Behajtók a farkasveremben

A kábítószerből áramlik a pénz a drogbandákhoz. A legnagyobb gondjuk e hatalmas összeg tisztára mosása. Van, aki korrupt banki alkalmazottakban bízik, mások viszont maguk lépnek a pénzintézetek helyébe. ­Húszéves kolumbiai módszert alkalmaznak, amely ráadásul még busás hasznot is termel. Latin-Amerika tizenhat országában terjedt el, a következő cél Nyugat-Európa meghódítása.

A járvány miatt elmaradó 2021-es karnevál roncsai Rio de Janeiro egyik nyomornegyedében 2020 októberében. A legrosszabb kezesek Fotó: NurPhoto Forrás: Getty Images

Hajdanán, az 1990-es évek végén a kolumbiai Medellínben működött a világ legnagyobb kábítószerkartellje, Pablo Escobar drogbandája. Ha megérkezett egy szállítmány az Egyesült Államokba vagy Európába, akkor ennek örömére tűzijátékot lőttek fel. Volt olyan nap, amikor nappal is elárasztották az eget az ünnepi lövedékek. A befolyt pénznek kitaláltak egy új mértékegységet: a zsákot, amelyet erre „szabványosítottak”. Ha megérkezett húsz zsák, akkor a könyveléssel foglalkozó maffiózók tudták, hogy hány millió dollár a napi bevétel. Eddig gördülékenyen ment minden, a gépezetbe ezután kerültek zavaró homokszemek. Ennyi pénzt – dollármilliárdokról beszélünk – lehetetlen volt tisztára mosni. A karib-szigeteki bankokban, adóparadicsomokban lehetett találni jó pár korrupt bankárt, akik „szívességükért” cserébe lenyúlták a banditák bevételeinek húsz vagy még több százalékát, de épeszű ember nem adta volna át minden vagyonát ilyen ugyancsak kétes elemeknek.

A „könyvelő” trükkje

Maradt jócskán még „zsák”, amellyel nem tudtak mit kezdeni, kis híján belefulladtak a pénzbe. Ekkor jött a mentő ötlet valamelyik éles eszű „könyvelőtől”: miért nem nyújtunk mi is kölcsönöket? Hiszen több tőkével rendelkezünk, mint a bankok. A célcsoport a társadalom szegény sorban lévő tagjai, akik a helyzetükre tekintettel úgysem kapnak pénzt a magánpénzintézetektől. A kamatok beszedésétől sem kell tartani, hiszen tudják a kölcsönfelvevők, hogy kinek tartoznak: a medellíni kartellnek, ami errefelé ugyancsak elrettentő ajánlólevél. Ebben a „pénzintézetben” csak egy jelzálogod van: az életed. A vezetőknek tetszett a felvetés, és beindították a vállalkozást.

Hogyan ment a kölcsönügylet? Villámgyorsan elterjedt a kartell felügyelte területen, hogy még a legszegényebbeknek is adnak kölcsönt. Itt nincs adminisztráció, pláne hitelképességi vizsgálat, csupán egy személyi igazolványt kérnek – hogy merre keressenek, ha esetleg elfelejtenéd a heti törlesztést fizetni –, és máris kezedben tudhatod a mikrohiteledet. Ez úgy száz-ötszáz dollár, esetleg kiskereskedőknek ezer dollárig emelkedhet. A kezdeti kamat húsz százalék, de aztán, ha lejáratkor nem fizeted vissza a tőkét, akár harminc vagy ötven százalékig is felkúszhat. Innen kapta ez a rendszer a nevét: cseppenkénti eladósítás. A húsz nap lejárta után az emberek zöme a visszafizetésre halasztást kér: majd a jövő hónapban jobban állok, akkor majd rendezem, tulajdonképpen nem is sok az a harminc százalék. A heti kamatok összegyűjtésére a megadott időpontban egy motoros érkezik, erre a randevúra meg kell lennie a kívánt összegnek. Ha valaki második alkalommal késik a törlesztőrészlettel, ott már nagy baj van, fekete pont kerül a neve mellé. Hogy el ne jusson háromig, hajlandó bármilyen tárgyat pénzzé tenni, vagy esetleg a testét is felajánlani. Az esetek nagy részében el is fogadják, közülük kerülnek ki a drogfutárok, a dealerek, akik a kábítószer-csempészésben és -terjesztésben vesznek részt.

Az üzlet olyan jól ment, hogy maguk a maffió­zók is meglepődtek. A szakértők becslései szerint csak Kolumbiában jelenleg naponta egymillió dollárt helyeznek ki. De más országokban is vannak szegény emberek, akik ugyanúgy szomjaznak egy kis kölcsönre – vonták le a tanulságot a kolumbiai drogbárók, és belekezdtek egy egész Dél-Amerikán átnyúló „hitelintézet” kiépítésébe, amely a mai napig virágzik. Ennek a témának járt utána az El País Colombia napilap a Connectas oknyomozó portállal együtt. Tizenhat latin-amerikai országban, Mexikótól egészen Brazília legdélibb csücskéig működnek „lerakatok”. Guatemalában, Hondurasban, Costa Ricában, Peruban, Bolíviában, Chilében, Ecuadorban, Argentínában is vannak kihelyezett képviselők, mégpedig százszámra. De ennek kiépítése nem máról holnapra ment, türelmes és alapos szervezőmunkát igényelt.

