Mankurt és janicsár

A megkínzott, átnevelt foglyok elfelejtették, hogy voltaképpen kik és honnan jöttek. Ők voltak a mankurtok.

Forrás: Pexels

Sok ilyet láttunk már.

A renegátok, janicsárok persze mostanság önként hódolnak be, előrejutás, anyagi érvényesülés reményében. A törökök még erőszakkal ragadták magukkal a keresztény gyerekeket szerte a Balkán tartományaiból, és neveltek belőlük fanatikus muszlim harcosokat. Az Oszmán Birodalom legmegbízhatóbb, számos, véres csatát eldöntő harci alakulata éppen a janicsárság volt, mely az utolsó csepp vérig kitartott, védelmezve a szultánját, még akkor is, amikor más fegyvernemek harcosai már rég megfutamodtak a harcmezőről. Hunyadi János sokat tudna mesélni a janicsárok állhatatosságáról és kitartásáról.

Milyen jelképszerű: a keresztény katonák legádázabb ellenfelei mindig a keresztény gyerekekből átnevelt, agymosott janicsárok voltak.

Ez sem új persze. Amikor a janicsár hadtestek legnagyobb győzelmeiket aratták, akkor már a török birodalom vezető pozíciói­ban javarészt szintén renegátok ültek. Görögök, albánok, szerbek. Olyan görögök, albánok, szerbek, akik törökebbek lettek a töröknél, szívvel-lélekkel szolgálták új hazájuk és vallásuk érdekeit, és ha kellett, könyörtelenül leszámoltak saját véreikkel is.

Kivételek mindig akadtak persze. Szkander bég, az albánok legendás hőse is török tisztből lett szabadságharcos ellenállóvá, mert képes volt megtalálni az övéihez vezető visszautat. Egy legenda szerint bizonyos idő után a magyar fiúkat sem ragadták el janicsárnak, mert többnyire nem váltak be, nem harcoltak szívvel-lélekkel régi hazájuk és saját népük ellen.

Szép legenda…

Mióta világ a világ, tudjuk, hogy egy jeles és erős birodalmat, kultúrát, civilizációt úgy lehet a legkönnyebben és legeredményesebben meghódítani, legyőzni, megsemmisíteni, ha megrendítjük hitét, elvágjuk tagjainak őseihez, őstudatához fűződő szálait. Vagyis ha átneveljük őket.

Ha agyatlan, önálló gondolatokra nem képes, ám mindenben engedelmes masszává silányítjuk őket. Ha új, tetszetős, de valójában tőlük idegen eszmékkel és importált öntudattal helyettesítjük a sajátjukat.

Ismerős módszerek, ugye?

Manapság a tömegmédia és a globalizáció hadoszlopai végzik ezt a munkát, kerülve az erőszakosságnak és tudatosságnak még a látszatát is.

De néha azért rácsodálkozhatunk, mennyire nincs új a nap alatt. Ősi legendákat, regéket, mondákat gyűjtve botlottam bele egy, a keleti hun birodalomhoz köthető történetbe. Amikor a hunok még a kínai tartományokkal viaskodtak (nem véletlenül emelték ellenük a nagy falat), egy különös módszert alkalmaztak egymás megtörésére az eltérő civilizációjú birodalmak.

A legenda több változatban maradt fenn, ezek némelyikében a hunok ellen alkalmazzák ezt a módszert, más változatokban pedig a hunok használják ellenfeleik megtörésére. Csingiz Ajtmatov örökíti meg talán a legemlékezetesebb módon a mankurtlegendát Az évszázadnál hosszabb ez a nap című regényében. Eszerint az ősi zsüanzsüanok (a hunok) úgy törik meg az elfogott ellenséges harcosokat, hogy kopaszra borotvált koponyájukra frissen leölt tevék nyakbőrének felszabdalt darabkáit illesztették, melyek a fejtetőre rászorulva a hevesen tűző napon fokozatosan zsugorodva pokoli fájdalmat okoztak. Ráadásul néhány nap után a szerencsétlenek haja is nőni kezdett, de mivel nem tudott áthatolni a vastag és szorító tevebőrön, gyakorta visszafelé nőtt, újabb szenvedéseknek téve ki az áldozatot.

Az így kínzott foglyok egy idő után elfelejtették, hogy voltaképpen kicsodák. Őket nevezték mankurtnak.

A mankurt az átélt szenvedések hatására nem tudja, melyik büszke törzs fia, mely nemzetség gyermeke, elfelejti vitéz őseit, a hősi énekeket, elfelejti gyermekkorát, az énekeket, történeteket, melyeken felnőtt, elfelejti szülőhelyét, apját, anyját. A mankurt elfelejti saját nevét is. Akár a kutya, csak gazdáit ismeri fel, hogy engedelmesen szolgálhassa őket.

Ősi, barbár módszer, tiszta szerencse, hogy napjaink mankurtjai észre sem veszik, hogyan törlik agyukból az emlékeket. Igazából erőszakra sincs szükség az esetükben, az önkéntesség elve teszi a leghatékonyabbá a korszerű módszereket.

A világ ma is tele van janicsárokkal, mankurtokkal. Már nem kell őket elrabolni, fogságba ejteni. Nem kell tevebőr, nem kell ostor. Csak kitartó, szívós munka kell. Ezért azoknak is kitartó, szívós munkára van szükségük, akik makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy megmaradjanak az ősi dalok, regék, hogy soha ne feledjük el, kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk.