok számára stratégiai kérdés, hogy sok évtizednyi háború után valamiféle béke legyen Afganisztánban. Az ilyen kísérletek a tálibokkal kötött lehetséges fegyverszünetre mindmáig megbuktak. Az USA legfontosabb érdeke kapcsolatainak alakítása a másik két globális játékossal. Trump számára létkérdés, hogy megnyerje az ez évi amerikai elnökválasztást. 2019-ben az USA vámháborút vívott ­Japánnal és Kínával, 2020-ban ezt Pekinggel folytatta, és elkezdte gazdasági csatározásait az ­Európai Unió­val szemben is.

Az USA számára egyértelmű, hogy Kína minden probléma ellenére – beleértve a koronavírust is – gőzerővel menetel előre gazdaságilag és katonailag. Több területen már világelső, és Trump úgy érzi, hogy történelmileg ez az utolsó pillanat a feltörekvő nagyhatalom megállítására.