A járvány miatt elmaradó 2021-es karnevál roncsai Rio de Janeiro egyik nyomornegyedében 2020 októberében. A legrosszabb kezesek
Fotó: Getty Images

Zsarolható pozíció

Először is kellenek hozzá megbízható pénzbehajtók. A maffiózók főleg olyan középiskolát végzett fiatalemberek közül toboroztak, akik a család anyagi körülményeit figyelembe véve nem tudtak továbbtanulni egyetemeken. Ilyenekből tízezerszámra van Kolumbiában. Aztán egyszer csak jön egy ajánlat: külföldi munka, megbízható jövedelem, plusz szállás- és motorköltség biztosítva. Hát persze, hogy rákapnak. Már a rövid kiképzésen rá kellett jönniük: nem biztos, hogy ilyen életet képzeltek maguknak. De sokan nem mondhattak nemet, évek óta ez volt az egyetlen állásajánlatuk. Érdekes, hogy a kolumbiai maffiózók ragaszkodnak a hazai behajtókhoz, külföldi csak elenyésző számban kerül be közéjük. Ennek valószínűleg az az oka, hogy ha szükség lesz rá, például valaki lepattan egy jelentősebb összeggel, akkor otthon lévő családtagjaival zsarolhatják őt.

A kolumbiaiak olyan jellegzetesen beszélik a spanyolt, hogy két szó után kiderül, honnan jöttek. Így a „szakmájukat” rejtve illegalitásba vonulniuk reménytelen feladat. Az, hogy könnyen megtalálhatók, végül is nekik segít az üzletmenetben. Hiába forog közszájon a figyelmeztetés: csak kolumbiaiaktól ne vegyél fel kölcsönt! Ennek ellenére tömegével fordulnak hozzájuk. A külföldi behajtó élete sem leányálom, amiről a kolumbiai „központ” nem szívesen vesz tudomást. Brazíliában a rendőrök közt is vannak olyanok, akik rászorulnak ilyen kölcsönre. A „manager”, hogy kellő biztonsági hálót szőjön maga köré, 8-10 százalékért folyósítja a rendőreinek és családtagjaiknak a hiteleket. Aztán ott vannak a favellák „őrei”, ők is bűnözők, akik szintén részesedést kérnek a kamatokból. Például Mexikóban annyira felszökött ez a „védelmi összeg”, hogy számos kolumbiainak nem érte meg a helyiekkel üzletet kötni.

Behajtónak lenni nem egy biztonságos állás. A kolumbiai külügyminisztérium közlése nyomán ebben a 16 országban 2014-től 2019 közepéig 337 kolumbiai állampolgárt gyilkoltak meg.

A megöltek zöme cseppenkénti kölcsönnel foglalkozott. Valaki végső kétségbeesésében elhitte, ha meggyilkolja a behajtót, azzal minden gondjától megszabadul. Tévedett. Előbb-utóbb mindenkit utolérnek, és a gyilkos adós csupán a példastatuálás miatt sem kerülheti el a bosszút.

Aztán voltak olyan esetek is, amikor a kolumbiai kartellek túl messzire merészkedtek. Erre egy két évvel ezelőtti mexikói eset a példa. Öt medellíni behajtónak, aki mikrohitel mellett kis kiegészítésként még kábítószerben is utazott, megkínzott és megcsonkított holttestét egy farkasveremben találták meg. Nem maradt sok belőlük. Vélhetően az áldozatok nem tudták, vagy pedig ilyen bátrak voltak, hogy a helyi Sinaloa kartell területén tevékenykednek. Az egyértelmű üzenetet vették azok is, akik Kolumbiából irányítják a pénzbegyűjtőiket. A közép-amerikai államok közül Salvador az az ország, ahol nem működnek a csepegtetős üzlet képviselői. Miért is? Mert itt az Egyesült Államokból kiutasított MS–13 bűnszervezet tagjai uralják az országot. A kolumbiaiak nekik nem adhatnak leckét kegyetlenségből, így hát elkerülik a salvadori vidéket.

Percenkénti kontroll

Ma már a technika fejlődésével a „kiküldöttek” elszámolására az otthon lévő főnökök, ha akarják, akár percenként ránézhetnek. Vannak olyan mobiltelefonos szolgáltatások, appok, amelyek nemcsak azt rögzítik, hogy a behajtó hol jár, hanem az egész ügyfélköréről, az adósságaikról, a kamatok napi befizetéséről is elszámolást kap a kolumbiai „illetékes”. Ennek megfelelően naponta küldik haza Western Union pénzátutaló szolgáltatással az összeget. Arra persze vigyáznak, hogy ez ne haladja meg az országban engedélyezett külföldi hazautalásként meghatározott 5300 dollárt. Ha nagyobb összegről van szó, akkor keríteni kell egy olyan embert, akinek jogában áll a nagyobb summát megkapnia. Ez viszont pluszköltségekkel jár.

Mennyit lehet így Kolumbiába visszautalni? Az egyik Brazíliában működő behajtó elmondta, hogy egy lebukott társuk a négyéves kintléte alatt 1,5 millió dollár tiszta hasznot utalt át. Első pillanatra ez kevésnek tűnhet, különösen a kartellek bevételeihez képest, de ezt fel kell szorozni több ezer behajtóval, akik egész Latin-Amerikában dolgoznak. Kolumbiában sem panaszkodnak a cseppenkénti üzletre. Sőt megkezdték Nyugat-Európa behálózását. Az első célpont Barcelona, ahol ha megvetik lábukat, jön utána a többi ország.