Tengeri fogság

Pintér Lajos hajóorvosként szállt fel az Aida Perla óceánjáróra 2019. ­december 12-én. Úgy tervezte, hogy karib-tengeri szolgálata után 2020. április 8-án hazatérhet, de a koronavírus közbeszólt. A 85 éves professzor sok kaland és még több várakozás után június 14-én lépett partra Hamburgban. Fél évet töltött hajón.

Pintér Lajos: Nehéz kihozni a sodromból, az biztos

Az Aida Perla télen dél felé veszi az irányt, lemegy a Karib-tengerig vagy a Kanári-szigetekig, ahol karácsonykor is meleg van. A háromszáz méter hosszú és 37,6 méter széles óceánjáró több ezer utast szállít, közel ezer fő csak a személyzet, igaz, utóbbi nem vár luxuselhelyezést. A zömében indonéz, filippínó és kínai személyzet tagjai kétszemélyes, szűk kabinokban alszanak, ám a váratlan helyzetnek köszönhetően kivételesen megtapasztalhatták azt is, mi mindent nyújt a két hétre egyébként háromezer-ötszáz eurós balkonos szoba. Az utazóközönség eközben hazafelé repült bánatosan vagy mérgesen – ki-ki vérmérséklete szerint.

Diplomáciai érzék

A jóléti társadalmakban nem meglepő karib-tengeri pihenés mellett dönteni a hideg beálltával, német honpolgárok például gyakorta számolnak úgy, hogy az idősek otthona költségeit pár hétre tengeri utazásra cserélik. Az Aida Perlán a kéthetes körutazás Barbados szigetén kezdődik, az útvonal: Saint Vincent, Saint Lucia, Dominika, Guadaloupe, Antigua, La Romana, Aruba, Curaçao és Bonaire, majd Grenada után ismét Barbadosra érkezik vissza az utazóközönség. Így volt ez tavaly télen is, ment minden a maga rendje és módja szerint egészen 2020. március 4-ig, mikor is az Aida Perlát nem engedték Saint Lucia szigetén kikötni. Ez volt az első jel. Az Aida Perlán olasz zászló leng, s mert Genovában van bejegyezve, a hajó főorvosának is olasznak kell lennie. A hajó parancsnoka azonban német, az utasok többsége is az, az ápolók úgyszintén. A német kollégák szívesen kritizálják az olaszokat, az ellentét az eltérő nemzeti karakterből fakad sok esetben. A képet tovább színesíti a kiszolgáló személyzet, s hogy a hajó főorvosa, Pintér Lajos, aki tiszteletbeli főkonzul Veronában, úgy olasz, hogy közben magyar is.

– Jó diplomáciai érzék kell ehhez a hivatáshoz – mondja mosolyogva a professzor –, rólam mindenesetre az a hír járja, hogy kiegyensúlyozott ember vagyok. Nehéz kihozni a sodromból, az biztos. 1956-ban másodéves orvostanhallgatóként kerültem ki Olaszországba, pápai ösztöndíjjal fejezhettem be az egyetemet, és azzal az elhivatottsággal, hogy minden betegben a saját apámat, anyámat, testvéremet lássam. Azóta így próbálok segíteni. Családi indíttatásból is fakad, hogy nem adom fel egykönnyen. Tizenegy éves koromban apám, aki állomásfőnök volt Pusztamonostoron, kitűnő bizonyítványom láttán azt mondta: meg kell tanulnod dolgozni is. Háború után csóró gyerekek tisztították a füvet a vasúti pálya mentén, apám elküldött engem is, de az ötödik napra minden ujjbegyem kivéresedett, sírtam, hogy én nem megyek többé oda. Erre apám elkezdte magyarázni: látod, dolgozni sokszor szenvedés, de ha el akarsz érni valamit, a fájdalmat is legyőzöd, és továbbmész. És tényleg megcsináltam: az első héten én voltam az utolsó, de a harmadik hétre megedződtem. Amikor huszonegy évesen kikerültem Olaszországba, akkor is büszke voltam rá, hogy magyar vagyok, a nehéz pillanatokban mindig azt mondogattam magamnak: ha ma rosszul megy, tán holnap jobb lesz, igen, mindent megteszek azért, hogy holnap jobb legyen.

Ez a módszer a hajón is bevált: Pintér Lajos előrelátón már 2020. február 20-án levelet írt a hajótársaságnak, hogy teszteljék a Karib-tengerre készülő utasokat Németországban, még indulás előtt. Sajnos ez nem történt meg. A hajóorvos erre gyorsan cselekedett. Március 13-án odaszólt orvoskollégájának: Gilbert, ma behajózás van, az utasok tizenegy órája úton vannak, éjszaka átrepültek Németországból Barbadosra, és alig várják, hogy megpihenjenek, de előtte még át kell menniük a termokamerán, és ki kell tölteniük egy kérdőívet is. A professzor ironikusan „roppant szórakoztató tevékenységnek” aposztrofálja a következő órák eseményeit, melynek során megvizsgáltak ezerkilencszáz utast. Öt fennakadt a szűrőn – ők nem szállhattak fel a hajóra. Egyiküknek láza volt, a másik köhögött, és persze lent maradtak azok is, akik Olaszországban jártak az előző héten. A kárvallottak tiltakoztak, az orvos azonban kitartott amellett, hogy ő felel a hajón lévők egészségéért. Az Aida Perlán eleve volt már kétezer-hétszáz utas, plusz az ezerfős személyzet.

