Kihalási hullám

Minden nap a Föld napja, éljél bárhol is – üzenték idén a világ egyik legnagyobb jelentőségű környezetvédelmi eseményének szervezői. A Föld napja mozgalom ötven éve indult, de arról megoszlanak a vélemények, hogy a bolygót fenyegető kihívások kezelésében hova jutottunk e fél évszázadban. Azt pedig végképp nem tudjuk, hol leszünk ötven év múlva. Csak az a biztos, hogy hol ünnepeltünk idén: otthonunkban.

A földgolyó fertőtlenítése a koronavírus elleni védekezés jegyében Algériában, egy algíri téren. Törésvonalak Fotó: Reuters

Hazai környezetvédők harminc éve, 1990-ben hozták létre a Föld Napja Alapítványt, hogy legalább a Föld napján tegyünk környezetünk érdekében. A hazai mozgalom legnagyobb erénye, hogy a programok helyi kezdeményezésre szerveződnek – szelektíven gyűjthetjük a hulladékot, rajzversenyeket, vetélkedőket szerveznek a fiataloknak. Az alapítvány szerint megannyi a tennivaló, hiszen még mindig sok a felesleges fogyasztás, emiatt rengeteg a szemét, túlzott a vegyszerhasználat, indokolatlanul sokszor használjuk autónkat. Összefoglalva: pazaroljuk a természet szolgáltatásait.

A számos aggasztó folyamat ellenére jelentősen nőtt a környezettudatosság. A világ egyik legnagyobb környezetszennyező államában, az Egyesült Államokban sorra születtek fontos jogszabályok – tiszta levegőt és vizet garantáló törvény, a veszélyeztetett élőlényeket védő törvény. Sokak szerint ezek elképzelhetetlenek lettek volna a Néma tavasz és a Föld napja által felébresztett társadalmi aktivitás nélkül. Ez az aktivitás nő ugyan, ám az ember okozta környezeti katasztrófák száma nem csökken, mindennapjaink részévé lettek. Ilyen emblematikus esemény történt az indiai Bhopalban 1984 decemberében. A történelem egyik legsúlyosabb ipari katasztrófáját az okozta, hogy a rovarirtó szereket gyártó helyi vegyi üzemből mintegy 42 tonna metil-izocianát került a levegőbe. Az elszabaduló mérges gáz több mint kétezer ember azonnali halálát okozta, több százezerre tehető a baleset következtében maradandó egészségkárosodást szenvedők száma. Két évvel később a csernobili atomerőmű robbant fel, aminek következményei hosszú évtizedek múltán is hatnak. Ugyanakkor abban az évben jó is történhetett volna: betiltották a kereskedelmi célú bálnavadászatot, csakhogy számos ország ilyen-olyan ürügyekkel kijátssza az egyezményt, tovább öli a hatalmas állatokat. Jó hír ellenben, hogy az 1991-ben szignált madridi egyezmény szerint az Antarktiszon tilos a gazdasági és ­katonai tevékenység, azaz lényegében védett területté vált a déli kontinens. Kérdés, mi lesz akkor, ha a leolvadó jéghegyek alatt ásványkincsekben gazdag területeket találnak. Ugyancsak előremutató döntés volt, hogy ­2004-ben a kenyai Wangari Maathai­ személyében először kapott Nobel-békedíjat környezetvédő.

A látványos nagy környezeti katasztrófákat a bioszféra elleni kisebb, mindennapos merényletek kísérik. Erdős László ezek közé sorolja az esőerdők pusztítását. Ezt a folyamatot egy ­ideig sikerült lassítani, most újra jelentősen nőtt – nehéz megbecsülni, de másodpercenként talán ötezer négyzetméter körül lehet a kiirtott esőerdők nagysága.

– A szén-dioxid-koncentráció emelkedése rémisztő mértékű, olyan gyorsan nő, hogy nem lehet tankönyvben megírni, mert mire megjelenik a könyv, az adat már elavult, holott ennek az értéknek évtizedes léptékben nagyjából stabilnak kellene lennie. Ezzel szorosan összefügg a felmelegedés, az Északi-sarkvidék például hamarosan jégmentes lesz. Nálunk is érezhető a folyamat. Napjainkban Miskolc éghajlata olyan, mint száz éve a jóval délebbre fekvő Szegedé volt. A fajkihalás mértékét nagyon nehéz becsülni, de egyes számítások szerint húszpercenként hal ki egy faj – sorolja a példákat Erdős László.

A földgolyó fertőtlenítése a koronavírus elleni védekezés jegyében Algériában, egy algíri téren. Törésvonalak
Fotó: Reuters

Tavaly tavasszal hasonló tematikájú tanulmányt jelentetett meg az ENSZ. Az üzenet lényege, hogy az emberi tevékenység hatására mintegy egymillió fajt veszélyeztet a kihalás. Az emberiség a túlfogyasztással, az orvvadászattal, a fosszilis üzemanyagok használatával, a fakivágásokkal és egyéb tényezőkkel lassan elviselhetetlen terhet rak az élővilágra. Az ismert növény- és állatfajok egynegyede emiatt komoly fenyegetésnek van kitéve: olyan kihalási hullám vár a Földre, amelyhez hasonlót tízmillió éve nem tapasztalt a bolygó. A trópusi esőerdők irtása aktuális kérdés, de általában csak arról esik szó, hogy a dzsungel a Föld tüdeje. Arról viszont nem beszélnek, hogy még ma is milliók élnek az esőerdőkben. Így a dzsungellel együtt irtanak ki számos bennszülött népcsoportot.

