– Hogyan lett a pannonhalmi bencés diákból egyháztörténész?
„Halált virágzik most a türelem…” – 80 éve ölték meg Radnóti Miklóst
A humanizmust és az örök emberi minőséget hirdette, ha rezignáltan, elcsigázottan is.
– Hogyan lett a pannonhalmi bencés diákból egyháztörténész?
– Gyerekkoromtól a történelem érdekelt. Az egyháztörténelem pedig azért vonzott, mert olyan tudományterületről beszélünk, amelynek nagyon gazdag a forrásanyaga, roppant izgalmas problémákat vet fel nemcsak magáról az egyházról, hanem más területekről is alapvető információkat nyerhetünk. Pannonhalmi diákként olyannyira megerősödött bennem ez az irány, hogy az ELTE-n történészhallgató lettem. Noha negyven éven keresztül mellőzött volt Magyarországon az egyháztörténelem, a mi korosztályunkat a nálunk néhány évvel korábban végzett, kiválóan felkészült történészek oktatták.
– A Vatikánban működő bizottságok olyan kérdéseket koordinálnak, mint például az eucharisztikus kongresszusok vagy a világiak helyzete az egyházban. Két bizottsága a laikus tudományok felé nyit: a Szakrális Régészet Pápai Bizottsága és a Pápai Történettudományi Bizottság. Utóbbit 1954-ben alapította XII. Pius pápa. Miért jött létre ez a testület?
– Az egyházi és a világi történettudomány párbeszéde az általános vélekedéssel szemben nem a XIX. században kezdődött, hanem sokkal korábban: az európai történettudomány ugyanis az antik hagyományok alapján az egyházon belül alakult ki. A középkori krónikások egyházi emberek voltak. Amit ma modern történettudománynak tekintünk – hogyan kell egy forrást kézbe venni, értelmezni, forráskritikát gyakorolni –, azt szintén egyházi emberek, bencések és jezsuiták alakították ki a XVII–XVIII. században. A magyar tudományos történetírás egyértelműen a jezsuita rendhez kötődik. Azaz sok évszázados folyamatról és kapcsolatról van szó. Az ellenben biztos, hogy a XIX. században a szekularizációval a történettudomány is önálló útra lép, megjelenik az egyházon kívüli tudományosság. A Vatikán ezzel a világi történelemmel kezdi el a párbeszédet a XIX. század végén. Ennek legfontosabb eseménye a Vatikáni Titkos Levéltár megnyitása – XIII. Leó pápa 1881-es döntése alapján – a tudományos kutatások számára. Ugyanez a pápa 1883-ban bíborosi bizottságot alapított, hogy koordinálja a párbeszédet az egyház és a történettudomány között. Ennek a testületnek az utóda az 1954-ben létrehozott bizottság. Az óriási különbség az, hogy míg az első főpapokból állt, utóbbi klerikus és világi kutatók közössége.
– A bizottságban a jelen kérdéseire keresnek magyarázatokat, vagy újraértékelnek korábbi történelmi eseményeket?
– Nem ez a feladat, hiszen a testület nem kutatóintézet. Harminc tagja van, illetve elnöke és titkára. A tagok a világ minden tájáról érkező történészek, azzal a kiegészítéssel, hogy harmaduk olasz. A bizottság önállóan, testületként nem kutatott ki semmit, ellenben próbálja ráirányítani a figyelmet bizonyos egyháztörténeti kérdésekre, aktualitásokra. Azaz tematizál. A legutóbbi években XI. Pius pápa levéltári anyagának a kutatási eredményeit tette közzé több kötetben. Az alapítást követően, az évek múlásával a bizottság egyre aktívabb lett. A legújabb szenzáció XII. Pius pápa levéltári anyagának megnyitása 2020 márciusában, ami közel húsz év – 1939–58 – dokumentumait teszi elérhetővé a kutatók számára. Ennek a döntésnek a jelentőségét szinte lehetetlen felbecsülni, hiszen a fasizmus és a kommunizmus korának levéltári anyaga nyílik meg, amely eddig nem vagy csak részlegesen volt kutatható. A nyitás után a Vatikáni Levéltár tavaly tavasszal csupán egy hétig volt nyitva, majd a koronavírus-járvány miatt be kellett zárni, ennek ellenére az első eredmények már megjelentek.
