Vatikáni titkokról tabumentesen

Első magyarként Molnár Antalt, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének igazgatóját, az ELTE Történeti Intézetének docensét nevezte ki Ferenc pápa a Pápai Történettudományi Bizottság tagjává. Az öt évre szóló megbízatás okáról és a teendőkről is kérdeztük a kutatót.

A Vatikáni Titkos Levéltár. „Az egyháznak nem érdeke a tabusítás” Fotó: Franco Origlia Forrás: Getty Images

– Hogyan lett a pannonhalmi bencés diákból egyháztörténész?

– Gyerekkoromtól a történelem érdekelt. Az egyháztörténelem pedig azért vonzott, mert olyan tudományterületről beszélünk, amelynek nagyon gazdag a forrásanyaga, roppant izgalmas problémákat vet fel nemcsak magáról az egyházról, hanem más területekről is alapvető információkat nyerhetünk. Pannonhalmi diákként olyannyira megerősödött bennem ez az irány, hogy az ELTE-n történészhallgató lettem. Noha negyven éven keresztül mellőzött volt Magyarországon az egyháztörténelem, a mi korosztályunkat a nálunk néhány évvel korábban végzett, kiválóan felkészült történészek oktatták.

– A Vatikánban működő bizottságok olyan kérdéseket koordinálnak, mint például az eucharisztikus kongresszusok vagy a világiak helyzete az egyházban. Két bizottsága a laikus tudományok felé nyit: a Szakrális Régészet Pápai Bizottsága és a Pápai Történettudományi Bizottság. Utóbbit 1954-ben alapította XII. Pius pápa. Miért jött létre ez a testület?

– Az egyházi és a világi történettudomány párbeszéde az általános vélekedéssel szemben nem a XIX. században kezdődött, hanem sokkal korábban: az európai történettudomány ugyanis az antik hagyományok alapján az egyházon belül alakult ki. A középkori krónikások egyházi emberek voltak. Amit ma modern történettudománynak tekintünk – hogyan kell egy forrást kézbe venni, értelmezni, forráskritikát gyakorolni –, azt szintén egyházi emberek, bencések és jezsuiták alakították ki a XVII–XVIII. században. A magyar tudományos történetírás egyértelműen a jezsuita rendhez kötődik. Azaz sok évszázados folyamatról és kapcsolatról van szó. Az ellenben biztos, hogy a XIX. században a szekularizációval a történettudomány is önálló útra lép, megjelenik az egyházon kívüli tudományosság. A Vatikán ezzel a világi történelemmel kezdi el a párbeszédet a XIX. század végén. Ennek legfontosabb eseménye a Vatikáni Titkos Levéltár megnyitása – XIII. Leó pápa 1881-es döntése alapján – a tudományos kutatások számára. Ugyanez a pápa 1883-ban bíborosi bizottságot alapított, hogy koordinálja a párbeszédet az egyház és a történettudomány között. Ennek a testületnek az utóda az 1954-ben létrehozott bizottság. Az óriási különbség az, hogy míg az első főpapokból állt, utóbbi klerikus és világi kutatók közössége.

Molnár Antal, a a Pápai Történettudományi Bizottság első magyar tagja
Fotó: Kurucz Árpád

– A bizottságban a jelen kérdéseire keresnek magyarázatokat, vagy újraértékelnek korábbi történelmi eseményeket?

– Nem ez a feladat, hiszen a testület nem kutatóintézet. Harminc tagja van, illetve elnöke és titkára. A tagok a világ minden tájáról érkező történészek, azzal a kiegészítéssel, hogy harmaduk olasz. A bizottság önállóan, testületként nem kutatott ki semmit, ellenben próbálja ráirányítani a figyelmet bizonyos egyháztörténeti kérdésekre, aktualitásokra. Azaz tematizál. A legutóbbi években XI. Pius pápa levéltári anyagának a kutatási eredményeit tette közzé több kötetben. Az alapítást követően, az évek múlásával a bizottság egyre aktívabb lett. A legújabb szenzáció XII. Pius pápa levéltári anyagának megnyitása 2020 márciusában, ami közel húsz év – 1939–58 – dokumentumait teszi elérhetővé a kutatók számára. Ennek a döntésnek a jelentőségét szinte lehetetlen felbecsülni, hiszen a fasizmus és a kommunizmus korának levéltári anyaga nyílik meg, amely eddig nem vagy csak részlegesen volt kutatható. A nyitás után a Vatikáni Levéltár tavaly tavasszal csupán egy hétig volt nyitva, majd a koronavírus-járvány miatt be kellett zárni, ennek ellenére az első eredmények már megjelentek.

– Kényes témák terítékre kerülhetnek?

– Az egyháznak nem érdeke a tabusítás, a rosszul értelmezett hitvédelem, a szereplők glóriával ábrázolása. Ezen már régen túl vagyunk. Ugyanakkor a kiegyensúlyozottságra törekvés a bizottság fontos feladata.

