Szaggatott internet

Minden korábbinál részletesebben térképezi fel a világ óceánjainak és tengereinek alját a 2017-ben indított Sea­bed 2030 nemzetközi program. Azt ígérik, tíz év múlva ismerjük­ majd a több kilométeres mélységben megbújó hátságokat, a kellően nagy vulkáni kúpokat.

Tintahal lebeg a felszínen. Az óceánok 93 százaléka még ma is ismeretlen Fotó: by wildestanimal Forrás: Getty Images

Két adat arra, hogy milyen hatalmas vállalkozásba fogtak az óceánprogram kigondolói: a Föld felszíne 510 millió négyzetkilométer, ebből 361 millió négyzetkilométert fednek le az óceánok és a tengerek. Van, ahol sekély, másutt tíz kilométer vastag a folyadékréteg. Az ennek a hihetetlen vízmennyiségnek az alját 2030-ig feltérképező program néhány napja jelentette be, hogy eddig 14,5 millió négyzetkilométernyi területet, Ausztrália kiterjedésének kétszeresét mérték fel. A cél az óceánok 93 százalékának feltárása, azaz bőven van feladat az előttünk álló évtizedben. (A program a kétszáz méternél mélyebb vizekre koncentrál, az ennél sekélyebb vizeket meghagyja az érintett nemzetek vízrajzosainak.)

Az óceánok fenekét letapogató műszerekre azért van szükség, mert egyszerűen nem látjuk, hogy mi van a mélyben. A hárommilliárd dollárra becsült kezdeményezés programigazgatója, Jamie McMichael-Phillips szerint a tudományos misszió során szerzett információk mindenki számára szabadon elérhetők. Az adatok valóban sokakat érdekelhetnek, hiszen a talapzatok alakjának ismeretében megérthetjük, hogy az óceánok miként befolyásolják az éghajlatot és az időjárást, az árapályokat, az üledék szállítását, a szökőárok terjedését.

A megszerzett információk alapvetők a part menti országok gazdaságai számára – az OECD szerint az óceánok hasznosításával összefüggő

31 millió állás évente 1,5 billió dollár értéket teremt. Mivel hárommilliárd ember fehérjeforrását a tengeri élőlények biztosítják, a tengerfenék mélyebb megértése javíthatja az élelmiszer-ellátást – a szakértők szerint ugyanis a mélytengeri fajok legfeljebb öt-nyolc százalékát ismerhetjük. (Persze attól, hogy tudjuk, miféle különleges lények úsznak a több kilométeres mélyben, nem lakunk jól.)

Az óceánok a kommunikációban is meghatározók. Jelenleg több mint 1,1 millió kilométer tenger alatti kommunikációs kábelről tudunk, és továbbiak lefektetését tervezik. Ezek útvonalát úgy választják ki, hogy a lehető legnagyobb biztonságban legyenek a vezetékek. Ettől függetlenül előfordulhat, hogy cápák rágják meg a kábelt, vagy horgony szakítja el azt – ahogy az tavaly történt. 2019 elején kéthetes leállás után sikerült helyreállítani az internet-hozzáférést a csendes-óceáni Tongán. A 110 ezer lakosú ország azért veszítette el internetes kapcsolatát a világgal, mert egy horgony elszaggatta a szigeteket a Föld többi részével összekötő tenger alatti kábelt.

Az informatikai vállalkozások közül a Google-nak tizenegy optikai kábele fut az óceánok mélyén, azokon zajlik a világ internetforgalmának jelentős része. A Microsoft és a Facebook 2017 őszén hatezer-hatszáz kilométer hosszú kábelt fektetett le, melyen másodpercenként 160 terabites sebességgel áramlik az adat Európa és Amerika között. A Google viszont nem szeretné, hogy lépéshátrányba kerüljön, ezért az Egyesült Államok és Franciaország között lefektetett – talán már idén elkészülő – Dunant névre keresztelt kábelén másodpercenként 250 terabites információ zúdulhat egyik irányból a másikba. Ez az adatátviteli sebesség elképesztő: a washingtoni Kongresszusi Könyvtár teljes adatállományának háromszorosát képes továbbítani másodpercenként.

Tintahal lebeg a felszínen. Az óceánok 93 százaléka még ma is ismeretlen
Fotó: Getty Images

A tengerfenék feltárása folyamatosan meghökkenti a nagyközönséget. A Houstoni Egyetem kutatói 2013-ban derítették ki, hogy elképesztő méretű óriásvulkán terpeszkedik a Csendes-óceán mélyén. A Tamu-masszívumot korábban roppant méretei miatt több kisebb tűzhányóból álló tengerfenéki hegyvonulatnak hitték. Ám hiába a hatalmas méret: évekbe telt, mire a tudósok rájöttek, mi is valójában. A Japán partjaitól ezerhatszáz kilométerre keletre, 1,6 kilométer mélységben lapuló vulkánból gyűjtött minták alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a vulkanikus láva egyetlen központi kürtőből ömlött a tengerbe, és hozta létre a pajzsvulkánt. A tenger alatti képződmény nagyjából 145 millió évvel ezelőtt keletkezhetett, és nem sokkal később inaktívvá vált. Legalábbis ezt a verziót hittük igaznak egészen tavalyig, ám 2019 őszén újabb közlemény jött, amely felülírta az előbbit. A kutatók a legfrissebb vizsgálataik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a korábbi kijelentés hibás lehetett, mert a Tamu-masszívum nem pajzsvulkán. Nem egyetlen, önállóan kialakult vulkán, hanem része egy óriási, víz alatti hegyvonulatnak.

Érdemes figyelni a Seabed 2030 munkáját.

A mélység titkait kutatók új magyarázatokat adhatnak a kőzetlemezek mozgására, felépítésére, átírhatnak korábban biztosnak vett elképzeléseket.

Örök sötétség

Az óceánok átlagos mélysége nagyjából 3700 méter, az átlaghőmérséklet két Celsius-fok.

A világ kereskedelmének több mint kilencven százalékát az óceánok szállítják, a távközlésnek pedig a fele zajlik víz alatti kábeleken keresztül. A legmélyebb pont a Mariana-árokban található 10 994 méteres Challenger-mélység – több mint két kilométerrel mélyebb, mint amilyen magas a Mount Everest. Az emberi szem számára ötszáz métertől már koromsötét a világtenger. Noha egy kilométer alá egyetlen foton sem jut le, ettől függetlenül színes az élet az óceánok mélyén. Az örök sötétség viszonyai között kemoszintetizáló szervezetekre épülő önálló ökoszisztémák alakultak ki, és viszonylag új felfedezés a kiterjedt mélytengeri korallzátonyok léte is. Az UNESCO becslése szerint az óceánok fenekén csak hajóroncsból mintegy hárommillió nyugszik, de az alexandriai öbölben található elsüllyedt városokhoz hasonló régészeti emlékek száma is jelentős. Ezek a kincsek az emberiség közös kulturális örökségei. A víz alatti kulturális örökség védelméről szóló – hazánkban 2014-ben hatályba lépett – UNESCO-egyezmény alapján minden olyan kulturális, történelmi vagy régészeti jellegű maradványt védeni kell, amely részben vagy egészében legalább száz éven át víz alatt volt.