Kenyérrontás

Sok mítosz él a cigányságról, a cigányzenészekről, de ebben a könyvben nincsenek mítoszok. Hajnáczky Tamás kisebbségpolitikai szakértő, a Károli Gáspár Református Egyetem cigányügyi referense a zenészek kevésbé ismert történetéről szerkesztett forrásgyűjteményt. A súlyos gondokkal küszködő cigánymuzsikusok 1918-ban létrehozták a Magyar Cigányzenészek Országos Egyesületét (MCOE), hogy érdekeik védelmében együttesen lépjenek fel. 1933-ban feloszlatták a szervezetet, mely két évvel később Magyar Cigányzenészek Országos Szövetsége néven alakult újjá. Az egyesület céljai között szerepelt, hogy javítsanak a szociális helyzetükön, és visszaszorítsák a konkurens zenészeket.

A kötet bevezetőjében az MCOE létrejöttének történetét és működésének állomásait ismerhetjük meg, és azt is megtudhatjuk, hogy a cigánymuzsikusok miért álltak harcban a jazz-zenészekkel, valamint a munkás- és parasztbandákkal. Azt kérték a Belügyminisztériumtól, hogy akadályozzák meg a kenyérrontást, ne engedjék, hogy műkedvelők tízezer cigány szájából vegyék ki a falatot. Brassói Kozák Gábor, a cigányzenészek elnöke így vélekedett a jazzről: „Gyatra, silány, vásári szánandó kompozíció, összelopkodott holmi […], nem való ez a magyar cigánynak, nem is forr a lelkéhez, idegen, nemzetellenes. […] Nemcsak én, de nincs egyetlen cigányzenész ebben az országban, aki ne utálná ezt az új zenét.” Ennek ellenére időnként előfordult, hogy egyes cigányzenekarok – alkalmazkodva a közönség igényeihez – jazz-zenét játszottak.

Miután elérték, hogy a Belügyminisztérium a cigányzenészek magyarországi engedélyét egyesületi tagsághoz kötötte, amivel a konkurenseiket egy időre háttérbe tudták szorítani, belső ellentétek kerültek felszínre. Kezdetben a vezetők, majd a leghíresebb prímások között alakult ki konfliktus, de a prímások és a cigányzenekarok tagjai, a „kiscigányok” is sokat vitáztak. 1929 áprilisában Bura Károlyt választották meg elnöknek, aki elengedhetetlennek tartotta a cigánymuzsikusok szakszerű oktatását. Szeptemberben nyílt meg a világ első cigányzenész-iskolája, a Bihari-zeneiskola, ahová az első évben százhatvanan jelentkeztek. Felnőtteknek és gyerekeknek egy­aránt biztosítottak oktatást heti egy-két órában.

A tizenhat tanár közül egy volt cigány származású. 1934 februárjában a cigányzenészek a Magyar Rádió vezetőségének fogalmazták meg követeléseiket: méltányosabb tiszteletdíjat akartak, illetve kifejezték felháborodásukat, hogy Spur Endre zenekritikus személyében ellenőrt kaptak maguk fölé. Emiatt kettéváltak a cigányzenészek: sztrájkolókra és sztrájktörőkre.

A könyvből azt is megtudhatjuk, hogy az éttermekben és a kávéházakban kik kapták a tányér- és a dugpénzt, ki volt a bandafőnök, kik pereskedtek. A magyar nóta világraszóló ünnepéről is olvashatunk, amelyet 1930. május 29-én 22 ezer néző előtt tartottak meg az FTC-pályán. Kilencszáz vonós, nyolcvan nagybőgős és húsz cimbalmos tizennégy prímás vezetésével adta elő a magyar dalos kincstár legszebb darabjait.

A forrásgyűjtemény nem könnyű olvasmány, ennek ellenére a korabeli újságok, az egyesület által kiadott folyóiratok cikkei, a törvények, beszédek, jegyzőkönyvek, szerződések és interjúk érdekes és színes képet rajzolnak a cigányság életéről, a zenészek küzdelmeiről.

A magyar ember ezer éve sírva vigad, amihez évszázadok óta a cigányok húzzák a talpalávalót.

(Cigányzenészek harca a két világháború közötti Magyarországon. Magyar Cigányzenészek Országos Egyesülete. Szerk.: Hajnáczky­ Tamás. Gondolat Kiadó, Budapest, 2019, 354 oldal. Ára: 3500 forint)