Képviselők a gulágon

A nemzet elfelejtett szolgái Botlik József új történelmi áttekintésében.

Recsk, 2020. február 18. Egykori beton csatorna és egy rekonstruált barakk a Recski Nemzeti Emlékparkban 2020. február 18-án. A Heves megyei Recsken 1950 és 1953 között mûködött a szovjet Gulág mintájára létrehozott kényszermunkatáborban mintegy 2000 embert õriztek. Mivel a tábor titkos volt, a társadalom nagy része nem tudott arról, hogy embereket visznek oda. A tábor helyén 1996-ban hozták létre az áldozatoknak emléket állító Recski Nemzeti Emlékparkot. MTI/Komka Péter Fotó: Komka Péter

Hatszor tört szét a trianoni bilincs – ezzel a fejezetcímmel nyitja új könyvét Botlik József, és történelmi áttekintéséből a huszadik század első felének magyar közéleté­ben különleges szerepet játszó férfiúi arcélek bontakoznak ki. A trianoni bilincs hatszoros – kettő kivételével sajnos szigorúan csak átmeneti – széttörésének következményeként Felvidék 1938-as, Kárpátalja 1939-es, Észak-Erdély 1940-es és Délvidék 1941-es visszacsatolásával a magyar parlament alsó- és felsőházába összesen 226 képviselőt hívtak be, hiszen, mint az előszóban olvasható, a magyar törvényhozás az általa megalkotott törvényekkel azonnal gondoskodott a hazatért területek országgyűlési képviseletéről. ­Botlik vaskos kötete ezeknek az embereknek állít emléket. Nemcsak bemutatja életútjukat, de dokumentumokkal illusztráltan ismerteti közéleti-parlamenti ténykedésüket, nyomon követi sorsukat megpróbáltatásaikkal, küzdelmeikkel, az őket ért későbbi súlyos méltánytalanságokkal, üldöztetéseikkel együtt.

A második világháború után az ismét Csehszlovákiához, Romániához, Jugoszláviához, továbbá a Szovjetunióhoz került vidékeken a magyar honatyák szinte mindannyian a megtorlás áldozatai lettek. Gulág és Duna-delta, partizánvérengzés és akasztófa, jobbik esetben hosszú börtön és egész életen át tartó mellőztetés, meghurcoltatás, vagyonvesztés, nyomor, kényszeremigráció, megaláztatások sora. Íme, 226 magyar osztályrésze. Akiknek kétszeres bűnük volt, hogy nemcsak magyarok voltak, de még ráadásul minden magyarok fővárosában, Európa legszebb parlamentjében kiválasztottakként szolgálták nemzetüket. Hűséggel, legjobb tudásuk szerint, ahogyan és ameddig csak tehették.

Csakhogy – amint Botlik Józseftől megtudható – ezek a végre méltó históriai helyükre került emberek egyben a nemzet elfelejtett szolgái is. Évtizedeken át teljes ismeretlenségben maradt nevük – tetteikről, ténykedésük részleteiről, dicsőségükről, kitartó és következetes elvhűségükről, őszinte és önzetlen nemzet- és népszeretetükről, csupa nagybetűs szolgálatukról nem is beszélve. Botlik alapos, pontos kötetének legnagyobb érdeme ez az áttörés: a figyelem tudatos és tervszerű, okos és határozott ráirányítása a tényre, hogy az 1938 és 1945 közötti magyar világ milyen súlyú és hatású, mekkora erkölcsi-közéleti rangot és nagyságrendet jelentő személyiségeket adományozott a magyar történelemnek. Amit ugyanúgy nem ismerünk, amit ugyanúgy agyonhallgattak, elhazudtak, eltorzítottak-kiforgattak, mint annyi mást Recsktől a Székely Hadosztályig, az ÁVH viselt dolgaitól a Rongyos Gárdáig. És tovább…

A tanulságok és a példázatok egész serege pedig itt sorakozik előttünk. Felmutatva, illusztrálva, bizonyítva. A jelennek és a jövőnek nem akármilyen tanulságokkal szolgálva. A nemzet elfelejtett szolgái nagyszerű tettként visszaküzdve a feledtetésből komoly és bizakodó arccal figyelmeztetnek. Felemelt ujjuk nemcsak a Kossuth tér, hanem a magyar jövendő kárpáti tájai felé is mutat.

(Botlik József: Nemzetünket szolgálták – Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45 Alapítvány, Budapest, 2020, 808 oldal. Ármegjelölés nélkül)