Fotó: Discogs
Miután a tagok egy része saját új formációja élén kipróbálhatta magát, 1984 áprilisában a szél összefújta a legendás 2. számú felállást. Nyolc esztendővel felbomlásuk és tizeneggyel az – ebben az összeállításban – utolsóként rögzített nagylemezüket követően (Who Do We Think We Are) boltokba került a Perfect Strangers című korong, amely a felfokozott várakozást követően vegyes kritikákat könyvelhetett el.
Akárhogyan vélekedtek is a kritikusok, legalább a címadó dal méltán zárkózott fel a korábbi DP-klasszikusokhoz.
Ugyanez nem mondható el az azt követő albumok tételeiről: a hard rock íratlan szabályaihoz hűen a keményebb, illetve populárisabb szerzemények váltogatták egymást, ám a hetvenes évek sikerszériáját képtelenek voltak megismételni. Hogy az elvárás volt-e nagyobb, vagy a világ trendje változott, esetleg a zenészek kifáradása okozta ezt – netán mind együttvéve –, nem tudni. Mindenesetre a lassan már megszokottá váló tagcserék sem használtak az együttes hírnevének: előbb Gillan szállt ki három évre, és adta át helyét Joe Lynn Turnernek, majd visszatérését követően nem sokkal Blackmore mester hagyta el az anyacsapatot, immár végérvényesen. Helyére előbb ideiglenesen a világhírű gitáros Joe Satriani, majd 1994-től véglegesen az amerikai Steve Morse érkezett. Az utolsó tagcsere 2002-ben történt, amikor Jon Lord Hammond-virtuózt és kiváló szerzőt Don Airey váltotta a billentyűknél.
A banda napjainkig aktív, számos nagyszabású turnét szervez, közte hazánkban is legalább tucatnyi alkalommal lépett színpadra. Eközben változó időközönként, de folyamatosan jelentetik meg újabb stúdióalbumukat.
Legutóbbi produktumuk, a Whoosh! 2020 augusztusában látott napvilágot. A Deep Purple huszonegyedik stúdiólemeze profizmusról, kiváló hangszerkezelésről, sőt a műfaj keretein belüli változatosságról szól: a klasszikus, esetenként vokálokkal tűzdelt hard rock mellett a progresszívebb szerzemények is helyet kaptak a korongon.
De semmi több. Belekötni nem lehet, és nem is érdemes, mégsem érzünk késztetést arra, hogy a lemezt visszategyük a lejátszóba. Még akkor sem – amire az And The Address eredetileg 1968-as tételének újrafeljátszása utalhat –, ha érzésünk szerint a Purple háza táján elkezdődött a végső visszaszámlálás. Mint a Europe The Final Countdown című dalában.
(Deep Purple: Whoosh! CD, Edel Germany GmbH, 2020)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!