Vadászat az Aranyhalra

Egy tanulmány szerint a Barents-tenger fenekén mintegy 18 ezer radioaktív objektum található.

Az eset 2003 augusztusában történt. Három évvel korábban, 2000-ben az akkori haditechnika csúcsát képviselő Kurszk is épp e hónapban szenvedett balesetet, hogy végül a Barents-tenger martalékává váljon, teljes legénységével együtt. Nem véletlen, hogy e hónapot utóbb az orosz haditengerészet „átkozott augusztusaként” kezdték emlegetni.

A K–159-es utolsó állomáshelyén, vontatáskor süllyedt el
Forrás: Wikipedia/Bellona Foundation

Oroszország tehát a K–27-es, a K–159-es s további négy radioaktív objektum – köztük reaktorelemek – kiemeléséről döntött. A munkálatok költségeire 330 millió dollárnak megfelelő összeget irányzott elő, ám könnyen lehet, hogy e keret szűkösnek bizonyul majd.

A CIA 1974-ben nem kevesebb, mint 800 millió dollárt költött a Csendes-óceánon elsüllyedt ­K–129-es maradványainak kiemelésére. A dízelmotoros szovjet tengeralattjáró ­’68-ban veszett oda, és mert nukleáris töl­tettel ellátott, ballisztikus rakétákat szállított, az amerikai hírszerzés élénken érdeklődött iránta. (Végül a roncsok harmadát sikerült kiemelni – ötezer méter mélységből.) A Kurszkot ezzel szemben 108 méterről hozták fel 2001 őszén.

A művelet négy hónapnyi előkészületet és további tizennégy órányi megfeszített munkát követelt az erre vállalkozó két holland roncsmentő társaság embereitől. A munkálatok összköltsége – korabeli sajtóhírek szerint – hetvenmillió dollárt tett ki.

A K–159-es valamivel kisebb, mint a Kurszk, ugyanakkor 238 méterre kell lehatolni érte. Szakértők szerint kérdés, hogy a külső burkolat állapota mennyit romlott a vízben töltött idő alatt, és hogy a hajótest kibírja-e egyáltalán, hogy ráerősítsék a kiemeléshez használt eszközöket. Norvégia közben jelezte: a tengeralattjáró elmozdításakor megbillenhet a reaktor, amivel veszélyes láncreakció indulhat el, és nukleáris szennyezést hordozó anyag kerülhet a vízbe. Ez esetben tehát kénytelen volna legalább egy évre vagy akár hosszabb időre felfüggeszteni az Északi-sarkvidékről származó termékei – elsősorban a tonhal és a rénszarvashús – értékesítését, ami komoly érvágást jelentene a gazdasága számára.

Mindezt nemzetközi példák is igazolják: noha a 2011-es fukusimai atomerőmű-baleset óta csaknem egy évtized telt el, húsz ország a mai napig nem kér a japán tenger gyümölcseiből – annak ellenére sem, hogy a vizsgálatok közvetlenül a baleset után sem találtak veszélyes koncentrációjú radioaktív izotópokat a csendes-óceáni ragadozó halakban. De a legfőbb tényező, amely hátráltatja a K–159-es felszínre hozatalát, alighanem az, hogy jelenleg egyszerűen nem létezik olyan vízi jármű, amely elég nagy és erős volna e feladathoz, ezért építeni kell egyet. A munka elvégzését nem csupán ökológiai és energiapolitikai, de kegyeleti okok is indokolják: míg a Kurszk legénységének maradványait a roncs kiemelése után méltó módon el lehetett temetni, addig Szergej Lappa és emberei esetében ez még várat magára – a hozzátartozók mindenesetre 2003 óta remélik, hogy előbb-utóbb megadhatják szeretteiknek a végtisztességet.