Új világ köszönthet be a járvány után

Milyen politikai és gazdasági változások jöhetnek a koronavírus-járvány után?

Ha egyszer véget ér a világjárvány, akkor vajon milyen jelentős politikai és gazdasági változások következnek be? Erről ma még senki sem tud semmi biztosat, de azért elkezdődött a sötétben tapogatózás. Az emberiségnek át kell gondolnia mindent, alapjaiban meg kell változtatnunk szemléletünket a nemzetközi kapcsolatokról. A negyven év alatt felépített globalizmus sorsa függ ettől – állapítják meg a szakértők, akik új világ körvonalait látják feltűnni a horizonton. Mások szerint ilyen hatalmas – még be sem fejeződött – katasztrófa után, amelynek a kiváltó okai már kitapinthatók, elkerülhetetlen, hogy átrendeződések következzenek be. Szerintük azonban a jelenlegi rendszert elég megreformálni, kiküszöbölni a nyugati világ egyes területeken tapasztalható kiszolgáltatottságát a Keletnek, lazítani kell a kötődést. Aztán itt vannak az örök pesszimisták – vagy esetleg realisták –, akik úgy tartják: ez a világjárvány az összes halottjával sem lesz képes arra, hogy kijózanítsa az emberiséget. Egy-két évig hallunk még a politikusoktól nagy szólamokat, de ezek nem vezetnek valós eredményekre. Lassan köd borul a korábbi ígéretekre, és a világ megy tovább, míg egy újabb kataklizma megálljt nem parancsol neki.

Az első megközelítés hívei azt hangoztatják, hogy semmi sem maradhat úgy, mint azelőtt. Ennek a borzalmas járványnak le kell vonni a tanulságait. Az ember az első, és nem a pénz – vallják. Az állam szerepét helyezik előtérbe, tőle várják el, hogy lépjen fel a mindent maga alá gyűrő globalizmussal szemben. Védje meg

– akár protekcionista intézkedésekkel – a helyi gazdaságot, politikájával képviselje a nemzeti függetlenséget, és tegyen lépéseket a Keletre kivitt gyárak hazahozatalára. A pandémia következtében hirtelen esélyt látnak arra, hogy más útra tér a világ, nem a profit irányítja majd az emberiséget, hanem az a cél, hogy a Föld és lakói harmóniában élhessenek együtt. Főleg a globalizációt gyűlölő környezetvédők, de még a szuverenisták is ezt a húrt pengetik.

A második csoport elengedhetetlennek tartja, hogy a különböző országok felülvizsgálják egészségügyi rendszerüket, amelyek közül több térdre rogyott. Először is haza kell hozni az egészségügyi védőfelszerelések és beteggondozó gépek gyártását Kínából. A gyógyszergyártást végképp, hiszen a globalizáció delíriumában szinte mindent kivittek Délkelet-Ázsiá­ba, most meg azon csodálkoznak, hogy milyen nehezen szereznek be szájmaszkot. A brit titkosszolgálat is arra hívta fel a figyelmet közelmúltban kiszivárgott jelentésében, hogy a Nyugat végtelenül ki van szolgáltatva Kínának. A világ kínai műhelyében készül az ipari javak majd harminc százaléka, egész termelői láncok bénulnak meg, ha a kínai óriás „megfázik”.

De mivel támasztják alá fejtegetéseiket a pesszimisták? Az emberi természettel és a kapitalizmus jellemzőivel indokolják lesújtó véleményüket. A tőke mindig oda ment, ahol akár néhány centtel olcsóbban gyárthatott, versenyképesebb körülményekre talált, ez a mozgatórugója a globalizációnak is, amelyet megtapasztalhattunk az utóbbi évtizedekben. Miért változna ez meg? Hacsak úgy nem, mint Japán teszi: dollármilliárdokkal csalogatja haza a vállalatait Kínából. Ismerik jól egymást. Lehetnek Európában és Amerikában reformocskák, megpróbálják leépíteni, csökkenteni a kínai függést, de a lényeget tekintve nem történik semmilyen változás.

Még egy dologról ne feledkezzünk el: nemcsak Kína és az ázsiai kistigrisek nőttek nagyra, hanem a Nyugat is biztosította jólétét. Benne mi is. Vagyunk egy páran, akiknek megérte kínai árut rendelni, amelynek a minősége egyre jobb, és töredékét kell fizetni érte nyugati versenytársaihoz képest. Az utóbbi tíz esztendőben például egyre inkább Kína viszi a prímet az elektromos termékek területén. Képesek vagyunk-e lemondani ezekről az árukról, amelyek ma már mindennapjaink részei? Szinte kivitelezhetetlen feladat, mert azok a nyugati országok járnak elöl a Kínával folytatott kereskedelemben, amelyek most nagyban fújják a Peking-ellenes rigmusokat.

A nyugati sajtóban a járvány világpolitikai következményeit latolgatva is számtalan megítéléssel találkozhatunk. Az első tanulság az, hogy Kína mégis – valószínűleg sokkal több halálos áldozattal, mint amennyit közöltek – legyőzte a koronavírus-járványt. Míg az Egyesült Államok és az Európai Unió nyugati fele minden vizsgán súlyosan megbukott, felkészületlenül érte a járvány ezeket az országokat. Úgy tűnik, az új kihívásokra a kínai kommunista politika jobb válaszokat talált, és azokat könyörtelenül végre is hajtotta, szemben a híres nyugat-európai demokráciákkal, amelyek gyakran adtak leckét magaviseletből a „butuska Kínának”. Most meg sorban állnak a pekingi reptéren, és imádkoznak egy szállítmány védőfelszerelésért. Egyes megfigyelők arra utalnak, hogy csak napjainkban kezdődött el Ázsia évszázada. Ráadásul senki sem sejti, hogy mivé fajulhat a gazdasági válság, amely akár hosszú távra is berendezkedhet a világ országaiban.

Vajon talpra tud-e állni az amerikai gazdaság a már most 22 millió munkanélkülijével együtt? Az Európai Unió egyáltalán egyben marad-e, vagy dicstelenül befejezi pályafutását? Ezek mind a jövő kérdései, amelyekre jelenleg nem tudhatjuk a választ. Az Egyesült Államok még inkább befelé fordul, fokozatosan elveszíti Kínával szemben világvezető helyét – ez az egyik változat. A másik oldalról azért megjegyzik, hogy nem kell előre inni a medve bőrére: a történelemben voltak olyan pillanatok, amikor Washington megrázta magát, és még erősebben keveredett ki a válságból, mint azt korábban bárki elképzelte. Az elemzők többsége szerint a válság rámutat arra, hogy felvirrad a nemzetállamok napja. A koronavírus-járványra eddig csak a nemzetek adtak hatékony választ, a szupranacionális nemzetközi szervezetek a kezdetekben elaludtak, majd félretájékoztatták a világot, mások a szolidaritás teljes hiányát mutatták, most meg sűrűn bocsánatot kérnek. Erről egyszer majd számot kell adniuk, de nem most.