Egyébként el lehet-e képzelni annál kényesebb témát, hogy mi volt a szerepe XII. Pius pápának a második világháborúban? A múlt század hatvanas éveiben született szépirodalmi művek negatív színben ábrázolták az egyházfőt a zsidóüldözéssel kapcsolatos magatartása miatt. Az első kutatások arra utalnak, hogy noha valóban nem tiltakozott látványosan a zsidóüldözések ellen – valljuk meg őszintén, mit érhetett volna el egy ilyen tiltakozás Hitlerrel szemben –, ennek ellenére komoly hálózatot működtetett a veszélybe került európai zsidók mentésére. Ez a tény jelentősen árnyalja a pápa tevékenységét ebben a kérdésben. Ugyanakkor, ha olyan információ derül ki, amely valamilyen kérdésben az egyház egyes képviselőinek szerepét negatív fényben tünteti fel, komoly szakember azt sem hallgathatja el.

– Egy interjúban azt állította, hogy Róma a világ szellemi és spirituális központja – vagy legalábbis a történettudomány fővárosa. Mégis miért?

– A város előbb a Római Birodalom, majd az egész keresztény, később a katolikus egyház központjaként évezredek óta nemzetközi szellemi bázis. A városban jelen vannak a teljes keresztény világ képviselői, emellett jelentős zarándokcélpont – a Karoling-kortól kezdve zarándokházak épültek a Szent Péter-bazilika szomszédságában. A XIX. századtól nemzeti tudományos, majd kulturális intézmények jöttek létre. A római tudományos elit ma is hihetetlenül nemzetközi, hiszen számtalan egyházi és világi kutatóhely működik ott. Több, mint a világ bármelyik másik városában. A nemzetköziség miatt fontos jelen lenni, mert így érvényesíthetők nemzeti érdekeink a szellemi elitben. Ha az Örök Városban megmutatjuk a magyar kultúrát, akkor nemcsak az olaszoknak, hanem a nagyvilágnak is tartunk tükröt. Nemzetközi térben keressük a helyünket, versenyzünk a máshonnan érkező élményekkel. A Római Magyar Akadémia igazgatójaként 2011–16 között folyamatosan erre a kettősségre figyeltem.

A Vatikáni Titkos Levéltár. „Az egyháznak nem érdeke a tabusítás”
Fotó: Getty Images

– És figyelnek ránk Rómában?

– A magyarság Rómában jelentős tradíciókkal rendelkezik.

A közép-európai nemzetek közül egyedül mi rendelkezünk ezeréves intézményes jelenléttel – Szent István király 1030 körül zarándokházat alapított Rómában.

A XIX. század végén, a vatikáni levéltár megnyitásakor a magyarok azonnal hozzáláttak a források feltárásához és kiadásához. Az elsők között alakult intézetünk is, amely néhány évi működés után bezárt, majd 1927-ben megalakult a Római Magyar Akadémia. A Róma kellős közepén, csodálatos barokk palotában működő intézet hazánkat nem a kis államok, hanem közvetlenül a nagy hagyományú és összetett intézményrendszert működtető nemzetek (németek, franciák, spanyolok) után helyezi.

– Ha ilyen jók vagyunk, miért nem volt eddig magyar tagja a bizottságnak, miközben például szlovák történésznő is tag?

– Közép-Európából eddig mindössze egy lengyel és egy szlovák tag volt, ők is 1990 után kerültek be. Korábban a magyar emigrációból elvileg választhattak volna történészt, de ez talán megterhelte volna a magyar–vatikáni kapcsolatokat. 1990 előtt a magyarországi történészek egyébként sem foglalkoztak, foglalkozhattak olyan kérdésekkel, amelyek alapján bekerülhettek volna a bizottságba. A rendszerváltozás után felnőtt történészgeneráció már komolyabban foglalkozhatott egyháztörténettel. Most kerültünk olyan életkorba, amikor bizottsági tagként szóba jöhettünk. A vatikáni levéltárban és a könyvtárban eddig is erős volt a magyar jelenlét, ez kibővült a bizottsági tagságommal.

– A bizottság első magyar tagjaként mit akar elérni? Lobbizik a magyar vonatkozású kutatásokért?

– Kitaposott úton járok, hiszen a Római Magyar Akadémián 2014-ben megszervezett vatikáni–magyar közös konferencia, majd a következő évben a magyar–szentszéki kapcsolatokról kiadott közös kötet megalapozta a következő évek munkáját. Idén jelenik meg a Mindszenty-per hetvenéves évfordulója alkalmából rendezett konferencia anyaga a bizottság kiadásában. Legfontosabb célom természetesen az, hogy a magyar történelmet erősebben megjelenítsem. Ez értelmezésemben regionális jelenlétet jelent. Nemcsak Magyarországot, hanem a régió történelmét is akarom képviselni a szentszéki történelmi gondolkodásban – magyar vezetéssel és hazai szempontok alapján.

Tapasztalataim szerint a régi vitáink ellenére a közép- és délkelet-európai országokban egyre erősebb az együttműködési igény a magyar történetírással. Nem mindegy, ki tematizálja ezt a folyamatot.

Ha én, ha mi a hátunkon bevisszük ezt a régiót, többet érünk el, mint ha csak magunkkal foglalkoznánk. Ez közös érdek, hiszen a nemzetközi porondon csak együtt tudunk hatékonyan megjelenni.