– Kényes témák terítékre kerülhetnek?
– Az egyháznak nem érdeke a tabusítás, a rosszul értelmezett hitvédelem, a szereplők glóriával ábrázolása. Ezen már régen túl vagyunk. Ugyanakkor a kiegyensúlyozottságra törekvés a bizottság fontos feladata.
Egyébként el lehet-e képzelni annál kényesebb témát, hogy mi volt a szerepe XII. Pius pápának a második világháborúban? A múlt század hatvanas éveiben született szépirodalmi művek negatív színben ábrázolták az egyházfőt a zsidóüldözéssel kapcsolatos magatartása miatt. Az első kutatások arra utalnak, hogy noha valóban nem tiltakozott látványosan a zsidóüldözések ellen – valljuk meg őszintén, mit érhetett volna el egy ilyen tiltakozás Hitlerrel szemben –, ennek ellenére komoly hálózatot működtetett a veszélybe került európai zsidók mentésére. Ez a tény jelentősen árnyalja a pápa tevékenységét ebben a kérdésben. Ugyanakkor, ha olyan információ derül ki, amely valamilyen kérdésben az egyház egyes képviselőinek szerepét negatív fényben tünteti fel, komoly szakember azt sem hallgathatja el.
– Egy interjúban azt állította, hogy Róma a világ szellemi és spirituális központja – vagy legalábbis a történettudomány fővárosa. Mégis miért?
– A város előbb a Római Birodalom, majd az egész keresztény, később a katolikus egyház központjaként évezredek óta nemzetközi szellemi bázis. A városban jelen vannak a teljes keresztény világ képviselői, emellett jelentős zarándokcélpont – a Karoling-kortól kezdve zarándokházak épültek a Szent Péter-bazilika szomszédságában. A XIX. századtól nemzeti tudományos, majd kulturális intézmények jöttek létre. A római tudományos elit ma is hihetetlenül nemzetközi, hiszen számtalan egyházi és világi kutatóhely működik ott. Több, mint a világ bármelyik másik városában. A nemzetköziség miatt fontos jelen lenni, mert így érvényesíthetők nemzeti érdekeink a szellemi elitben. Ha az Örök Városban megmutatjuk a magyar kultúrát, akkor nemcsak az olaszoknak, hanem a nagyvilágnak is tartunk tükröt. Nemzetközi térben keressük a helyünket, versenyzünk a máshonnan érkező élményekkel. A Római Magyar Akadémia igazgatójaként 2011–16 között folyamatosan erre a kettősségre figyeltem.
– És figyelnek ránk Rómában?
– A magyarság Rómában jelentős tradíciókkal rendelkezik.
A közép-európai nemzetek közül egyedül mi rendelkezünk ezeréves intézményes jelenléttel – Szent István király 1030 körül zarándokházat alapított Rómában.
A XIX. század végén, a vatikáni levéltár megnyitásakor a magyarok azonnal hozzáláttak a források feltárásához és kiadásához. Az elsők között alakult intézetünk is, amely néhány évi működés után bezárt, majd 1927-ben megalakult a Római Magyar Akadémia. A Róma kellős közepén, csodálatos barokk palotában működő intézet hazánkat nem a kis államok, hanem közvetlenül a nagy hagyományú és összetett intézményrendszert működtető nemzetek (németek, franciák, spanyolok) után helyezi.
– Ha ilyen jók vagyunk, miért nem volt eddig magyar tagja a bizottságnak, miközben például szlovák történésznő is tag?
