A séta szépsége

Talán sosem volt alkalmasabb a pillanat arra, hogy települési köztereink ideális használatáról gondolkodjunk.

People relax inside circles painted by local authorities at Saint Peter's Square (Sint-Pietersplein) to encourage respect in social distancing amid the coronavirus (COVID-19) outbreak, in Ghent, Belgium March 29, 2021. Picture taken with a drone on March 29, 2021. REUTERS/Bart Biesemans - RC2PLM94WI1T Fotó: Reuters Staff

Talán sosem volt alkalmasabb a pillanat arra, hogy települési köztereink ideális használatáról gondolkodjunk, mint ez a mostani. A hónapok óta lakásaikba szorult tömegek szeretnék végre újra birtokba venni kedvenc kávézóik teraszát, átélve ezzel is a városias életérzést.

Európa szerencsésebb országaiban már a 60-as évek végén elkezdődött a paradigmaváltás, amely arra irányult, hogyan lehetne a történeti városi színtereket újra élhetőbbé, lakhatóvá és szerethetőbbé tenni.

A szakma által „reurbanizációs” törekvésekként emlegetett beavatkozások fő célja, hogy vonzóbbá tegye a városokban, belvárosokban való megmaradást, illetve az oda (vissza)költözést. Amellett, hogy a sokszor lepusztult épületeket és a lakásállományt korszerűsíteni, a tömegközlekedést fejleszteni kell, legalább annyira fontos, hogy mit kezdünk a város színtereivel, milyen fajta közösségi aktivitást hozunk létre, és hol nyitunk erre teret. Az elgondolás következménye a gépjármű-közlekedés kiszorítása a közterekről, gyalogoselsőbbségű, olykor szinte teljesen autómentes övezetek létrehozása.

Távolságtartó körök a belgiumi Gent belvárosában 2021 márciusában. Humán parkolás Fotó: Reuters

Fontos azonban, hogy ezen beavatkozások sosem önmagukban, hanem mindig rendszerben értelmezhetők. Ennek alátámasztására érdemes idézni a reurbanizációs folyamatok iskolapéldáját, Koppenhágát, ahol a lépésről lépésre, tudatosan tervezett átalakulás sok évtizede tart, és hihetetlen eredményeket hozott a városi térhasználat, így az autók visszaszorításában is. Csak szemléltetésül jegyzem meg, hogy a dán fővárosba belépő autók napi száma az elmúlt negyven év alatt csaknem a felére csökkent. Ha itthon felmerül az autók zavaró belvárosi jelenléte, szinte minden esetben Budapest helyzete válik a közbeszéd tárgyává,

miközben a gyalogosközpontú városi lét kérdése és az élhető város megteremtésére irányuló koncepciók ugyanilyen fontosak és érvényesek kisvárosi léptékben is.

Több mint húsz éve alkalmazza az autómentes város vízióját a 83 ezer lakosú, spanyolországi Pontevedra, ahol szinte a település egésze gépjármű nélkül használható. A város nagy részébe csak gyalogosan lehet eljutni, a parkolásra külső területeken van lehetőség. Amíg korábban 14 ezer autó hajtott át a belváros utcáin naponta, mára ezek a területek a közösségi aktivitás színtereivé váltak. Míg Koppenhágában a kerékpározás dominál, az átalakulás hatására Pontevedrában az emberek elkezdték felfedezni a sétálás szépségét, hiszen mindenhova maximum 25 perc alatt eljuthatnak a város méretéből adódóan.

Bár Pontevedra példája elég extrém, az övezetek autómentesítése szempontjából hasonló mintát követ Gent városa is Belgiumban, ahol a teljes óvárosi részből kiszorultak a járművek. De említhetjük a horvátországi Varasd nemrég átalakult csodaszép belvárosát is: itt a parkoló autók helyett a számtalan bűbájos teret és utcácskát a helyi vendéglátóegységek teraszai töltik meg élettel.

A rehabilitáció sikerét az adja, hogy a fókuszban a közterek emberléptékű kialakítása áll. Azzal a gondolkodással szemben, amely szerint a belvárosi övezetek csak a turistáknak szólnak, rá kell döbbennünk arra, hogy a hangsúly alapvetően máshol kell hogy legyen. Az átalakítással a legtöbbet a helyi lakosok nyernek.

Borítókép: Reuters