Most, hogy milliók kényszerülnek otthonuk falai közt eltölteni az előttünk álló heteket, hónapokat, hihetetlenül felértékelődik minden olyan lehetőség, amely észszerű módon segít múlatni az időt. Könnyű azoknak persze, akik könyvtárral és megnézésre „betárazott” filmek sokaságával rendelkeznek; beosztással az ember járvány idején szépen, komótosan sorra kerítheti a hosszú idő óta halogatott nézni- és olvasnivalóit.
Maradjunk a filmezésnél: így, töményebb adagolásban fogyasztva sokkal szembetűnőbbek bizonyos újsütetű jelenségek, különösképpen a mostanság vászonra varázsolt, „politikailag korrekt” alkotások esetében.
Általában nem szeretem a remake-eket, de most valahogy belefutottam néhányba. Ahogy mondani szokás, nehéz nem észrevenni a különbséget a modern kor feldolgozásai és a régi klasszikusok között – és itt nyilván nem a technikai kivitelezés tökéletesedésére gondolok, hanem kizárólag az ideológiai üzenetekre. Bevezetésként kezdjük A hét mesterlövésszel, amelynek 1960-as változatán generációk nőttek fel. Tisztességes film volt, a gyengék védelméről szólt, a férfias felelősségvállalásról, bátorságról. Néhány éve Hollywoodban újraforgatták ezt is. Hogy minek? A régi változatot politikailag nem érezték elég korrektnek. Mert igaz, hogy főhőseink egy elesett mexikói falun segítenek, és az is igaz, hogy nyilvánvalóan kiállnak a faji megkülönböztetés ellen, de ez legfeljebb 1960-ban lehetett elég, ma már ezzel nem lehet labdába rúgni. Egyrészt ugye milyen nyilvánvaló rasszizmus az, hogy mind a hét mesterlövész fehér ember? Még a kis mexikói srác is az (naná, echte germán színész játssza). Meg aztán milyen kirekesztő, hogy a főgonosz viszont nagyon is mexikói?
Az új változatban ennek megfelelően a hét mesterlövész etnikailag jóval színesebb lett. Van köztük néger, hispán, indián, kínai. Mellékes, hogy így együtt egy ilyen csapat legfeljebb a cirkuszban léphetett volna fel a történet korában, ennek most nincs jelentősége, hiszen a liberális világban nap mint nap új múlt születik. A főgonosz ebben az új változatban – ne találgassanak, természetesen fehér férfi. Megjegyzem, kétségtelen, hogy hamarosan ismét újra kell forgatni A hét mesterlövészt, hiszen nyilvánvalóan vérlázító, hogy ha jobban belegondolunk, minden mesterlövész férfi, sehol egy nő, és különösen fájdalmas a hermafroditák és a homoszexuálisok mellőzése egy ilyen fontos társadalmi problémát boncolgató film esetében. És csak hogy időt nyerjünk, a későbbi adaptációkhoz néhány ötlet: az is fölöttébb gáz, hogy minden mesterlövész ember, nincs köztük egyetlen kutya vagy kaktusz sem, nem beszélve a guminők és gumifiúk nehezen figyelmen kívül hagyható mellőzéséről. A lényeg, hogy a főgonosz maradjon fehér heteroszexuális férfi, mert így mindenki számára nyilvánvaló, hogy mi is itt a lényeg.
