A locsolóvers-átiratok készítése nem új keletű tevékenység, régen is születtek effélék: „Kerek erdőn jártam, / két kis nyuszit láttam, / az egyik kacsintott, / ide a forintot!” Kicsit drágább változatban: „Ajtóban állok, / négy bartókot várok, / ha nem adtok, lányok, / nem jövök hozzátok.” És mit mondtak azok, akik már egy-két pohár itókán túl voltak? „A fiatalt locsolom, / hogy tovább viruljon, / az öreget locsolom, / hogy ne hervadozzon.” Akik pedig nem várnak semmi jót, ezt szavalják: „Én vagyok a kicsi páfrány, meglocsollak, házisárkány.” (Mai változatban: „WC-papír, szájmaszk, páfrány, / meglocsollak, házisárkány!”) Aki telítve érzi magát itallal, áttér a sikamlós változatra: „Nem vagyok én nyuszi, / kell nekem a puszi, / gombold ki a blúzocskádat, / hadd locsoljam dombocskádat!” Felhevültebb változatban: „Van nekem egy nagy locsolóm, / nem kölni van benne, / hogyha én ezt elővenném, / nagy sikítás lenne.”
A legjobb locsolóvers-átiratok számomra mégiscsak azok, amelyekben megjelent a politika humorként, célzott gúnyként. Nevezzük őket szocialista klapanciáknak! Az alapvers: „Zúg a traktor, / szánt az eke, / elvtársnő, megpermetezhetlek-e?” Csasztuska formájában íródott a következő: „Megismerni nyúl elvtársat piros tojásáról, / az ötéves tervben végzett szorgos munkájáról. / Heeej, hová mégy, te kis nyulacska? Megyek locsolkodni, a háborús lemaradást most kell bepótolni.” Egy alkalommal pedig húsvét egybeesett a „nagy ünneppel”, április negyedikével. Íme a nyoma: „Meglocsollak, kedves leány, mindig illatos légy, / mellékesen megjegyzem, éljen április négy!”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!