Romantikus csapdák

Jack és Rose, Noah és Allie, Johnny és Baby. A filmes álompárok listája végtelen, de mennyire igaziak ezek a kapcsolatok? És főként mennyire valósak a ma divatos drámai, „őrült szerelmek”? Pszichológusok szerint kifejezetten romboló hatásúak.

Priyanka Chopra színésznő férjével, Nick Jonasszal Los Angeles-i filmpremierjükön. Beteljesíthetetlen elvárások? Fotó: REUTERS/Mario Anzuoni

A rossz fiúk megszelídítése már A szépség és a szörnyeteg első francia változata óta jelen van a folklórban. A romantikus komédiák pedig gyakran éltek azzal az alaphelyzettel, amikor a főhősnő találkozik a bunkó hőssel, akiről a 45. perc környékén kiderül, hogy valójában kutyákat gondoz, és minden idős nénit átsegít az úttesten, a hősnő pedig még inkább mély érzésű jó fiúvá változtatja a korábbi macsót. Párkapcsolati terapeuták ezzel szemben nem győzik hangsúlyozni, hogy aki eredetileg bunkó volt, az aligha fog megváltozni mindössze azért, mert időközben barátnője lett. Nem véletlen, hogy a 365 nap kapcsán szakértők kifejezetten félnek, hogy mi fog történni, ha a Stockholm-szindrómára is a könyvben és a filmekben bemutatott romantizált módon emlékeznek majd az emberek. A valóságban ugyanis a betegség nagyon veszélyes, a fogoly kiszolgáltatottsága és bántalmazása miatt kezd el szimpatizálni fogvatartójával, felmenti minden felelősség alól, és teljesen másként tekint az eseményekre, mint a kívülállók. A család és pszichoterápiás segítség nélkül nem is sikerül a betegeknek visszatérniük a normális kerékvágásba.

Priyanka Chopra színésznő férjével, Nick Jonasszal Los Angeles-i filmpremierjükön. Beteljesíthetetlen elvárások?
Fotó: REUTERS/Mario Anzuoni

Bjarne Holmes pszichológus, aki a Heriot-Watt Egyetem témába vágó kutatását vezette, jelentette ki, hogy házassági tanácsadók gyakran találkoznak a problémával: a filmek hatására a párok azt hiszik, nincs szükség a kommunikációra, és párjuk anélkül is tudni fogja minden kívánságukat, hiszen a romantikus filmekben is ez történik. Holmes­ szerint az emberek kimondva tudják, hogy a filmekben ábrázolt kapcsolatok nem valóságosak, de azok mégis hatással vannak gondolkodásunkra. A Floridai Állami Egyetem is hasonló megállapításokra jutott 2016-ban. A kutatás eredménye azt mutatta ki, hogy minél nagyobb elvárásokkal lép valaki egy kapcsolatba, annál kevésbé lesz boldog. Márpedig a filmek éppen ezeket az elvárásokat sulykolják. A szerelem első látásra filmbeli ábrázolása például alapvetően téves. Craig Malkin, a Harvard klinikai pszichológusa jelentette ki, hogy a romantikus vígjátékok és drámák hatására az emberek azt hiszik, a szerelem „csak úgy megtörténik velük”, azért nem kell tenni semmit. Két ember persze érezhet azonnali vonzódást egymás iránt, de az messze nem garancia a működőképes kapcsolatra.

Hazai párkapcsolati szakértők sem győzik hangsúlyozni, hogy a hosszan tartó párkapcsolat lényege a kommunikáció és a kőkemény munka.

A felgyorsult világ azonban arra sarkallja a mai huszon-harmincéves generációt, hogy azonnal, minél kisebb energiabefektetéssel érjék el a tökéletes kapcsolatot. Ha ez nem sikerül, akkor keresik az új és még újabb partnert. Nem látják be, hogy a munkát egyik pár esetén sem lehet megspórolni. Különösen akkor nem, ha a pár tagjai eltérő környezetből valók. A filmek az izgalmasabb történetvezetés miatt ugyanis rendre teljesen eltérő környezetből érkező párokat ábrázolnak, akik ennek ellenére tökéletesen megértik egymást.

A társadalmi háttér különbsége azonban kutatások szerint az egyik legnagyobb kihívás, amellyel a párok küzdenek. A komédiák (mint a Micsoda nő) és a drámák (például a Titanic) szerint azonban a lelki társaknak nincs szükségük arra, hogy ezzel a problémával foglalkozzanak, az magától megoldódik. A különböző háttérrel rendelkező párok azonban valószínűleg teljesen eltérő mindennapi rituálékkal rendelkeznek, amelyekre legfeljebb a Vége főcím után derülhetne fény.

Filmes szakértők igyekeznek megvédeni a mozgóképipart, mondván, senki nem nézne hétköznapi történeteket, és a mozis két órának kimondottan célja a kikapcsolódás. Éppen ezért az oktatás és a támogató családi környezet feladata, hogy a művészet által felvázolt kérdéseket helyretegye a nézőkben. Tudatosítsa, hogy míg a filmvásznon egy kapcsolat nagyságrendileg 120 percig tart, az a való életben három perctől hetven évig terjedhet. Kérdés, hogy egy média irányította világban mennyire várható még el ez a feltevés.