Új világ köszönthet be a járvány után

Milyen politikai és gazdasági változások jöhetnek a koronavírus-járvány után?

De mivel támasztják alá fejtegetéseiket a pesszimisták? Az emberi természettel és a kapitalizmus jellemzőivel indokolják lesújtó véleményüket. A tőke mindig oda ment, ahol akár néhány centtel olcsóbban gyárthatott, versenyképesebb körülményekre talált, ez a mozgatórugója a globalizációnak is, amelyet megtapasztalhattunk az utóbbi évtizedekben. Miért változna ez meg? Hacsak úgy nem, mint Japán teszi: dollármilliárdokkal csalogatja haza a vállalatait Kínából. Ismerik jól egymást. Lehetnek Európában és Amerikában reformocskák, megpróbálják leépíteni, csökkenteni a kínai függést, de a lényeget tekintve nem történik semmilyen változás.

Még egy dologról ne feledkezzünk el: nemcsak Kína és az ázsiai kistigrisek nőttek nagyra, hanem a Nyugat is biztosította jólétét. Benne mi is. Vagyunk egy páran, akiknek megérte kínai árut rendelni, amelynek a minősége egyre jobb, és töredékét kell fizetni érte nyugati versenytársaihoz képest. Az utóbbi tíz esztendőben például egyre inkább Kína viszi a prímet az elektromos termékek területén. Képesek vagyunk-e lemondani ezekről az árukról, amelyek ma már mindennapjaink részei? Szinte kivitelezhetetlen feladat, mert azok a nyugati országok járnak elöl a Kínával folytatott kereskedelemben, amelyek most nagyban fújják a Peking-ellenes rigmusokat.

A nyugati sajtóban a járvány világpolitikai következményeit latolgatva is számtalan megítéléssel találkozhatunk. Az első tanulság az, hogy Kína mégis – valószínűleg sokkal több halálos áldozattal, mint amennyit közöltek – legyőzte a koronavírus-járványt. Míg az Egyesült Államok és az Európai Unió nyugati fele minden vizsgán súlyosan megbukott, felkészületlenül érte a járvány ezeket az országokat. Úgy tűnik, az új kihívásokra a kínai kommunista politika jobb válaszokat talált, és azokat könyörtelenül végre is hajtotta, szemben a híres nyugat-európai demokráciákkal, amelyek gyakran adtak leckét magaviseletből a „butuska Kínának”. Most meg sorban állnak a pekingi reptéren, és imádkoznak egy szállítmány védőfelszerelésért. Egyes megfigyelők arra utalnak, hogy csak napjainkban kezdődött el Ázsia évszázada. Ráadásul senki sem sejti, hogy mivé fajulhat a gazdasági válság, amely akár hosszú távra is berendezkedhet a világ országaiban.

Vajon talpra tud-e állni az amerikai gazdaság a már most 22 millió munkanélkülijével együtt? Az Európai Unió egyáltalán egyben marad-e, vagy dicstelenül befejezi pályafutását? Ezek mind a jövő kérdései, amelyekre jelenleg nem tudhatjuk a választ. Az Egyesült Államok még inkább befelé fordul, fokozatosan elveszíti Kínával szemben világvezető helyét – ez az egyik változat. A másik oldalról azért megjegyzik, hogy nem kell előre inni a medve bőrére: a történelemben voltak olyan pillanatok, amikor Washington megrázta magát, és még erősebben keveredett ki a válságból, mint azt korábban bárki elképzelte. Az elemzők többsége szerint a válság rámutat arra, hogy felvirrad a nemzetállamok napja. A koronavírus-járványra eddig csak a nemzetek adtak hatékony választ, a szupranacionális nemzetközi szervezetek a kezdetekben elaludtak, majd félretájékoztatták a világot, mások a szolidaritás teljes hiányát mutatták, most meg sűrűn bocsánatot kérnek. Erről egyszer majd számot kell adniuk, de nem most.