Az Est 1920. augusztus 18-án arról ír: „A statáriális bíróság megkezdte az utcai zavargások tárgyalását. Népbiztosok pöre, Tisza-gyilkosság… a sok főtárgyalás közt, amelyek sötét képeiben a forradalmi Magyarország bűnkrónikája száguld le előttünk, most egy új főtárgyalás – s itt már az a szellem felel, amely a konszolidálódó Budapest utcáira akarta visszahozni a forradalmi erkölcsöt. […] Rend kell, munka kell, konszolidáció kell, hogy a világtörténelem legnagyobb háborgásában, az erős nemzetekre példátlan lehetőségek korában erős és egységes magyar nemzet álljon itt.”
Ítéletet hoznak a Club kávéház július végi megtámadása ügyében, amelynek több halálos áldozata volt. A Budapesti Hírlap így tudósít augusztus 20-án: „A budapesti büntetőtörvényszék, mint rögtönítélő bíróság tegnap hajnali négy óráig tárgyalta a Lipót-körúti vérengzés bűnügyét. […] a következőket ítéli el: Illy Lászlót tizenhárom évi fegyházra és tíz évi hivatalvesztésre, Fekete Sándort hat évi fogházra és nyolc évi hivatalvesztésre, Imre Sándort ugyanekkora büntetéssel sújtja. Körmendy Sándort öt évi fogházra és nyolc évi hivatalvesztésre, Schwicker Mihályt és Fekete Lászlót tíz évi fegyházra és tíz évi hivatalvesztésre ítéli.”
A Pesti Napló augusztus 18-án idéz egy 4-én 12 év börtönre ítélt tettest. „Az első tanú Rigóczky György volt, akit a katonai bíróság Verebélyi meggyilkolása miatt elítélt. Nevetve lép be, megjegyzi, hogy eddig még nem volt büntetve és erre az ügyész megjegyzést tesz. Hamarosan kiderül, hogy kétszer lopásért büntették meg. Az Ébredő Magyarok Egyesületéből azért zárták ki, mert részt vett a Hindenburg kávéházban történt verekedésben és egy zsidó zsebéből nyolcezer koronát lopott ki. […] – Kérem, én nem gyilkoltam meg Verebélyi doktort, hanem Horváth Ferenc önkéntes. Én nem ismertem be, én csak dicsekedtem vele.” Az elnök rendre inti: „Ébredjen fel a lelkiismerete, hiszen mindig mást és mást vall.” A válasz: „Kérem, én nem fektettem súlyt a vallomásra.”
Gróf Tisza István volt kormányfő gyilkosainak pere tovább zajlik. A Pesti Hírlap 17-én értékel. „Mentől tovább folyik Tisza István meggyilkolásának tárgyalása, napról-napra, részletről-részletre csak nő a közönség álmélkodása és megdöbbenése. Azok az infernális képek, amelyeket az eskü alatt tett tanúskodások és a nem kifogásolható bizonyságok hosszan lepergő sorozatban tárnak föl előttünk[…] korfestői teljességgel állítják szemeink elé azt a rettenetes erkölcsi bomlottságot, amely azokban az emlékezetes október végi napokban közéletünkre hirtelen süvítéssel rászakadt […] Hogy Károlyi Mihály belső titkos tanácsosa éppen hatalmuk és népszerűségük első ragyogásában is a Róheim-villa csöndes lakójának megöletését tartották a helyzet legfőbb szükségének, ez csak azt bizonyítja, mennyire érezték ők maguk saját hitvány szédelgő voltuknak, hazárdjátékos természetüknek ingatag alapjait, amiért nem lehetett elviselniök egy erősnek ismert egyéniség puszta létezését. Azokban az igazi véres forradalmi lázakban, amikor a szemben álló pártok dühe az ellenfél vezető egyéniségeinek megöletésében keres kielégítést, ez rendesen úgy történik, hogy vagy a fölingerelt népszenvedély koncolja fel őket, vagy a maguk bíráskodási módja szerint küldi őket vérpadra. Itt nálunk a Károlyi-korszak nemzeti glóriás ünneplése úgy kezdődött, hogy miniszterek és államtitkárok orgyilkosokat béreltek föl. Amikor a törvényszéki tárgyalás bizonyságai ilyen világossá teszik előttünk, milyen volt a Károlyi-uralomnak kezdete […] igazán nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a végén a bolsevista banditaság felülkerekedésébe torkollott bele.”