– Közép-Európából eddig mindössze egy lengyel és egy szlovák tag volt, ők is 1990 után kerültek be. Korábban a magyar emigrációból elvileg választhattak volna történészt, de ez talán megterhelte volna a magyar–vatikáni kapcsolatokat. 1990 előtt a magyarországi történészek egyébként sem foglalkoztak, foglalkozhattak olyan kérdésekkel, amelyek alapján bekerülhettek volna a bizottságba. A rendszerváltozás után felnőtt történészgeneráció már komolyabban foglalkozhatott egyháztörténettel. Most kerültünk olyan életkorba, amikor bizottsági tagként szóba jöhettünk. A vatikáni levéltárban és a könyvtárban eddig is erős volt a magyar jelenlét, ez kibővült a bizottsági tagságommal.
– A bizottság első magyar tagjaként mit akar elérni? Lobbizik a magyar vonatkozású kutatásokért?
– Kitaposott úton járok, hiszen a Római Magyar Akadémián 2014-ben megszervezett vatikáni–magyar közös konferencia, majd a következő évben a magyar–szentszéki kapcsolatokról kiadott közös kötet megalapozta a következő évek munkáját. Idén jelenik meg a Mindszenty-per hetvenéves évfordulója alkalmából rendezett konferencia anyaga a bizottság kiadásában. Legfontosabb célom természetesen az, hogy a magyar történelmet erősebben megjelenítsem. Ez értelmezésemben regionális jelenlétet jelent. Nemcsak Magyarországot, hanem a régió történelmét is akarom képviselni a szentszéki történelmi gondolkodásban – magyar vezetéssel és hazai szempontok alapján.
Tapasztalataim szerint a régi vitáink ellenére a közép- és délkelet-európai országokban egyre erősebb az együttműködési igény a magyar történetírással. Nem mindegy, ki tematizálja ezt a folyamatot.
Ha én, ha mi a hátunkon bevisszük ezt a régiót, többet érünk el, mint ha csak magunkkal foglalkoznánk. Ez közös érdek, hiszen a nemzetközi porondon csak együtt tudunk hatékonyan megjelenni.
A humanizmust és az örök emberi minőséget hirdette, ha rezignáltan, elcsigázottan is.
Mező Gábort a legutóbbi és a hamarosan boltokba kerülő könyvéről is kérdeztük.
Ma még banálisnak tűnő jelenségek, algoritmusok is veszélybe sodorhatják civilizációnkat.
Gajzágó Györgyöt, a Kortárs Műgyűjtő Akadémia igazgatóját a mai művészet piaci vetületéről kérdeztük.
Otromba módon viselkedett a román államfő Budapesten
Pressman búcsúdala felkorbácsolta a forradalmi hevületet a kommentelőkben
Donald Trump nyert: Harry herceget kitoloncolhatják Amerikából
Azonnali bezárásról döntött az egyik legnagyobb magyarországi gyorsétterem: egér szaladgált a mosdóban - videó
Férjhez ment a TV2 sztárja: itt vannak a fotók a luxusesküvőről
Gyilkosság áldozata lett a pesti bulinegyedben eltűnt amerikai nő
Faragó Tamás: Tisztelem Hosszú Katinkát, de ez szélhámosság
Borzalmas csapás érte Sallai Roland klubját
A Donáth Anna szoknyája mellől előlépő Tompos hatalmas öngólt lőtt
A liberális nők szexsztrájkba lépnek Trump győzelme miatt
Az UEFA-t nem Varga Barnabás gólja, hanem Abu Fani lövése ihlette meg
Budapest szépségei lenyűgözték az uniós vezetőket
A humanizmust és az örök emberi minőséget hirdette, ha rezignáltan, elcsigázottan is.
Mező Gábort a legutóbbi és a hamarosan boltokba kerülő könyvéről is kérdeztük.
Ma még banálisnak tűnő jelenségek, algoritmusok is veszélybe sodorhatják civilizációnkat.
Gajzágó Györgyöt, a Kortárs Műgyűjtő Akadémia igazgatóját a mai művészet piaci vetületéről kérdeztük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.