Pintér Lajos: Nehéz kihozni a sodromból, az biztos

Döntési kényszer

A hajóorvos nem sokat hezitálhatott: – Ilyen helyzetben mese nincs, dönteni kell. Már akkor tombolt a járvány Európában. Elindultunk Barbados szigetéről március 13-án Saint Vincent felé, de minden sziget egy állam, és nem könnyű tárgyalni velük. Saint Vincentben a tesztet követelték: ha nincs teszt, nincs kiszállás. Továbbmentünk hát Saint Lucia szigetére, de ott is csak azt kérdezték, megvannak-e a tesztek. Négyezernél is több utast szállítottunk – köztük három-négyszáz igen élénk gyerekkel –, garantáltam, hogy senki nem beteg, mégsem szállhattunk le a hajóról. Mit csináljunk, furikázzunk itten jobbra-balra? – kérdeztem akkor a kapitányt.

Elkezdődtek a tárgyalások. Az Aida Perla március 15-én éjjel visszatért Barbados szigetére, az utazási társaság közben sietve megszervezte, hogy a következő két napon négyezer-kétszáz utast visszarepítsenek Németországba. Volt ott sírás, üvöltés, hisztéria, minden, amit csak el lehet képzelni. Egyesek beteget jelentettek, a helyi kórház viszont kerek perec kijelentette, nem vesz fel senkit, az utasoknak haza kell menniük. Nehéz pillanatok voltak, de március 17-re a hajón nem maradt más, csak a 970 főnyi személyzet. Következő reggelre az Aida Perlának is el kellett hagynia a kikötőt – a barbadosi hatóság látni sem akarta a hajót legalább két hétig –, kissé kijjebb horgonyzott le tehát, és a helyzetnek megfelelő, mindazonáltal sajátos életmód alakult ki rajta.

Az Aida Perla útja Barbadoson kezdődött tavaly decemberben, nem sokkal a járvány kitörése előtt

Luxus a személyzetnek

– Termokamerás hőmérsékletméréssel kezdődött minden reggel – sorolja az óvintézkedéseket Pintér Lajos. – A kapitánynak megmondtam, a legbiztonságosabb, ha balkonos kabinba költöznek a személyzet tagjai egyesével, lévén kétezer-ötszáz elegáns kabin terasszal, külön fürdőszobával, míg a személyzetnek két kabinra jutott egy fürdő a hajó legalján. A kapitány megpedzette: mit szólnak majd ehhez Hamburgban? Engem ez nem érdekelt. Így aztán lett saját kabinja a személyzetnek is, amelyet maguk takarítottak. A hamburgi központ egyébként hetekkel később a többi hajóján is parancsba adta ugyanezt, mert az Aida Perla a legbiztonságosabb volt mind közül: megtartottuk a szociális távolságot, megszerveztük az állandó orvosi ellenőrzést is, két hét alatt egy megfázás sem volt a hajón. Érkeztek a konténerek ennivalóval, maszkokat, teszteket is kaptam végre-valahára. A konténerek kipakolása „űrhajósruhában” történt a legnagyobb óvintézkedés mellett, a munkatársak szeparált helyen öltöztek, és az akció után elégették a védőöltözetet.

Pintér Lajos összegzésként csak annyit mond: felkészült voltam, de hogy ténylegesen ez mit jelent, arról akkor tudnánk igazán képet alkotni, ha elképzelnénk, milyen érzés volt ’56-os forradalmárként elmenekülni itthonról, és új otthonra lelni Olaszországban, milyen négy szakorvosi vizsgával a pillanat tört része alatt dönteni… A professzor korábban a veronai egyetemi kórház sürgősségi osztályának főorvosa volt, az 1980-as években megszervezte a helikopteres mentőszolgálatot is Veronában, szabadsága alatt pedig be-behajózott mint hajóorvos. Utóbbi elfoglaltságot különösen megszerette.

– Nem tudnám magamat elképzelni úgy, hogy a hasamat süttetem a tengerparton. A hajóorvosi hivatás szellemileg, fizikailag is frissen tart, hisz megtörténhet bármi: tudni kell újraéleszteni vagy varrni ugyanúgy, mint szülést levezetni, és mese nincs, tudni kell azt is, mi a teendő, ha süllyed a hajó. Fiatal orvosként két évet dolgoztam a müncheni egyetemen, így az olasz és az angol mellett jól beszélek németül, ismerem az együttélés nehézségeit is. Tudom, nem könnyű annak az olasz ápolónak, aki német kollégákkal van körülvéve. Ezért is kerestek meg még tavaly, kérdezték, be tudnék-e hajózni, mert megint problémák vannak a hajón. Megnyugtattam hát a kedélyeket.

Kétezer-húsz tavaszán a Karib-tenger fölött nem jártak repülők, az Aida Perla el volt vágva a külvilágtól, de a koronavírustól is. Hogyan teltek a hétköznapok? Pintér Lajos fél hétkor kelt, fél nyolcra bement a rendelőbe, ebéd után kiült kicsit napozni, délután háromtól megint rendelés – nem is hangzik olyan rosszul… Közben persze előfordultak kisebb balesetek, egy vakbélgyulladás, amelyet sikerült megfagyasztani. Ha kellett, éjjel is felkelt a doktor úr, de esténként azért benézett a konditerembe, és lefutott két-három kilométert. Megszervezte ezt a furcsa életet. Április 22-én jó hírrel érkezett a kapitány: „Megyünk vissza Európába!” Miután a hajótársaság megállapította, hogy mind közül az Aida Perla a legbiztonságosabb hajója, Pintér Lajos április 23-án este átvette az Aida Luna 350 dolgozóját, majd május 4-én az Aida Mira, az Aida Nova és az Aida Sol óceánjárókról újabb ezer embert, és még néhány élelmiszer-szállítmányt. A hamburgi kikötőben megint két hét karantén következett, de aztán orvosi igazolással léphettek partra: a professzor személyesen garantálta, hogy utasai nem fertőződtek meg koronavírussal.