Kápolna fenyőágból

A napokban indította el Fotótér elnevezésű tartalomszolgáltatását az Országos Széchényi Könyvtár.

Bécsben könyörgő körmenetet tartó erdélyi parasztok

Az Erdély című válogatás több mint háromezer üveg- és cellulóznegatívból áll. Ezek mind Szabó Dénes életművét képviselik. Valódi kincsesbánya, például azok számára, akik hely-, viselet- vagy életmódtörténetet kutatnak, hiszen a fotográfus családi, társadalmi eseményeket is dokumentált. Kedvenceim az 1933-ban Torockón felvett jelenetek, amelyek egy igazán vidám és nyitott, mégis zárt, hagyományaihoz ragaszkodó, ám a népviseletet a hétköznapokban már elhagyó közösséget örökítenek meg, többek között egy unitárius esküvőt, színültig telt templommal.

Szabó Dénes a kolozsvári Fotofilm cég munkatársaként az 1930–40-es években készítette fotográfiáit, többségük város-, falu-, illetve tájkép, és a cég képeslapkiadói tevékenységéhez kapcsolódnak. Precíz épületfotói a műemlék-felújításban, rekonstrukciókban adhatnak támpontokat. Mivel Szabó Dénes Kárpátalján és Berlinben is dolgozott, az itt készült sorozatai is megtekinthetők az adatbázisban.

De ki is volt Szabó Dénes, és mit fed a Fotofilm elnevezés? Utóbbiról mindenképp érdemes tudni, hogy a kolozsvári filmgyártás kezdeteihez kötődik. Tulajdonosa az a Fekete László volt, aki a híres kolozsvári színházépítő, színigazgató, színész, forgatókönyvíró és filmes, Janovics Jenő mellett dolgozott operatőrként. Miután az 1920-as években a filmgyárat bezárták, Janovics Fekete Lászlónak adta át a létesítmény néhány helyiségét, amelyből fotóműhelyt létesítettek, vélhetően azzal a reménnyel, hogy egyszer majd csak visszanyerik a filmgyártáshoz szükséges engedélyt. Ám ez nem így történt, 1928-ban még mindig a régi helyükön porosodtak a felszerelések. A Fotofilm cégjelzést a labor vette át, és meg is tartotta Szabó Dénes nyugdíjazásáig.

A művész ugyanis unokaöccse volt Fekete Lászlónak, mint rokon került be a filmgyárba, Nagyváradról, ahol már gyermekkorában kitanulta a fotósszakmát (később Németországban fejlesztette tudását). Fekete László, gyermektelen lévén, a fiának tekintette, és magához vette, hogy együtt dolgozzanak. A nagybácsi 1945-ben halt meg, ekkor szállt a vállalkozás örökségként Szabó Dénesre.

Fotóalbumai húga révén kerülhettek Budapestre, az OSZK 1982-ben vásárolta meg a gyűjteményt, amelyekre később Csillag Katalin művészettörténész talált rá a könyvtár egyik szekrényében. A Fotótérben megtekinthető képeit Kelemen Lajos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület levéltárosa, történésze irányításával készítette, aki kísérőszöveget is írt a munkákhoz.

A váradi fotográfus nemcsak hogy bejárta Erdélyt és a Partiumot, a kolozsvári magyar színház és a színművészeti főiskola előadásait is fotózta. Ebben a műfajban ő volt az egyetlen szakember Romániában. Azért például, hogy kiválaszthassa a legjellegzetesebb fényképet, és ebbe belevigye a művész egyéniségét, a próbákra is beült. Együtt érzett, játszott a modelljeivel, beleélte magát a szerepekbe, amelynek a nézőre gyakorolt hatását a kép beállításával kívánta fokozni. Sosem elégedett meg a valósággal, inkább csökönyösen ragaszkodott annak „égi másához”. Így épült Szabó Dénes egyéni fotográfiai világa.

(Országos Széchényi Könyvtár, OSZK Fotótér – Első világháború. Szabó Dénes Erdélye, virtuális kiállítás. Elérhetőség: https://fototer.oszk.hu/)