A súlyosbodó környezeti válság idején nagy szükség van olyan karakterekre, akik nemcsak a problémákat, de a lehetséges kiutat is látják, és akik sokakat megszólítva képesek lehetnek jó irányba fordítani az emberiség haladását. A kutató Zöld hősök címmel öt éve megjelent könyvé­ben ilyen példamutató embereket mutatott be. ­Assisi Szent Ferencről, az egyik legnépszerűbb katolikus szentről viszonylag kevesen tudják, hogy az állatok védőszentje. Szent Ferenc napja (október 4.) ezért lett az állatok világnapja. Különleges alak a francia származású amerikai blogger, Bea Johnson, aki családjával együtt évente összesen alig 0,5-1 liter hulladékot termel, ami szinte hihetetlen. Magyarul is olvasható könyvében arról ír, szemét képződése nélkül hogyan működtethető a háztartás. Lehet úgy vásárolni, hogy a szatyrainkba ne kerüljenek műanyag csomagolóeszközök. Bea Johnson, a hulladékmentes életmód koronázatlan királynője 2008 óta gyakorolja családjával együtt a „nulla hulladék” életmódot. Arra bátorít, hogy csökkentsük az otthoni zűrzavart, a dolgok birtoklása helyett válasszuk az élményeket, és mindezt ne csak a jobb környezetért, de jobb önmagunkért is tegyük. Azért, hogy életünk teljesebb és egészségesebb legyen.

A szó szoros értelmében zöld hős volt a gorillákat védelmező Dian Fossey, akit máig tisztázatlan körülmények között gyilkoltak meg 1985 karácsonyán. A világhírű főemlőskutató csaknem húsz évig élt a dzsungelben a gorillákat tanulmányozva, aztán rejtélyes körülmények között megölték, valószínűleg a természetvédelmi tevékenységével összefüggésben. Hasonló sorsra jutott George Adamson természetvédő, akit vadorzók lőttek le, valamint Ken Saro-Wiwa is, akit a nigériai kormány azért végzett ki, mert felhívta a figyelmet az olajkitermelés környezeti ártalmaira. Berta Cáceres valóságos amazonként harcolt az erdőkért, az erdőirtásban érdekeltek 2016-ban megölették. 1988-ban az amazóniai aktivistát, Chico Mendest a saját háza előtt lőtték le. Bruno Manser, a svájci Tarzan az erdők védelmét az emberi jogok védelmével kapcsolta össze. A kényelmes svájci élet helyett kiköltözött a borneói dzsungelbe, ahol összebarátkozott egy bennszülött népcsoporttal, segített nekik az erdővédelemben. Manser rejtélyes körülmények között tűnt el húsz évvel ezelőtt a dzsungelben. Holtteste máig nem került elő. Sokak szerint őt is azok végezték ki, akik az erdők irtásában voltak érdekeltek. Évente mintegy százötven-kétszáz környezetvédelmi aktivistát, nagyrészt erdővédőt ölnek meg világszerte.

Az aktivisták a frontvonalban harcolnak, hősiességükkel ritkán kerülnek a lapok címoldalára. Nevüket elfeledjük. Leszámítva az olyan médiabarát karakterekét, mint például a világjáró, tevékenységével megosztó svéd diáklány, Greta­ Thunberg, aki az éghajlatváltozás ellen emeli fel a szavát. Hasonlóképpen a világhírű színészek nevét, akiktől nem várható el, hogy feláldozzák életüket. Hasznosabb, ha az előremutató kezdeményezések mellé állnak. Ilyen Arnold Schwar­zen­egger és Leonardo DiCaprio, akik napjaink leg­ismertebb klímaaktivistái közé tartoznak. Tevékenységük nagyon fontos, hiszen igazi húzónevek a környezetvédelemben. Ha ők mondanak, üzennek valamit, arra milliók figyelnek.

A National Geographic nem sztárok, hanem szakértők írásaiból készített összeállítással emlékezett meg a fél évszázadról, és vázolta fel a lehetséges jövőt. Érdekes megközelítésként arról is írtak, hogy utódaink milyen világban élnek 2070-ben, amikor százéves lesz a Föld napja. Az optimista vonulat szerint bár nem tehettünk jóvá minden rosszat, amit elkövettünk, azért rendelkezünk elég tudással, és technikai lehetőségeink is megengedik, hogy több embert élelmezzünk, elég energiát biztosítsunk mindenkinek, elkezdjük visszafordítani a klímaváltozást, és megakadályozzuk további fajok kihalását. A pesszimista szcenárió alapján számos pusztító fejlemény vár ránk: szökőár rombolja le Amerika alacsonyabban fekvő városait, a legtöbb atoll lakhatatlanná válik, hosszabbak lesznek az aszályok, gyilkosabbak a kánikulai időszakok, hevesebbek és gyakoribbak a viharok. Nincs arra biztosíték, hogy e veszélyeket el tudjuk hárítani, vagy meg tudjuk akadályozni, hogy fölénk kerekedjenek.

Ezerszer leírt és kimondott gondolat, hogy egyetlen Földünk van, amely nem lesz nagyobb. Belátható időn belül nem nő a szárazföldek kiterjedése, éppen ellenkezőleg: a tengerszint emelkedése miatt csökken az élelmiszer-termelésre alkalmas vidék. Miért fontos ez? Mert 1970-ben 3,7 milliárd ember lakott a Földön, most 7,8 milliárdan vagyunk, ötven év múlva a becslések szerint 10,46 milliárd ember élhet a bolygón. 2070-ben Ázsiában és Afrikában együtt 8,5 milliárd ember keresi a boldogulását.

Vagy útra kel.