Divatzöld

Egy friss felmérés szerint az idősebb generáció tesz a legtöbbet a zöld ügyek előremozdításáért.

Gyakran nevezik a millenniumi, azaz az 1983 után született, illetve az utánu(n)k következő Z-t Zöld Generációnak (Generation Green), amelynek tagjai aktívan küzdenek a klímaváltozás ellen, és felszólalnak, tesznek a környezetükért. Mindeközben pedig legtöbbször egészen konkrétan az idősebb generációkra tolják a felelősséget, amiért éghajlati katasztrófa szélére sodorták a Földet.

Egy friss, országos brit felmérés ennek az állításnak gyökeresen ellentmond: sanszos ugyanis, hogy a nagy hangú környezetvédők szülei és nagyszülei, azaz a baby boomerek tesznek a legtöbbet a zöld ügyek előremozdításáért, ők próbálják leginkább minimalizálni a környezeti lábnyomukat. Nem azért, mert ez most a #trend, hanem mert egyszerűen ők még egy sokkal kevesebbet fogyasztó világban szocializálódtak.

A megkérdezett 55 év feletti emberek körülbelül fele például azt mondta, hogy helyben vásárol, inkább kevesebb, de hosszabb ideig „tartó” ruhát vesz, és megpróbálja kerülni az egyszer használatos műanyagokat is. A 18–34 éveseknek csak mintegy negyede mondta ezt, illetve 16 százalékuk vásárol szezonális termékeket, míg az 55 év felettieknél ez a szám 35 százalék. A közvélemény-kutató kétezer embert kérdezett meg a környezethez való hozzáállás témakörben, a felmérés eredménye pedig egyértelműen azt mutatta, hogy bár a nyilatkozók nagy része, 78 százaléka úgy véli, hogy személyes felelőssége van a klímaválság kezelésében, jelentős részük mégsem hajlandó áldozatokat hozni a változásért.

A múlt héten Boris Johnson brit miniszterelnök egyébként több intézkedést is felvázolt a „zöld ipari forradalom” megvalósítása érdekében, például a dízel- és benzinüzemű autók értékesítésének tilalmát 2030-tól. Úgy tűnik azonban, hogy a további reformok kevéssé támogatottak: a megkérdezettek mind­össze 11 százaléka támogatta a közúti adó ötletét, amely az autósokat terhelné a megtett távolságokért, és csak 14 százalékuk szeretné, ha a dízel után külön adót kellene fizetni. A légi közlekedés gyakoriságát szabályozó limitet, azaz, hogy megszabhassák, egy ember mennyit repülhet, a megkérdezettek 17 százaléka támogatta. Steven Day, a felmérést készítő Pure Planet (Tiszta Bolygó) társalapítója elmondta, sok fiatal úgy gondolta, hogy egyszerűen nincs idejük vagy pénzük a környezettudatos cselekvésre, de szerinte megnyugtató legalább azt látni, hogy amikor az embereknek több idejük van, akkor fenntarthatóbb döntéseket hoznak.

Távol álljon tőlem, hogy negatív hullámokat keltsek ebben a hurráoptimista spekulációban, de nem lehetséges, hogy egészen másról van szó? Arról, hogy a szüleink-nagyszüleink generációja még nem ahhoz szokott, hogy ha valami elromlik, megjavítás helyett rendel gyorsan online egy másikat a világ túlfeléről. Nem ahhoz, hogy silány minőségű, eldobható ruhatára legyen, amivel táplálja a világ második legkörnyezetszennyezőbb iparágát, hogy elektronikai kütyüit kétévente kiselejtezze az újabb modellekért.

Lehet műanyagmentes hónap kihívásokhoz csatlakozni, de az eredmény várhatóan olyan lesz, mint egy néhány napos fogyókúráé szemben a hosszú távú életmódváltással. Hithű, virtuális klímaharcosként posztolunk és hashtagelünk a népszerűségért, rém egyszerűen kivitelezhető tettek helyett. Tüntetünk, hogy a kormányok szabályozzák a szén-dioxid-kibocsátást, regulázzák meg az óriáscégeket, mert akkor nekünk legalább még kevesebbet kell változnunk: a lényeg, hogy jelenlegi életstílusunkról a világért se kelljen lemondani. Kimegyünk tüntetni, no nem a bolygónkért, hanem a jól megszokott kényelmünkért, amely elúszni látszik. Mert elvették tőlünk, ők tehetnek mindenről, miért nem vigyáztak jobban? Az addig rendben van, hogy megteremtették nekünk a jólétet, a békét, amelybe beleszülettünk, de nehogy már ára legyen annak, hogy ez így is maradjon!