Kárpátalján igazán nem szoktunk hozzá a 32-36 fokos hőséghez, ami itt uralkodott, valamint mindenütt homok és por volt. Egy szellő, egy kocsi elhaladása akkora port vert fel, hogy percekig kellett várni, amíg elült. Természetesen alfasugárzással fertőzött por volt. A munkások félmeztelenül dolgoztak, naponta ki voltak téve a sugárveszélynek. Hiába próbáltunk rájuk maszkot erőltetni, nem kellett, az volt a válasz: gyorsan fejezzük be, hogy minél előbb haza mehessünk. Amikor ezeket szóvá tettem, a főnökeim azt mondták, maga ne szervezési kérdésekkel foglalkozzon, hanem ha van beteg, azokat gyógyítsa.
– Ezek után nem kétséges: itt Önre nemcsak a prevenció várt…
– Hát nem. Ugyanis már eleve szelektálni kellett volna azokat, akik munkára jelentkeztek. Idézőjelben a „jelentkeztek”. Azt mondták, hogy háromszoros lesz a bérezés, háromszoros a szabadság, és potenciális hősök lesznek azok, akik idejönnek. Különösen sokan érkeztek idősebb korúak, aminek utólag érthető a motivációja. A helyi hatóságok sem szűrték őket: cukorbetegek, epilepsziások is voltak közöttük – utóbbiaknál a rohamok gyakrabban jelentkeztek. De elég sivár felszerelésünk volt nekünk is, például az első napokban mosakodni sem tudtunk. Prevencióról, megelőzésről így szó sem lehetett. De eléggé riasztó volt az első találkozás magával a tájékkal is: az utak mentén ötvenméterenként táblák figyelmeztettek, hogy letérni nem szabad, életveszélyes. Az erdőben talált gyümölcsöt fogyasztani szintúgy, nyílt vizekben fürödni ugyancsak, nem beszélve az ellenőrizetlen ivóvízről. A nagy meleg miatt sokan voltak, akik ittak is a forrásokból, fürödtek is. Kezdetben nem jelentkeztek deviált állapotok, viszont nemsokára agydaganatban meghalt a főnökünk, aztán a főmérnök, annak a helyettese is, pedig a legszebb férfikorban voltak. Közvetlen bizonyítékom nincs, de hát…
– Van-e bármilyen alapja annak – mert sokfélét beszéltek, írtak akkoriban, és utána –, hogy torzszülöttek jöttek a világra a környéken, meglehetősen furcsa eltérések voltak a növény- és állatvilágban is…
